2017. 06. 28.

Az átadás imája

Vajon meddig fogok még kételkedni benned? Vajon meddig foglak még ostorozni és megvonni tőled a bizalmamat? Csak azért, mert most rossz, vagy esetleg nem az én akaratom szerint zajlanak a dolgok?

Drága Uram!

Annyi csodát tettél már az életemben! Annyiszor bebizonyítottad, hogy sokkal jobban és bőségesebben megtehetsz bármit, mint ahogyan azt én elképzeltem vagy gondolnám. Annyiszor a kezedbe tettem az utamat, hogy egyengesd és vezesd, és Te nem hagytál magamra! Bebizonyítottad, hogy a Te útjaid azok nem az én útjaim és a Te gondolataid, azok nem az én gondolataim.

Amikor nem láttam tisztán vagy világosan, amikor fordulópontok, vagy nagy döntések előtt álltam, Te ott voltál. Amikor elkeseredtem, amikor kilátástalannak és kegyetlennek tűnt minden, akkor Te ott voltál. Annyi csodát éltem már át Veled, és most mégis ugyanott vagyok. Ismét a saját bizalmatlanságom és félelmeim gátolnak meg abban, hogy átadjam neked a gyeplőt, a döntést.

Bár az elmémmel azokat a szavakat mondom ki, hogy legyen meg a Te akaratod, és a szívem is ezt szeretné, hiszen annyiszor tapasztalta már áldásaidat, de nem megy. Nem látok előre, a távolba, ahol ott van a reménység, mert a jelen eltakarja a kilátást. A most érzései elnyomják a bizalmamat, a pillanatnyi hangulatom nem érti, hogy miért adom át neked az életemet imádságban, hogy miért adom át kétszer jobban, hogy miért mondom el újra és újra.

A Most nem érti.

Mert ott van a bálvány, a vágy, amibe kapaszkodik, ami eltereli Rólad a figyelmét. Ez a vágy kecsegtet, hízeleg és nem hiszi el, hogy Te jobban tudod. Ez a vágy reménykedik, hogy a Te akaratod egyezik az enyémmel. Reménykedik, holott már annyiszor bebizonyítottad, hogy ezekkel a vágyakkal rosszul jártam volna. Annyiszor bebizonyítottad, hogy mindent megtehetsz sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk! Ebbe kapaszkodom és megyek tovább az ellenszélben. A lépések aprók és nehezek. Az arcomba süvít a pillanatnyi vágyam, a saját elképzelésem, a bizalmatlanságom.

Az első lépésnél megállok és térdre ereszkedem. Elmondom neked az összes kétségemet, hogy mást szeretne a szívem, mint ami az eszem szerint helyes lenne. Elmondom neked, hogy szeretnék most is úgy hinni Neked, ahogyan azelőtt. Te akkor is láttad a könnyeimet és nem hagytad őket örökké folyni. Most már persze nem értem, hogy akkor miért sírtam. Azok a vágyak már elmúltak, azok az érzések elhalványultak. Csak az maradt meg, amit akkor tanítottál nekem. Az akkori hullámvölgy közelebb vitt Hozzád, és most is közelebb fog, ezt pontosan tudom! Csak most nehéz. Nem áltatom magamat azzal, hogy a jövőben minden könnyű lesz. De amíg a te ösvényeden járok, amíg hallgatok a hangodra, addig van reménységem! Mert akkor is bebizonyítottad nekem, hogy a Te akaratod a legjobb, és tudom, hogy most is be fogod bizonyítani!

Ezért most újra kérlek, hogy legyen meg a Te akaratod!
Ámen

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás