Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak – mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak több ezer ember részvételével.

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak – mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak több ezer ember részvételével.

Szeretnél keresztény könyveket olvasni, és közben ezekről véleményt cserélni hozzád hasonlóan gondolkodókkal? Megtaláltuk a megoldást!

Az utóbbi hetekben több hullámban is megélénkült az érdeklődés a Torinoi Lepel iránt a nemzetközi sajtóban és egyéb hírközlési csatornákban. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a Lepellel foglalkozó két olasz tudós, a pármai Luigi Garlaschelli és az Angliában dolgozó Matteo Borrini kísérleteket végeztek arra vonatkozóan, hogy a Torinoi Leplen fellelhető vérfoltnak minősített elszíneződések vajon valóban a vásznon látható halott férfitől származnak-e.

Ma ünnepli 80. születésnapját Balczó András: a háromszoros olimpiai bajnok öttusázó – aki sportágának kiemelkedő alakja – gyönyörű tanúságot tett hitéről a JochaPressnek adott ünnepi interjújában.

Izgalmas témát dolgoz fel az Aleteia írása: szabad-e pletykálnia egy házaspárnak? Hol van a határ, mikor számít már bűnnek, miket mesélhetek el a másik felemnek?

Több hetes előkészület után számolhatunk be arról az örömteli hírről, hogy 2018. szeptember 28-án a budapesti Erkel Színházban egy egészen exkluzív 777 OFFLINE eseményt fogunk tartani, a 777 eddigi legnagyobb rendezvényét. Vendégünk Dr. John. P. Jackson amerikai fizikus lesz, aki először vizsgálhatta kutatóként a torinói leplet: ő vezette azt a kutatócsoportot, amely 1978-ban öt napon át tanulmányozta a textilanyagot, amely feltételezések szerint Jézus halotti leple.

2018 agusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepnapján egy közel 60 fős magyar csoporttal keltünk útra Lengyelországba, hogy részt vegyünk a Bielsko-Żywieci Egyházmegye gyalogos zarándoklatán.

Magyarországon talán kevésbé ismert a 20. század egyik legnagyobb vértanúja, Boldog Óscar Romero: a salvadori érseket mise közben lőtték le, mert kérlelhetetlenül kiállt népéért a katonai rezsimmel szemben. Temetésén a hatalom sortűzzel ölte a gyászolókat, amely után polgárháború tört ki. Boldoggá avatásán negyedmillió ember vett részt, életéről több dokumentumfilm is készült, ebből mutatunk a cikkben egy részletet.
