Jó hangulatú, vidám beszélgetés keretein belül találkozott Ferenc pápa a ,,The Chosen” című sorozat rendezőjével és főszereplőjével. A Jézust alakító katolikus színész számára egy régi álom volt az egyházfővel való találkozás.

Jó hangulatú, vidám beszélgetés keretein belül találkozott Ferenc pápa a ,,The Chosen” című sorozat rendezőjével és főszereplőjével. A Jézust alakító katolikus színész számára egy régi álom volt az egyházfővel való találkozás.

A közmédia ,,Találkozás” című műsorában Bocsákné Benyus Anna és férje, Bocsák Gábor tettek tanúságot hitükről, mesélték el megrendítő történetüket. A kilencgyermekes család legkisebb jövevénye, a kis Fecó egyéves korában a bölcsőhalál áldozata lett. A család egymásba és a hitükbe kapaszkodva dolgozta fel a tragédiát, amely bizonyos szempontból ma már ajándékká szelídült.

Szalóki Ági neve a magyar népzene és a világzene kedvelői számára egyaránt egészen biztosan ismert. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész oszlopos tagja volt az Ökrös és a Besh o droM együtteseknek, akikkel a világ számos pontján adtak nagysikerű koncertet. Az első gyermekének tavasszal életet adó művészt budakeszi otthonában látogattuk meg, éppen egy koncertet megelőző próba idején. Beszélgetés az anyaságról, Istentől való eltávolodástól és megtérésről, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról – és egy annak keretében létrejövő családi napról, amelyen többek között ő is tanúságot fog tenni.

Rangos műsor vendége volt Papp Miklós görögkatolikus pap, a 777 oldalának állandó szerzője, aki a Kossuth Rádió „Nagyok” című műsorában beszélt életéről, hitvallásáról. A Süveges Gergő által készített riportban Miklós atya sokakat érintő, fontos gondolatokat mondott, ezeket szerkesztve publikáljuk.

Szőnyi Szilárd lassan harminc éve mozog a média világában, a jezsuiták kommunikációs vezetője hosszú ideig volt a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, így egyházi és világi oldalát is látja a hazai sajtónak. A kiváló újságírót a szakma változásáról, az internet berobbanásáról és a keresztény újságíró felelősségéről is kérdeztük, de beszélgetésünk apropója egy olyan kommunikációs képzés, amelyen papok – többek között Bese Gergő és Bellovics Gábor – mellett a hazai újságírás kiváló szakemberei – többek között Borókai Gábor, Keresztes Ilona, Stumpf András és Süveges Gergő – adják át tapasztalatukat a szakma iránt érdeklődőknek.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium az egyik legismertebb magyar középiskola, ahol 300 diák bentlakásos rendszerben tanul, sportol – és lesz egy rendhagyó közösség tagja. Nemrég Seitz Erik személyében a gimnázium egyik diákja a rákkutatás területén érhetett el áttörést hozó kutatási eredményt, míg másik két iskolatársa országos középiskolai versenyt nyert. Mégsem a kimagasló eredmények a legfontosabbak az ezeréves apátsággal egybeépült intézményben, hanem az a közösség és neveltetés, amely egy életen át meghatározza a pannonhalmi diákok életét. Riportunk a „katolikus Roxfortról”, ahol varázslók helyett kiváló emberekkel találkoztunk.

Habár csak néhány hónapja kötöttük össze az életünket, Lillával máris számtalan izgalmas kalandon vagyunk túl. Összeírtunk 5+1 dolgot, amelyet közösen megtapasztaltunk, avagy íme egy házasság első tanulságai!

Liszka Levente és Liszka-Kaposi Réka a Családok Jézusban Közösség szervezésében évek óta készítenek fel jegyeseket a házasságra. Nem a „tutit” akarják megmondani, hanem segíteni szeretnének a saját példájukon és életükön keresztül, ezért olyan tabukról is őszintén mernek beszélni, mint a pénz, a szexualitás – vagy éppen az ima kérdése. Miközben négy gyermekük mellett ezt a szolgálatot végzik, szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaként családi napot szerveznek a közösségükkel a Margitszigetre, ahol ismert emberek tesznek majd tanúságot az általuk vallott értékekről. Beszélgetés a Liszka-Kaposi házaspárral jegyeskísérésről, elköteleződésről, anyaságról és apaságról – és ezek közös pontjáról, a döntésről.
