Ferenc pápa Isten Igéjének vasárnapján szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, a déli Úrangyala imádság után pedig meghirdette az Imádság Évét készületül a szentévre

Ferenc pápa Isten Igéjének vasárnapján szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, a déli Úrangyala imádság után pedig meghirdette az Imádság Évét készületül a szentévre
A havazás és a hideg ellenére tízezrek gyűltek össze pénteken az amerikai fővárosban, hogy részt vegyenek az évente megrendezett „March for Life” (Menet az életért) életvédő felvonuláson
Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Rinnovamento nello Spirito Santo (Szentlélekben való megújulás) olasz karizmatikus mozgalom küldöttségét. Beszédében az imádság és az evangelizáció fontosságára hívta fel a figyelmet.
2023-ban Európa, Közel-Kelet és Afrika legbefolyásosabb 50 év feletti nőiről állított össze egy listát a Forbes, melyen többek között ott szerepel egy francia szerzetesnő, Nathalie Becquart és a portugál katolikus egyetem rektor asszonya, Isabel Capeloa Gil is.
Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatásán az erényekről és a főbűnökről szóló katekézissorozatában ezúttal a tisztaság erényéről és a bujaság főbűnéről beszélt.
Ferenc pápa 2024. január 14-én az olasz Nove csatorna Che tempo che fa című műsorában adott újfent interjút Fabio Faziónak. Az interjú során többek között szóba került a sok vitát kiváltó, nemrég kiadott Fiducia supplicans nyilatkozat is, amelyről nagy közönség előtt először fejtette ki a pápa a gondolatait.
Orvosai tanácsára Ferenc pápa lemondta dubaji útját. A pápa 2023. december 1-je és 3-a között vett volna részt az ENSZ COP28 klímaváltozásról tartandó konferenciáján.
Ferenc pápa 2023. október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján a reggeli szentmisében megnyitotta a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlését