Visszatérő bűnök, családi viták, politikai lövészárkok – hogyan lehet megőrizni a békét önmagunkban és egymás között egy egyre feszültebb világban? Az „Életed kérdései” rovatban ezúttal Roland kérdéseire válaszol Szilágyi Szabolcs és Gájer László. A válaszokból kiderül, hogyan érthetjük meg a visszatérő bűneink mélyebb okait, miért nem szabad összekeverni a bűnbánatot a romboló bűntudattal, és hogyan segíthet az ima, az önismeret és az emberi kapcsolatok gyógyító ereje. Szó esik arról is, miként lehet politikai nézetkülönbségek közepette megőrizni a szeretetet és az egymás iránti tiszteletet a családban.
Roland: Hogyan tisztuljunk meg, egy olyan bűntől, ami folyamatosan vissza visszatér az életünkben? Legyen szó csúnyabeszédről, vitáról a szeretteinkkel, hazugságról, paráznaságról (ide venném az önkielégítést is), vagy akár a folyamatos aggódásról a jövő illetően (itt leginkább arra gondolok, hogy az anyagi problémákkal kapcsolatos folyamatos aggódásra).
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Roland! A visszatérő bűnökkel kapcsolatban javaslok egy gyakorlatot, aminek három része van. Az első a múltra vonatkozik: érdemes ránézni, hogy mi miatt alakult ki az az ismétlődő bűn. Ezt megteheted imában, vagy egy baráttal, szakmabelivel való beszélgetés során. Egy nehézséggel jobban meg tudunk küzdeni, ha ismerjük a kiváltó okot.
hirdetésA bűn ugyanis nem más, mint egy rossz válaszreakció, és ha látom, hogy mire „válaszolok” rosszul, akkor könnyeben megtalálhatom a megfelelő válaszreakciót.
Nézzük a csúnyabeszédet, amit te is említesz. Tegyük fel, hogy van egy gyerek az iskolában, aki erre rászokott, de szeretne ettől szabadulni. Amikor rákérdezek, hogy szerinte miért alakult ki nála ez a szokás, akkor többféle választ adhat: azért mert nem akar kilógni a többiek közül, vagy mert így vezeti le a feszültségét, vagy mert otthon is ezt hallja a szüleitől, és így tovább. Mivel megtudtuk az okot, ekkor már van honnan elindulnunk.
A második javaslat a jelenre áll. Jó kifejlesztenünk az önmagunkkal kapcsolatos éberség képességét, azaz a lelkiismeretünk hangjára való odafigyelést. A lelkiismeretünk a bűn elkövetése előtt mindig megszólal, csak lehet, hogy nem figyelünk rá. Ha meghalljuk a lelkiismeret jelzését, akkor lehet röpimát mondani, és kérni Jézust, hogy adja meg a kegyelmet ahhoz, hogy az igazság és a szeretet mentén tudjunk eljárni. Nézzünk ehhez is egy példát, mégpedig a szeretteinkkel való vitát. Kellő figyelemmel már a vita elmérgesedése előtt érzékeljük, hogy növekszik bennünk a feszültség, majd figyelmeztet a lelkiismeret, hogy ebbe most nem kellene belemenni. Ez nem azt jelenti, hogy tabusítani kell, de azt igen, hogy adott helyzetben mérlegeljük, mi lenne megfelelő: ha nem hozunk elő témákat, vagy témát váltunk, vagy ha teret engedünk adott kérdésnek, és azt kulturáltan vitatjuk meg.
A harmadik javaslat pedig a jövővel függ össze. Minden bűnnek van úgymond valami „előnye” ami miatt az ember elköveti. Csakhogy a bűn legnagyobb hazugsága az, hogy amíg itt és most látszólag megfelelő „választ” kínál, addig hosszútávon félrevisz. Megnézheted azt is, hogy mi az az „előny”, ami miatt elköveted a visszatérő bűnöket, majd tudatos és ismételt döntéssel lemondhatsz erről a vélt előnyről, és ezt akár föl is ajánlhatod egy szándékra. Nézzük ehhez az általad is említett hazugságot. Belátható, hogy a hazugság szokásának van rövidtávú „előnye”, de mi is ez pontosan? Megúszok egy időre egy nehéz helyzetet, vagy megakadályozza, hogy a másik lássa a gyengeségemet, netalán nagyobb hasznot tudok így húzni? Ha ezt már látom, érdemes néven nevezni, lemondani róla, és fölajánlani valakiért vagy valamilyen szándékra, azaz értelmet adni a „lemondásomnak”.
Írsz még a paráznaságról és a jövőtől való aggódástól. Az előbb említett hármas lépés ezekkel is elvégezhető, de a lelkipásztori tapasztalatból általánosságban a következők állapíthatóak meg.
A paráznaság mögött általában intimitáskeresés van: vágyunk a bensőségességre, csak azt rosszul futtatjuk ki.
A legmélyebb intimitásunk, ha a szívből jövő imában megnyílunk Istennek és átadjuk magunkat neki, és akkor Ő is átadja magát nekünk. Isten mindig is ezt akarta és arra várt, hogy átadhassa magát nekünk. Erre vágyik az ember igazán, és ez a mennyben fog beteljesedni. Ezért a mély ima, a jó barátságok, és a megfelelően megélt intimitás sokat segítenek ebben.
A jövő miatti aggódás oka szélesebb spektrumon mozog. Bár te az anyagikat írod, számos más ok állhat emögött: gyermekkori nehéz anyagi körülmények, túlzott médiahasználat, távoli istenkép, és még sok minden. Itt egy régi mondás jut eszembe: „Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam, azt amit lehet; adj türelmet, hogy elfogadjam amit megváltoztatni nem lehet; és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
Gájer László atya:
Ismerem azokat a helyzeteket – a saját életemből is – amikor egy bűn, egy rossz szokás elkísér, és nem tudsz megszabadulni tőle. A gyónók vallomásaiból is jól ismerem ezeket a helyzeteket. Ezzel kapcsolatban először is szeretnélek megnyugtatni, hogy nem te vagy az egyetlen, aki ilyen problémákkal küszködsz.
A legrosszabb hozzáállás ilyenkor az, ha az ember laza lelkiismeretű, és úgy dönt, hogy nem tartja bűnnek a visszatérő rossz szokásait.
Ez persze lehet egy jó taktika annak érdekében, hogy ne kelljen folytonos bűntudattal küzdenünk, de a bűn sajnos ettől még bűn marad. Hiába hunyjuk be könnyelműen a szemünket felette, az attól még ott marad, és rombolja az életünket. Ezzel együtt téves és káros az a hozzáállás is, amikor valaki a meglévő, visszatérő bűne vagy bűnei miatt folytonos bűntudattal él. Egyszerűen nem egészséges, nem tesz jót léleknek, a lelki egészségnek. Nem szabad összekeverni a bűnbánatot a bűntudattal. A bűnbánat jó, fontos. Ilyenkor megvalljuk Isten előtt, hogy bűnösök vagyok, és elismerjük, hogy szükségünk van rá, ez pedig egy gyógyító hozzáállás. A folyamatos bűntudat azonban rombolja a lelket és eltávolít Istentől.
Arra kell törekedned, hogy igaz bűnbánattal újra és újra elsirasd a bűneidet, de el kell kerülnöd azt, hogy folyamatos bűntudatban élj.
Akit a bűntudat gyötör, az nem mer Isten elé menni, ezért a folyamatos bűntudata miatt Istentől is eltávolodik. Isten ismer téged, a bűneiddel együtt is, így, ha igaz bűnbánatot tartottál (és adott esetben meggyóntál), akkor jó szívvel odamehetsz Istenhez imában, nem kell előtte szégyellned magad. (Kis Szent Teréz egy-egy elkövetett bűn után bűnbánatot tartva bátran ment Isten elé. „Én is tudom, te is tudod, Uram. Hát nem szégyellem magam többé, itt vagyok”.)
A visszatérő bűnök természete kicsit olyan, mint amikor egy nagy rugót próbálasz lenyomni. Minél inkább nyomod lefelé, annál erősebb az ellenhatás. Aztán egy idő után nem bírod, és a rugó kiugrik – vagyis újra bűnt követsz el. Az ilyen erőteljes ellenállás néha hasznos lehet, de gyakran kudarchoz vezet. Helyette mást ajánlok: a rugót nem lehet lenyomni, de el lehet emelkedni tőle, és akkor már nem vagy vele kapcsolatban. Ott marad a földön, és már nem okoz gondot neked. Ezt a bűnnel kapcsolatban úgy lehet megtenni, hogy kialakítod a rendszeres imaéletedet. Ha naponta imádkozol (javaslom: fél órát), akkor a visszatérő bűneid elkezdenek meggyengülni. A lelki élet, az Úr közelsége egyszerűen elemel tőlük. És észre fogod venni, hogy a bűnök kikopnak az életedből. Ha Istennel élsz, akkor fognak eltűnni. A rugó egyszerűen ott marad a földön, nem kell vele hadakoznod többé – elemelkedtél tőle. Más megoldás erre – úgy vélem – nincsen. Ha igazán növekedést szeretnél, kezdj el imádkozni. A bűnök úgyis a Vele való kapcsolatban zavarnak.
Ha pedig nem imádkozol, akkor úgyis eltávolodsz Tőle. Ha imádkozol, közel leszel Hozzá, és a bűneid is elhalványulnak majd, ezt garantálom.
Roland: Hogyan értékeljük a politikai közhangulatot, hogy a családban ne legyen gyűlölet és harag amiatt, hogy ki milyen politikai nézeteket vall?
