Jövő szerdán rendezik meg Budapesten, a Szent Margit Templomban a 7. ANGYAL-t vagyis az „Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmat”. Monostori László, a templom plébánosa a Bonum TV Délelőtt c. műsorában beszélt bővebben az eseményről.

Jövő szerdán rendezik meg Budapesten, a Szent Margit Templomban a 7. ANGYAL-t vagyis az „Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmat”. Monostori László, a templom plébánosa a Bonum TV Délelőtt c. műsorában beszélt bővebben az eseményről.
Az interneten rengeteg fajta adventi naptárba bele lehet futni. Többek között mi is itt a 777-en naponta osztunk meg gondolatokat, dalokat, verseket kalendáriumunkban. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja elsősorban házaspároknak készült adventi naptárral, de jegyesek, együttjáró és házasságra készülő párok is bekapcsolódhatnak ebbe az adventi lelki utazásba.
Miért jó önkénteskedni? Miért érdemes kipróbálni? Tegnap volt az önkéntesség világnapja, ennek szedtem össze pár gondolatot, hogyan szerettem meg én is az önkéntességet.
Sokunkban felmerülhet a kérdés – miután szinte minden kirakatban szembe jön velünk egy Black Friday felirat, ráadásul már nem csak egy konkrét napon, hanem az év különböző időszakaiban –, hogy vajon engem is beszippant-e a vásárlási láz. A Ferences Rendtartomány központi alapítványa második alkalommal hirdeti meg válaszként a Brown Fridayt.
Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?
Elmondása szerint egy „vicc miatt” lett pap – legalábbis a legelején, amikor felmerült benne a papi hivatás gondolata –, de azóta nagyon komolyan gondolja a hivatását. Debreczeni András görögkatolikus atyával beszélgettünk többek között a hitről, a fiatalokról, a Csillagok háborújáról, de mivel lelkes szurkoló, a labdarúgás is szóba került.
A 2022-es téli olimpia egyik éremesélyese lehet a rövidpályás gyorskorcsolyázó, Alyson Charles. A fiatal kanadai számára azonban a sport mellett nagyon fontos szerepet tölt be az életében a hit is.
Különleges ereklyére leltek a kecskeméti református templom felújítása közben. Az időkapszulát egy tetődíszben találták meg a felújítást végző szakemberek.