Kedves Ilka írása arról, hogy vajon ketté lehet-e válni emberként: előfordulhat, hogy bizonyos döntésekkor nem vagyunk hívők, máskor meg igen?
“Ember lenni mindig, minden körülményben” Hm..és keresztényi. Ezen gondolkodtam az elmúlt napokban.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem tudom szétválasztani magamban az embert és a hívő embert. Nincs olyan, hogy hétfőtől péntekig alkalmazott vagyok, főnök vagyok, hétvégén pedig majd templomba járó katolikus. Én én vagyok, hétfőtől vasárnapig. Minden tettemben, döntésemben, jócselekedetemben és botlásomban.
hirdetésUgyanaz az ember, ugyanaz a hívő.
Nem tudom, hogy néhányan hogyan tudják mégis szétválasztani mindezt? Hogyan lehet egy állásban olyan döntéseket hozni, amik teljesen ellentétesek azzal, mint amit magánemberként gondolok? Legalábbis sokan ezt állítják. “Nézd, én megértelek, én tudom, én átérzem, én is átéltem…stb., de értsd meg, hogy…!” És még csak egy szikráját sem villantják meg az állítólag bennük lakozó keresztényi jó szándéknak.
“Értsd meg nekem muszáj így döntenem…” Lehet, hogy velem van a baj, de én nem tudom megérteni. Ezekben a hétköznapi apróságokban tudunk a legkevésbé csatát nyerni önmagunk felett, a hitünk mellett. Lehet, hogy csak szerencsém van, hogy úgy tudom élni a mindennapjaim, hogy közben nem kell meghasonulnom önmagammal és hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 5-ig olyan
döntéseket hoznom, ami miatt vasárnaponként nem tudok tükörbe nézni.
És bár néha adódik olyan helyzet, amiből nem tud az ember minden tekintetben “jól kijönni”, de akkor is megpróbál “ember lenni, keresztény ember lenni, minden körülményben”.
Kedves Ilka
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás