„Megszorítottuk egymás kezét. Lehet, hogy sokunkkal kezet fog, de ez a kézfogás egy számomra erőt adó kézfogás volt. Megerősített abban, hogy az Egyház látható fejével, Krisztus Urunk földi helytartójával, Szent Péter utódjával fogok kezet, miközben szemében láttam a szeretetet, ami mindannyiunk felé sugárzott.” Alpek Gergely papnövendék írása.
Miközben úton vagyok vissza Esztergomba, próbálom összeszedni gondolataimat az elmúlt hétvégével kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy el kell telnie 1-2 napnak, hogy eljusson a tudatomig, hogy ezen a hétvégén minek is lehettem tanúja. Addig azonban maradnak a megtapasztalt események, a hétvégi élmények és az öröm könnyei.
Hosszú lenne leírni az egész hétvégét, azonban néhány mozzanatot kiemelnék. Nagy öröm volt, hogy mindhárom napon valamilyen módon személyesen is közelebb kerültem Ferenc pápához. Az első nap, a Szent István bazilikában, amikor kifelé menet tartott, kicsit beljebb léptem amennyire tudtam a választószalagtól, és kértem, hogy adjon egy áldást. Kezét fejemre tette, keresztet rajzolt a homlokomra (ahogyan ezt édesapám gyermekkoromban esténként tette), majd kézfogással búcsúztunk.
Szállásom Repcsik Gyula plébános atyánál volt, akinek ezúton is köszönöm a befogadást, a jóltartást, és azt is, hogy meg tudtuk egymással osztani azt az örömöt, tapasztalatot, ahogyan érintett minket egy-egy beszéd, találkozás.
Szombaton az Arénában előttünk is megállt a pápa a mini pápamobillal és Kullai Attila atya barátom által hozott pileólust (papi kicsi sapka) néhány másodpercre a fejére helyezte. Miután ez megtörtént egy lájk jelet mutatott kezével felénk.
A vasárnap még különlegesebb volt számomra. A reggeli csendben elindultam, hogy 6 órára már a Kossuth téren legyek, hiszen volt bőven feladat. És ahogy egyre közelebb kerültem a térhez,
a hajnali csend elkezdett megtelni élettel, és egyre érezhetőbbé vált a magyarság közösségi ereje.
A szentmisén külön megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem az asszisztencia vezetésében a pápai szertartók, Horváth Zoltán és Farkas Ferenc atyák mellett.
Fotó: Alpek Gergely
Miután a Szentatya befejezte a pápamobillal útját a téren, megérkezett az öltözőjéhez, ahol mi, az asszisztencia fogadtuk. Arra vitt a lélek, hogy megkérdezzem tőle: „Come sta oggi, Santo Padre?” (Hogy van ma, Szentatya?) Mire viccesen annyit válaszolt: „Sono ancora vivo.” (Még élek.) Látható volt rajta az elmúlt napok fáradtsága, ugyanakkor az is látható volt, hogy örül, hogy itt lehet. És megszorítottuk egymás kezét. Lehet, hogy sokunkkal kezet fog, de ez a kézfogás egy számomra erőt adó kézfogás volt. Megerősített abban, hogy az Egyház látható fejével, Krisztus Urunk földi helytartójával, Szent Péter utódjával fogok kezet, miközben szemében láttam a szeretetet, ami mindannyiunk felé sugárzott.
A papi hivatások vasárnapja volt. Ilyenkor ki szoktunk menni plébániákra tanúságot tenni. Viszont ott együtt tettünk tanúságot kispapként az oltárnál a Jó Pásztor, Krisztus, és a másik jó pásztor, Ferenc pápa mellett.
Miért jött el hozzánk? Miért pont most? És mit jelent ez számunkra?
A hétvége során sikerült több beszédet is meghallgatnom. Ferenc pápa megerősített bennünket, az egész magyar népet abban, hogy küldetésünk van a világ felé. Majdnem minden beszédében elhangzott ajkain magyarul Himnuszunk első sora: „Isten, áldd meg a magyart!” Megemlítette szentjeinket is, vagy olyanokat is, akik még várnak a címre, de életszentségüket megemlítette, mint például Tiszteletreméltó Mindszenty József hercegprímás.
A történelmünk a bizonyíték arra, hogy hitben erősek vagyunk.
Ez az erősség, a hitbeli hűségünk mutatkozott meg ma a Kossuth tértől, a környező utcákon át egészen a Szabadság térig. Büszke vagyok arra, hogy ebben a gyönyörű országban élhetek, arra, hogy mi itt Európa szívében valami többet tudunk adni a világnak. A béke emberei vagyunk. A történelem százszorta bebizonyította, hogy a nemzetünk egyedülálló kultúrában, értékeiben, és most már elmondhatjuk, hogy hitünkre is büszkék lehetünk.
Köszönöm a találkozásokat. Rengetegen szólítottak meg, akár ismerősök, akár ismeretlenek. Szándék nélkül is tanúságtevő ereje volt. Egy buszon egy férfi nemtetszését fejezte ki a pápalátogátás kapcsán (mivel a busz bemondta a pápalátogátás miatti korlátozást). Megszólítottam, elkezdtünk beszélgetni. A beszélgetés végére mintha kicsit megbékélt volna. Örömmel köszöntünk el egymástól.
Ferenc pápa mai Regina Caeli imádsága nagyon megérintett, amikor a Magyarok Nagyasszonyára bízta Nemzetünket: „Reád bízzuk ezt az egyházat és ezt az országot. (…) Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten áldd meg a magyart!”
A szavak folynak, nincs megállás, és napok, hetek, hónapok fognak eltelni, mire megértjük, mi is történt itt valójában. A magokat most elvetettük a már bizonyítottan termékeny talajba, a szent magyar földbe. Reményünk van arra nézve, hogy majd néhány év múlva szüretelhetjük a most elvetett mag gyümölcseit.
A szentmise végén ismét megfogta kezemet a Szentatya, azonban most csak a kézfejemre tette az Ő tenyerét, amikor az ajándékot átadtuk. (Ez látható a mellékelt képen.)
Fotó: Alpek Gergely Facebook
Pásztori kezet éreztem, aki tudja, hogy merre kell vezetni a nyájat. Ezt tette az elmúlt napokban is velünk, amikor beszélt hozzánk! Irányt adott, amit remélem sokan meghallanak, olyanok is, akik nem követték az eseményeket, viszont ma a Himnusz éneklése alatt sokaknak elcsuklott a hangja, libabőr jelent meg karjain, és hevesebben vert a szíve. Mert akik ott voltunk, számunkra Krisztus a jövőnk.
Köszönünk mindent, Őszentsége!
Alpek Gergely, papnövendék
Forrás: Facebook
hirdetés
