„Nem ölelhetlek meg benneteket még egyszer utoljára. Az egész élet előttem állt még.” – egy olasz pár felkavaró telefonbeszélgetése. Dolgozni mentek Londonba, de meghaltak.

„Nem ölelhetlek meg benneteket még egyszer utoljára. Az egész élet előttem állt még.” – egy olasz pár felkavaró telefonbeszélgetése. Dolgozni mentek Londonba, de meghaltak.

Roni Szalím iraki szír katolikus atya megrendítő tanúságtételét a Magyar Kurír jelentette meg korábban, és most lehetőség nyílik a személyes találkozásra is.

Ismét közös gondolkodásra invitál a Reformátusok Szárszói Konferenciája: a hatalmas hagyományokkal bíró tábor 2017. augusztus 24-től 27-ig várja szeretettel a keresztyén szellemiségű érdeklődőket.

Szentszéki bejelentés szerint a katolikus egyház egy tervezeten dolgozik, amely kiközösítéssel sújthatja a korrupciót elkövetőket, valamint a szervezett bűnözői csoportok tagjait. Az olasz hatóságok máris üdvözölték a bejelentést.

A Szentatya, Ferenc pápa június 18-án Székely Jánost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökét a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, áthelyezve őt Febiana címzetes püspöki székéből és segédpüspöki hivatalából.

A Katolikus Egyház Urunk Testének és Vérének ünnepét tartja a Pünkösdöt követő második csütörtökön – illetve vasárnapon. Ezen a napon a tündöklő napfényben megannyi városban rendeznek ünnepélyes körmeneteket. A német püspökök – Úrnapja lévén – szentbeszédeikben arról prédikáltak, mit is jelent a híveknek ez az ünnep.

Ha szeretnéd a futás egy újabb oldalát megismerni, ha szeretnéd a sportot a lelked ápolásának szolgálatába állítani, és a futás örömét több szinten megélni, vagy csak szeretnél egy kis időt tölteni a gondolataiddal, miközben az ország egyik legszebb táján futsz; csatlakozz a Mária Maratonhoz egyéniben, vagy váltóban!

Az állami vezetők feladata az egyházzal együttműködve, hogy kiálljanak a hit mellett, így kitöltve a terjedő liberalizmus által okozott űrt – jelentette ki az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a tihanyi apátságban tartott vallásközi konferencián.
