Miért tart az örökkön örökké ígéret csak néhány évig, ne adj’ Isten pár hónapig? Hogyan lehet az Úr előtt tett fogadalmat félvállról venni? Vajon a házasság mára tényleg csak egy meghatározott ideig tartó szerződéssé vált?
Ezek a kérdések foglalkoztatnak mostanában, miután sajnos egyre több válásról hallok a környezetemben. Tudom, nem újkeletű dologról van szó, de maga a jelenség szerintem megdöbbentő méreteket ölt. Miután a sztárvilágban és a civil életben is egyre többen döntenek a különélés lehetősége mellett, kicsit utánanéztem a statisztikáknak, hogy valóban több-e a válás manapság, vagy csak az én látóterembe kerül több ilyen eset.
A KSH adatai alapján tavaly 46.582 házasságkötésre került sor, ez ezer lakosra vetítve 4,9%-ot jelent. Ugyanebben az évben 18.562 válás volt, ez ezer lakosra 2%-ot ölel fel.
Tíz évvel ezelőtt, vagyis 2016-ban 51.805-en házasodtak össze, ez 5,3% ezer lakosra bontva, illetve 19.831-en váltak el, ami szintén 2%-ot jelent.
1900-ig visszamenően meg lehet nézni az adatokat, még ha nem is minden év van feljegyezve. Az elmúlt 100 évet tekintve két adat érdekelt. Az egyik, hogy melyik volt az az év, amikor a legtöbben házasodtak, a másik pedig, hogy mely évben volt a legtöbb válás. Az első kérdés válaszát 1949-ben találtam meg, amikor is 107.820 házasság köttetett, ami ezer lakosra nézve 11,7%. A legtöbb válás pedig 1987-ben történt, ami 29.856 esetet jelent. Ez ezer lakos tekintetében 2,8%.
Ezek csupán száraz statisztikai adatok, és csak a polgári házasságkötéseket veszik figyelembe. A számok mögött ott vannak az emberek, életek, sorsok, tragédiák, bánatok, függőségek és minden olyan ok, amelyek miatt úgy dönt két ember, hogy jobb külön, mint együtt.
Pedig volt idő, amikor mindent megadtak volna azért, hogy együtt lehessenek.
A nagy nap – ez a megnevezés terjedt el a köztudatban az esküvőt illetően. Valóban sorsfordító esemény. Hónapokon vagy akár éveken át tartó készülődés, minden apró részlet külön figyelmet kap. A férfiak általában itt tanulják meg, hogy van különbség a bézs és a krémszín árnyalatai között, olyan tánclépéseket sajátítanak el, amelyek túlmutatnak a kettőt jobbra, kettőt balra mozgásokon. A nők kiélik kreativitásukat, és életük talán legizgalmasabb időszaka veszi kezdetét. Persze vannak szolid, kis esküvők is, amelyek meghittségükkel éppoly emlékezetessé teszik ezt a napot, mint a világraszóló lagzik.
Aztán véget ér a nagy nap. Másnap, sőt hetek múlva is örömet okoz az emléke, mosolyt csal az arcunkra és könnyet a szemünkbe. Ez a varázs azonban nem tart örökké. Elkezdődik az igazi házasság, ahol nem az a legnagyobb probléma, hogy az ültetési rendnél kit ki mellé tegyünk, vagy milyen alternatíva legyen az éjféli menüben.
Építkezés vagy lakásfelújítás, költözés vagy átmeneti megoldások, gyermek(ek) születése vagy épp meg nem érkezése, új élethelyzetek vagy unalmas, dolgos hétköznapok.
Rengeteg ok, amelyek próbára teszik a házasságokat. Nincs olyan (házas)élet, amelyben ne lennének súrlódások, kisebb-nagyobb konfliktusok. Erre a forgatókönyvre azonban mégsem gondol az ember, amikor kimondja a boldogító igent. Még a jelzőben is az szerepel, hogy boldogságra, örömre mond igent. Akik szentségi házasságot kötnek, Isten színe előtt tesznek ígéretet, hogy nemcsak a jó pillanatokban, a nehézségekben is kitartanak egymás mellett. Szép, hangzatos ígéretek ezek, de a valóság sok esetben mást mutat. A problémákat már nem együtt szeretnék megoldani, a türelem elfogy, az örömöt máshol keresik, az együtt töltött idő a napi feladatok elvégzésére korlátozódik. Eközben elfelejtik, hogy nemcsak ketten vannak a házasságban, hanem hárman. Hiszen a házasság szentségét a két fél szolgáltatja ki egymásnak, Isten pedig megáldja azt. És ha megáldotta, nem fogja elengedni a kezüket sem, de ehhez kellenek a házastársak is.
Nem egyedül kell megoldaniuk a problémákat, hanem közösen. Vajon hány pár van, akik mindennap imádkoznak egymásért? És hányan imádkoznak együtt?
Az imának hatalmas ereje van, és a Sátán nem tud beférkőzni oda, ahol a házastársak képesek együtt imádkozni. Próbálkozhat ugyan kísértésekkel, de nem tudja legyőzni azt a szövetséget, amely két ember között van.
Azonban úgy gondolom, hogy valóban vannak olyan esetek, amelyek tényleg menthetetlenek. Az egyház is érvénytelenít házasságot, amikor megalapozott indok van rá. Sajnos előfordul, hogy egy párnak jobb külön, mint együtt. De a legtöbb esetben úgy látom, hogy nem ennyire súlyos a helyzet. Amikor egy kis odafigyelés, kölcsönös megértés, hallgatás hiányzik, akkor az erőfeszítésbe kerül, és egyszerűbb volna a könnyebb utat választani! Sőt valamikor az egó gátolja, hogy fejet hajtsunk, bocsánatot kérjünk vagy épp megbocsássunk. Ezek mind kényelmetlen dolgok, amelyeket nem szívesen tesz meg az ember. Amikor kihagyjuk Istent a házasságból, akkor az egyszerűbb utat választjuk, de az nem egyenlő azzal, hogy jobb is lesz. Sokan azért imádkoznak, hogy megtalálják a társukat és családot alapíthassanak. Az Istentől kapott társat ajándéknak kell tekinteni. Egy olyan kincsnek, amelyet nem mindenki kap meg az életben. Amennyire odafigyeltünk az esküvőn az apró részletekre, úgy a házasság nehezebb időszakában is próbáljunk meg a kis dolgokban is társunk mellett lenni. Isten segíteni fog bennünket, mert – ahogy a Prédikátorok könyve mondja -:
„a hármas fonál nem szakad el egyhamar”.
hirdetés
