Ferenc pápa immáron a Vatikánból emlékezett vissza magyarországi útjára, szeretetteljes szavakkal!

Ferenc pápa immáron a Vatikánból emlékezett vissza magyarországi útjára, szeretetteljes szavakkal!

Magyar Kálmánt már sokan ajánlották interjúalanynak, de mivel évek óta Magyarországon él, én pedig hónapok óta Amerikában, eddig nem találkoztunk. Viszont az általa alapított Pontozó néptáncfesztivál, amelynek idén a lakóhelyünkhöz közeli New Brunswick adott helyet, és amelynek ő volt a zsűrielnöke, egy olyan lehetőség, amelyet nem hagyhattam ki. Szerettem volna kérdezgetni kalandos életéről is – 18 évesen vándorolt ki Amerikába édesapjával, miközben édesanyja ikernővéreivel már hat évvel korábban disszidált –, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a rendezvény legyen a fókuszban. Így főleg az amerikai magyar néptáncmozgalomról beszélgettünk, amelynek ’60-’70-es évekbeli felélesztésében, megújításában neki is meghatározó szerepe volt, és amelyről maga sem gondolta, hogy ötven évvel később is virágozni fog a diaszpórában.

Tanuljuk meg felismerni azok hangját, akiket szeretünk, ugyanúgy, ahogy Jézus hangját is felismerik az Ő nyájába tartozók – fogalmaz Luke Brown mentálhigiénés szakember. De hogyan tudjuk mélyíteni a kapcsolatot a számunka fontos emberekkel – és Istennel? Mit tudunk tenni ezért a gyakorlatban?

Egyre többször halljuk a hírekben, hogy tizen- vagy huszonéves fiatalok öngyilkosok lettek. Ez nemcsak megrendítő, de arra is felhívja a figyelmet, hogy súlyosan romlott a fiatalok mentális egészségi állapota, amire a Covid csak ráerősített. Székely Andrással, az Európai Szövetség a Depresszió Ellen (EAAD) hazai képviselőjével beszélgettünk arról, milyen jelek utalhatnak arra, hogy valaki öngyilkosságra készül, hogyan lehet megelőzni a tragédiát és hogyan lehetne változást hozni a társadalomban, hogy végre ne legyen kínos szakemberhez fordulni. Kulcsfontosságú lenne a személyes kommunikáció megerősítése, erre épül a Velem lehet beszélgetni kezdeményezés is.

„Elég nehéz időszak áll mögöttem, telítve sok-sok sírással és szomorkodással… de még annál is több kegyelemmel. Megtapasztaltam azt, hogy milyen érzés Isten gyermekeként a viharban is Rá figyelni.” A Hitszelet bátorító Instagram-bejegyzését szemlézzük.

„Megszorítottuk egymás kezét. Lehet, hogy sokunkkal kezet fog, de ez a kézfogás egy számomra erőt adó kézfogás volt. Megerősített abban, hogy az Egyház látható fejével, Krisztus Urunk földi helytartójával, Szent Péter utódjával fogok kezet, miközben szemében láttam a szeretetet, ami mindannyiunk felé sugárzott.” Alpek Gergely papnövendék írása.

Szeretném megosztani tapasztalatomat a pápalátogatással kapcsolatban, ugyanis bennem egy hatalmas fal tört át a vasárnapi mise után.

Idén már harmadik éve, hogy májusban elindul a 30 napos, online lelkigyakorlat nők számára a Jézus Szíve Társaságának szervezésében, melynek célja, hogy rátaláljunk valódi nőiségünkre, amit Isten megálmodott rólunk. Ha szeretnél töltekezni, női léted szépségét megismerni, akkor még van lehetőséged jelentkezni!
