Hat rázós kérdéssel debütált a 777 új videósorozata, a „Tabuk nélkül!”, ahol Bese Gergő atya reagál az olvasók kérdéseire!

Hat rázós kérdéssel debütált a 777 új videósorozata, a „Tabuk nélkül!”, ahol Bese Gergő atya reagál az olvasók kérdéseire!

Érzékeny témával foglalkozott a 777 ONLINE legújabb adása, hiszen ezekben a hetekben az ország számos egyházmegyéjében történnek papi áthelyezések, azaz a dispozíciók. Marton Zsolt váci püspöknek most volt először lehetősége arra, hogy jelentősebb változásokat hajtson végre az egyházmegyéjében, ezzel pedig élt is, hiszen papjainak jelentős százaléka új állomáshelyen folytatja a szolgálatát.

A tegnapi napon szemléztük Füzes Ádám közleményét, amelyben bejelentette, hogy kilép a papságból. Voltak, akik azt gondolták, hogy mivel nem ítéltük el nyilvánosan a lépését, ezért támogatjuk döntését, mások szerint pedig el kellett volna hallgatnunk a fejleményeket.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője hónapokon keresztül köszöntötte a televízió és a számítógép képernyője előtt ülőket az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvossal, illetve kollégáival tájékoztassák a közvéleményt a járványhelyzetről. Kötetlen beszélgetés a rendkívüli időszakról, arról, hogy milyen volt a kapcsolata „az ország nagymamájával”, online miséről, családi támaszról – és természetesen a hitről.

Mérhetetlen nagy túlzás lenne azt állítani, hogy személyesen ismertem volna Benedek Tibort, a ma hajnalban elhunyt legendát. Ugyanakkor abban a szerencsés megtiszteltetésben részesülhettem, hogy – még amikor szövetségi kapitány volt – készíthettem vele néhány interjút. Nagyon nagy hatással volt rám: nem azért, mert különösebben kedves vagy barátságos lett volna velem, hanem mert egészen ritka kisugárzása volt. Tiszteletet parancsoló – de ezt a tiszteletet ő is megadta mindenki felé.

Bodnár László, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős diákja megható beszéddel búcsúzott osztálya nevében a legendás épülettől.

Több tucat apáca tánccal és vidám énekkel köszöntötte születésnapján azt a magyar orvost, aki február óta erőn felül segít egy nigériai városban a helyieknek: orvosként, élelmiszerosztóként – mindenesként. Fodor Réka a Facebook-oldalán osztotta meg a videót, ahol körbeállva, megható módon köszöntik őt a helyi klarissza nővérek.

Ha az életed egy autó, amelyben ülsz, akkor hol van benne Jézus helye? Ezt a fogós kérdést tette fel Hodász András atya három éve egy előadásában – egészen furcsa módon találkoztam újra a szavaival, amelyek mélyen megérintettek.
