Jószándékú írás egy tényleg jószándékú embernek.

Jószándékú írás egy tényleg jószándékú embernek.

Hetvenhatodik születésnapját követően két nappal látogatta meg a 777 csapata Barsi Balázs ferences szerzetest a Nógrád megyei Szécsényben. Balázs atya derűsen nyit ajtót és vezet körbe bennünket a magával ragadó kolostorban. A gyönyörű udvar után a kertbe visz utunk, ahol találkozunk „Mócikával”, a barátságos kutyával, aki Balázs atya érkezése előtt még Mozart volt. „Így nem nevezünk el egy kutyát, ugye Mócika?” – fordul mosolyogva az eb felé a ferences szerzetes, aki ezt követően a kolostor közösségi konyhájában főz kávét a megilletődött újságíróknak és fotósnak. Ahogyan ekkor, úgy az egész délután folyamán is Balázs atya fizikailag és szellemileg is irigylésre méltó állapotban van, így a rendház nappalijában kötetlen beszélgetés kezdődik.

Egy korábbi cikkünkben már említettük a „Beszélgetés a Mesterrel” című kötetet, amely tulajdonképpen az ifjúság számára készített imakönyv. Ezúttal egy nagyon érdekes, első hallásra már-már abszurd című imát hozunk Nektek. A „nem imádkozó” imája azért különösen értékes, mert benne van az eltökélt akarat, hogy a száraz, nehéz időszakok közepette is megpróbál az ember kitartani a hitében és Istennel való kapcsolatában, valamint olyan őszinte imádság, amelyet sokan magukénak érezhetnek – magunkénak érezhetünk.

Nyíri Tamás római katolikus pap gondolatai a keresztény szeretetről pont akkor jutottak el hozzám, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Az újév első napján szörnyű tragédia rázta meg az országot: Tapolca mellett négy fiatal halt meg egy balesetben, amikor autójukkal egy személyvonattal ütköztek. Az autó ötödik utasának életét a legfrissebb hírek szerint sikerült megmenteni.

Horváth Zoltán terézvárosi plébános a Reszkessetek, betörők! című örök klasszikus film egyik jelenetét is bevonta az éjféli misében elmondott prédikációjában. Lélekemelő beszédének szerkesztett verzióját olvashatjátok.

Egymillió háromszázezren nézték meg idáig azt a flashmobot, amelyet hat éve tartottak fiatalok a Szent István Bazilika előtt a béke jegyében. A megható felvételek – és a flashmob üzenete – legalább annyira aktuális mint 2015-ben.

Michels Antal atya életében annyi fordulat és izgalmas pillanat van, hogy bármelyik forgatókönyvíró megirigyelné: budai értemiségi családban született, majd egy elitgimnázium osztályából egyedül ő nem jelentkezett egyetemre. Helyette szakács lett, Budapest legelegánsabb szállodáiban főzött – többek között Kádár Jánosra – azonban érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Kozma Imre atya hatására papnak ment, hogy utána Kárpátalján segítsen a magyarokon, igen nehéz körülmények között. Hét éve Józsefváros plébánosa, ahol hajléktalanoknak, drogosoknak és a prostítúciót abbahagyó nőknek lett a támasza. Így lett Michels Antal, a rózsadombi fiú a szegények papja.
