Az Axióma csapata augusztus huszadika alkalmából egy újabb rövid videót készített, amelyben minden idők legsikeresebb magyar államférfijára – azaz Szent István királyra – emlékeznek. A videó szövege mellett a videót is megosztjuk Veletek!
“Tudod melyik magyarról készült a világon a legtöbb kép mielőtt feltalálták a fényképezőgépet? Szent Istvánról.
Évszázadokon át messze földön is tudták, hogy ki volt ő. Az első keresztény államfő a Kárpát-medencében, aki megszilárdította a magyar államiságot és olyan politikai sikereket ért el, amelyek ezer év távlatából is elképesztőnek tűnnek. De mi volt sikerének a titka?
A kiindulópont, hogy a szláv népek közé beékelődő magyar törzsek a Kárpát-medencében telepedtek le, melytől nyugatra a Német-Római Birodalom, keletre pedig a Bizánci birodalom befolyása érvényesült. A történelem megmutatta, hogy a két befolyási övezet közötti területen azok lettek sikeresek, akik – felvették a kereszténységet, – erős központi hatalmat építettek ki, – elegendő erőforrással és haderővel bírtak a függetlenségük biztosításához és – kellő távolságban voltak mindkét keresztény birodalom központjától.
Mindezt elsősorban a magyarok és a lengyelek mondhatták el magukról, akik úgy döntöttek, hogy mindkét nagy birodalomtól függetlenek maradnak, de azt is egyértelművé tették, hogy a nyugati keresztény országok közösségéhez akarnak csatlakozni.
Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint ez a két nép. Míg az első keresztény magyar király a német-római császári családból kapott feleséget, a katonailag gyengébb és a birodalomhoz közelebb eső cseheket egyszerűen betagozták a birodalomba. Az első keresztény kijevi nagyfejedelem bíborbanszületett hercegnőt kapott Bizáncból, a gyengébb és a birodalom keze ügyébe eső bolgárok kapcsán viszont ez már fel sem merült – ők bizánci uralom alá kerültek.
Persze nem csak a szerencsének köszönhetjük sikereinket. A Német-Római Birodalom és Bizánc csak azok önállóságát ismerte el, akik elég nagyok és erősek voltak. Ottó császár megválogatta, hogy kinek ad a főhatalmat jelképező Szent Lándzsa másolatából és Rómában sem osztogattak koronát minden buzgó kereszténynek. István azzal vívta ki a nyugati keresztény világ elismerését, hogy egy erős és virágzó országot tudott felmutatni, amely bebizonyította, hogy képes magát megvédeni bármilyen ellenséggel szemben.
Több száz évvel később erre mondta azt Zrínyi Miklós, hogy „Szent István királyunk koronája semmi a pallosa nélkül”.
Augusztus 20-án minden idők legsikeresebb magyar államférfiját ünnepeljük, akinek koronája és pallosa nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk.
Augusztus 20 tanulsága, hogy nekünk magyaroknak, erősnek kell lennünk.”
Még nem érkezett hozzászólás