Halálból élet – Nagycsütörtök
Milyen lehetett az utolsó vacsorán részt venni?
Képzeljük bele magunkat kicsit a hangulatába. Talán már vettünk részt olyan családi eseményen, ebéden, vacsorán, amire rátelepedett egy közeli, szomorú esemény árnyéka, egy közeli családtag betegsége vagy halála például. Ilyenkor érezzük, hogy van valami a levegőben. Jó együtt lenni, de ez mégsem a felszabadult vidámság helye és ideje.
Az apostolok persze mindennek csak kevéssé vannak tudatában. Számukra ez az egész életük során begyakorolt rituális húsvéti étkezés új családjukkal és a Mesterrel. Jézus számára azonban ez nem az a hagyományos zsidó vacsora, melynek célja, hogy az első Húsvét emlékére felidézzen egy eseményt: Isten hatalmas szabadító tettét választott népe javára, amikor kiszabadította Izraelt a fogságból, és saját népévé tette.
hirdetésJézus tudatában van, hogy a gonosz és az isteni szeretet – amely Ő személyesen – közötti harc élesedik.
Olyannyira, hogy a legbelsőbb kört is eléri. Egyik tanítványa, akivel 3 évig megosztotta az életét, akit személyesen hívott, hogy vele legyen, aki prédikálta az országot és akinek csodatévő hatalmat adott, ellene fordul, megcsúfolja a barátságukat és potom pénzért kiszolgáltatja halálos ellenségeinek.
Jézus ezt is tudja és azt is, hogy mi vár rá: árulás, kigúnyolás, megaláztatás, elhagyatottság, kínszenvedés és halál. A totális kudarc.
Mit tesz ekkor Jézus?
Ebben a kiélezett helyzetben ragyogóan mutatja meg, ki Ő és miért jött. Jól ismerjük az eucharisztia, az Oltáriszentség alapításának igéit. Saját testét és vérét, vagyis teljes magát, egész életét táplálékul adja nekünk és kijelenti, hogy teste, amely adatik és vére, amely kiontatik, vagyis halála, önátadása a sokaság üdvösségére szolgál.
Nem mágikus szertartást alapít meg, hanem ami másnap, nagypénteken, a kereszten történik, azt vételezi elő.
„Mert valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isztok ebből a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek, míg csak el nem jön.” (1Kor 11,26)
Mert mi is történik a kereszten?
Jézus halála nem véletlen baleset, vagy egy tragikus epizód. Hanem az önátadás, az ingyenes szeretetből való önajándékozás mások életéért. Jézus saját magát adja értünk az Atyának. Egész élete nem más, mint nagylelkű önátadás, önfelajánlás, szeretet. Az Atya iránt, és irántunk.
De ez most egy eseményben, a halálában összpontosul.
Ott lesz teljes, ott éri el a csúcspontját. Barátjának árulása, a kínhalál, a teljes elhagyatottság árnyékában Jézus nem elmenekül, nem sajnáltatja magát, hanem a halált és a szenvedést a szeretet gesztusává, önajándékozássá teszi. És ez lesz az üdvösség eszköze.
Az Oltáriszentség alapításában életének lényegét, aki Ő – egyetlen gesztusba sűríti bele. Belülről alakítja át azt, ami a legnagyobb elidegenedés, a legmélyebb állapot az ő szeretetének örök emlékévé, valóságává. A kenyeret és a bort saját testévé és vérévé teszi – vagyis nagypénteki önfelajánlásának, áldozatának hatásos, valóságos jelévé. Amikor az apostolokra – tegyétek ezt az én emlékezetemre szavakkal – papi feladatként rábízza, akkor minket is meghív: azt akarja, hogy a sötétség és gonoszság művének szeretetté alakítása mindig elérhető legyen. Jézus nem pusztán jelen akar lenni, ő az önátadásának, önajándékozásának gesztusában, az áldozatban akar velünk lenni és minket odahívni.
Halála az üdvösség ajándéka lesz mindenkinek, aki részt akar benne venni.
Minden szentmisében a Kálvárián találjuk magunkat, minden szentmisében megnyílik az üdvösség gesztusa, minden szentmise már nem egy esemény felidézése, hanem az önmagát ajándékozó és áldozatul adó Jézus önátadó, átalakító gesztusába való belépés. A zsidó húsvét egy eseményt idézett fel, Jézus új Húsvétja az Eucharisztiában az Ő üdvözítő személyét ünnepli. Ezért, Jézusért és az üdvösségért ad hálát az Atyának minden Eucharisztia. A szeretet legyőzi a halált. Jézus, élete, halála és feltámadása miénk az Eucharisztiában.
Deák Hedvig OP
hirdetés
