Rendkívül őszinte és lendületes interjút adott Simon Dávid kispap a Hitvallás nevű oldalnak: a korábban az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón is tanúságot tevő Dávidot jövő szombaton diakónussá szentelik, ennek apropóján beszélt többek között megtéréséről.
Simon Dávid sok emberhez hasonlóan egyetemista korában kezdett eltávolodni Istentől – de addig is csak “vasárnapi keresztény” életet élt. Ezt követően viszont azt sem – kíméletlenül őszintén beszélt akkori életéről a Hitvallásnak:
“Egyetemig vasárnapi keresztény voltam, utána viszont 5 évig – pár alkalmat leszámítva – be sem tettem a lábam a templomba. Ahogy az lenni szokott, Isten nélkül az ember egy szempillantás alatt a sátán játékszerévé válik, aki a világi élvezeteken keresztül próbálja az embert rabszolgájává tenni és elvonni Teremtőjétől. Így volt ez nálam is, elmerültem a hedonizmusban és erkölcstelen, hitvány emberré váltam, aminek következményeként nagy ürességet, boldogtalanságot, belső nyomort tapasztaltam meg.
hirdetésAz a lélek, amelyik súlyos bűnökkel elszakad a benne lévő Istentől, hatalmas magányt és szomorúságot él át.
A lélek, ami Isten társaságában paradicsomkertté válik, Isten nélkül egy mocskos, sötét, nyirkos börtöncella lesz, amiben csak agonizál. Ahogy Eckhart mester gyakran írja: „Isten az Élet”; ha a lélek szakadásban van Istenével, akkor bizonyos értelemben halott. Akkor még nem tudtam, hogy a lélek Isten nélkül nem találhat békét, derűt, megelégedettséget.”
Élete a megtérését követően teljesen megváltozott: 31 éves korában elment az El Camino-ra, majd némi bonyodalom után előbb az egri, majd a győri szemináriumban készül arra, hogy felszenteljék – előbb diakónusnak, majd egy évvel később papnak. Simon Dávid az interjúban az élet céljára is próbált rávilágítani:
“Ha nincs Isten, az életünk alapvetően értelmetlen. Hiszen, filozófiailag, ha az egész értelmetlen – mármint ha az ember nem egy halhatatlan létező –, akkor a rész nem lehet értelmes, bármennyire is igyekszünk azt eljátszani. Ha viszont van Isten, feltételezhetjük, hogy életünk szándékolt és értelmes. Minden vallásnak van valamilyen válasza arra, hogy mi az élet értelme, célja. A keresztények számára az élet célja az Istennel való egyesülés, ami a földi életben elkezdődik és odaát Isten színről színre látásában válik teljessé.”
A kispap az imaéletre is kitért a beszélgetésben: ő maga is tudja, hogy az általa javasolt imában töltött idő nem könnyű kihívás:
“Aki dinamikusan akar lélekben növekedni, annak sokat kell imádkoznia. Az összes szent, sőt maga Jézus is arról beszélt, hogy sokat kell imádkozni, imádság nélkül nincs lendületes átistenülés. Ez nagy áldozatot és kitartást igényel, mert imádkozni nehéz, mivel se nem szórakoztató, se nem érdekfeszítő.
Mindenkinek azt szoktam tanácsolni, hogy kezdje a reggelt Istennel, keljen legalább fél órával korábban, mint szokott.
Dicsőítsen, adjon hálát, kérjen, ossza meg érzéseit és gondolatait az Úrral, majd ez menjen át csendbe, hallgatásba, Istenre fülelésbe. Rendkívül gazdagon árasztja Isten a kegyelmét azokra, akik rendszeresen csendben ülnek az Ő jelenlétében, arról nem is beszélve, hogy az ilyen Istennel időzések nagyban hozzájárulnak az istenkapcsolat intimitásához, meghittségéhez.”
hirdetés
