Csirszki András Márk görögkatolikus papnövendék december 19-én autóbalesetben vesztette életét, számolt be róla a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola.

Csirszki András Márk görögkatolikus papnövendék december 19-én autóbalesetben vesztette életét, számolt be róla a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola.

Megindító és mindnyájunknak tanulságos történet érkezett hozzánk. Isten állandóan tanít bennünket valamire, néha a legváratlanabb helyzetekben, olyan emberek által, akiknek mi szeretnénk adni. Végül mégis mi leszünk többek.

Nemrég olvastam egy érdekes cikket „A két pápa című” filmről. A cikk nagy része nagyon tetszett, viszont van egy rész, amit sehogy sem tudok helyre rakni magamban:

Nem hiába mondta Jézus, hogy legyetek olyanok mint a kisgyermekek, hiszen olyan őszintén, nyitottan és feltételek nélkül tudnak szeretni, ahogyan az Isten is szereti az ő gyermekeit. Hála a közösségi oldalaknak az ezt igazoló történetek nem maradnak meg családi anekdotáknak, hanem szélesebb körökben is el tudnak terjedni. Egy ilyen kis történetet osztott meg egy anyuka is a Pesten Hallottam csoportban.

Az egyik legizgalmasabb kérdéscsokrot tartalmazza A Papp válaszol e heti része: a karácsony igazi megünneplésétől kezdve az anyós-após kapcsolaton át egészen a katolikus egyházba való áttérésig!

A Gyulai Hírlap szerkesztője még 2010-ben gyűjtött össze néhány egészen zseniális idézetet gyerekektől, akiknek azt a nehéz kérdést tették fel, hogy „Mi a szeretet?”!

Kosztolányi Dezső a 20. századi magyar líra és széppróza egyik legnagyobb alakja kívülről csodálkozott rá a keresztény év különleges körforgására!

Ismét egy mély verset kaptunk Zsöllye Margit tollából. Karácsonyhoz közeledve, próbáljunk kicsit többször elcsendesedni és hagyni, hogy hassonak ránk a mély gondolatok vagy akár az olyan versek, mint ez.
