A katolikus egyházmegyétől vásárolt telken épül fel Firenze következő mecsete.
A városban élő közel harmincezer fős közösséget jelenleg három mecset szolgálja ki, a pénteki imák idején állandósultak a tömegjelenetek, sokan az utcán, vagy garázsokban, pincékben imádkoznak. Gioseppe Betori bíboros, firenzei érsek szerint:
„Mindenkinek joga van egy megszentelt helyhez, ahol gyakorolhatja a vallását.”
Olaszországban a néhány évtizede még csak nyomokban létező muzulmán közösség mára több mint kétmillió főt számlál. Állandó problémát jelent az imahelyek hiánya, annak ellenére, hogy a nyugati világ legnagyobb mecsete éppen Rómában található. Mivel az iszlám nem tartozik az államilag támogatott vallások közé, az építkezéseket csak közadakozásból lehet finanszírozni. A politikai és lakossági ellenállás miatt azonban a muzulmán közösség az összegyűjtött pénzből is csak nehezen tud építkezésre alkalmas telket vásárolni.
A helyi lakosság tiltakozása ellenére a firenzei katolikus egyházmegye most úgy döntött, segít a muszlim hívőknek méltó imahelyet találni. Az új mecset a firenzei agglomerációhoz tartozó Sesto Fiorentinoban fog felépülni, a történelmi városközponttól körülbelül 10 kilométerre. Izzedin Elzir palesztin származású firenzei imám jelezte: az új mecset elsősorban a sestoi közösséget fogja kiszolgálni, és folytatják a keresést, hogy a város egyéb részein élő muzulmánok számára is megfelelő helyet találjanak.
[The Times, borítókép: G. Williams]
1 Komment
Ez csak szerintem gáz?
Mi lesz a következő lépés? Nekik adjuk az üres templomokat? Aztán a még használatban lévőket is?