Február 14-én a szokásos lufierdő és virágözön mellett hamuval megjelölt homlokú keresztényekkel is találkozhatunk majd az utcákon. 73 év óta először fordul elő, hogy a Valentin-nap éppen hamvazószerdára esik.

Február 14-én a szokásos lufierdő és virágözön mellett hamuval megjelölt homlokú keresztényekkel is találkozhatunk majd az utcákon. 73 év óta először fordul elő, hogy a Valentin-nap éppen hamvazószerdára esik.
Közel 70 év után idén végre rendeződhet Kína és a Vatikán kapcsolata. Örömre azonban nincs ok. Nekünk, magyaroknak különösen ismerősek lehetnek az utóbbi hónapok eseményei.
Matt Gaetz republikánus képviselő egy televíziós interjúban a szeplőtelen fogantatással példálózott. Nem kellett volna.
A szilveszteri zavargásokban meghalt hat fiatal emlékére tartottak szentmisét Kongó fővárosában. A zsúfolásig megtelt bazilikából távozó tömeget a rendőrség könnygázzal és figyelmeztető lövésekkel oszlatta fel.
A házasságra készülő Adél és Marcell tollából olvastam, hogy hallani sem akarnak a házassági szerződésről. Igazuk van: egy keresztény pár számára a válás nem opció. A házassági szerződést viszont mégsem szabad mindenestül elvetni. És nem, most nem az jön, hogy bizony még sok keresztény házasság is válással végződik.
A Gallup szokásos év végi közvélemény-kutatásában Ferenc pápa bizonyult a világ legnépszerűbb vezetőjének, megelőzve Emmanuel Macron francia elnököt és Angela Merkelt. A legnépszerűtlenebb vezető – nem nagy meglepetésre – Donald Trump lett.
Röviden: az összeset! A katolikus miséken szokásos perselyezés sokszor rosszalló érzéseket vált ki a templomba látogatókból, szinte megtöri a mise emelkedett hangulatát. Pedig nagyon fontos szertartás, aminek csak másodlagos szerepe a pénzgyűjtés.
A katolikus egyházmegyétől vásárolt telken épül fel Firenze következő mecsete.
Tunézia államvallása az iszlám. Alkotmányba van foglalva, hogy a kormány „a vallás őrzője”, az elnök pedig csak hívő muzulmán ember lehet. A keresztények számára tilos a térítés bármilyen formája, a vallási jelképek nyilvános használata, még a körmenet is. Mégis, a maroknyi keresztény kisebbség az arab világban példaértékűnek számító békében él a muzulmán többséggel.
Olvasóink többsége alighanem idősebb Kelet-Timornál. Nem csoda, hogy már az ország neve is sokaknak újdonságként hat. De legalább nekünk, keresztényeknek illik tudni róluk: az apró trópusi ország Nobel-békedíjas püspökkel és 97%-ban katolikus népességgel büszkélkedhet.