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Roland! Manapság országunkban sajnos elég sok embert érint a kérdésed. Látható, hogy gyakran a vitakultúra ezen a téren sincs a megfelelő szinten. A párbeszéd helyett lövészárkok keletkeznek, a megértés helyett az erőszakos meggyőzés nyer teret. Az is megállapítható, hogy maga a politikai környezet generálja ezt. Még távolabbra tekintve – az elmúlt századok történelmi viharainak köszönhetően – a barát vagy ellenség, a védekezés vagy támadás kizárólagos logikája alakult ki a magyar néplélekben. Van tehát egy negatív történelmi örökségünk, egy társadalmi szinten szított ellenségképgyártás, emellett egyénileg gyakran a párbeszédre még nem képes érzelmi éretlenséggel találkozunk. Ezt azért írtam le, mert egy összetett kérdésről van szó, de a jó hír, hogy Jézus ebben is tud nekünk segíteni.
Azt írod, hogy haraggal és gyűlölettel találkozol a családban, amikor a politikai nézetek jönnek elő. A harag egy érzelmi válaszreakció, és mivel érzelem, ezért erkölcsileg semleges valóság, sőt, segítség, mert azt jelzi, hogy olyan dolog történik velem, ami számomra fontos értéket kérdőjelez meg. A kérdés, hogy mit kezdek a jelentkező haragommal: hagyom, hogy testet öltsön, vagy jelzésként értékelem, és annak lendületéből erőt merítve kulturáltan képviselem a megkérdőjelezett értéket? A gyűlölettel az a probléma, hogy a képviselt érték fontosabbá válik, mint a másik személye, és emiatt az értéket úgy képviselem, hogy nem tisztelem a másik személyt. Ráadásul így pont hogy célt tévesztek, mert a viselkedésem hiteltelenné tesz, és így már nehéz elfogadhatóan kiállni az adott érték mellett.
A megoldás meglátásom szerint abban van, hogy az értékek sorrendjét szem előtt tartjuk, aszerint járunk el és kommunikálunk. Jézus arra a kérdésre, hogy mi a legfőbb parancs, a szeretet hármas parancsát állítja válaszul: imádd az Istent, és úgy szeresd a másikat, mint saját magadat (vö.: Mt 22,35-40). Tehát mindaz ami az Isten önfeltárásából (a Kinyilatkoztatásból) következik, az fontos és képviselendő, de ez nem történhet úgy, hogy közben a másikat és amit képvisel, figyelmen kívül hagyom.
Ez a politikai beszélgetésekre levetítve a következőket jelenti. Van, amikor tényleg bölcsebb hallgatni. Ez két esetben áll fenn. Az egyik az érzelmi ok: amikor én vagy a másik érzelmileg túlfűtött állapotban van, akkor jobb várni. A másik az értelmi ok: amikor valakinek már-már demagóg a meggyőződése, akkor kár párbeszédet folytatni, ahogyan Balczó András mondta: „Vitatkozni azzal lehet, akiben megvan a megértés szándéka.” Ha ez a két eset nem áll fenn, akkor lehet az érveket ütköztetni, szem előtt tartva néhány dolgot. Az egyik az általános arányosság, azaz hogy ne csak ez legyen a téma, hiszen az életünknek sok más területe van, amiről jó és előrevivő beszélgetni. A másik a konkrét arányosság, azaz hogy mindenki azonos mértékben juthasson szóhoz. Érdemes figyelni a megértetésre és megértésre, ugyanis a politikai viták mögött is egyéni érintettségek vannak, és ha ezeket merem megmutatni, vagy a másiknál meglátni, akkor megmarad az a személyes szál, amire lehet érdemi beszélgetést építeni.
Egy szerzestes mesélte nekem, hogy azt szokta javasolni a házaspároknak, hogy amikor vitatkoznak, akkor fogják közben egymás kezét… szerintem zseniális!
Összefoglalva: meglátásom szerint akkor lehet politikai témában érdemi vitát folytatni, ha az valódi emberi kapcsolatra épül, és ezt akár a beszélgetés közben ki is lehet fejezni. Ha viszont ez nem sikerül, és inkább összeveszést idéz elő, akkor kérjünk bocsánatot és engesztelődjünk ki, ugyanis politikai berendezkedés nélkül lehet élni, de személyes emberi kapcsolatok nélkül igencsak nehéz.
Gájer László atya:
Manapság a politikai kérdések nagyon megmérgezik a családi és baráti kapcsolatainkat is. Ezt nem tartom helyesnek. Ha nem lennénk hívők, akkor is rá kellene döbbennünk, hogy az életünk ezen politikai kérdéseknél sokkal tágabb horizontokon zajlik. Miközben persze állást kell foglalnunk ezekben a kérdésekben és meg is kell beszélnünk azokat, mindig felette is kell állnunk az ilyen kérdésfelvetéseknek. Ez manapság Magyarországon – egy nagyon polarizált politikai közhangulatban élve – különösen nehéz. Pedig, ha még hívők is vagyunk, akkor végképp tudjuk, hogy az életünk súlypontjai nem ezen a világon vannak.
Miközben az evangélium fényében kell befolyásolnunk az evilági dolgokat, így a politika területét is, meg kell őriznünk a függetlenségünket is ezektől a dolgoktól.
Néhány évtizedet élünk ezen körülmények között, miközben Isten Országában pedig örökké. Ezért jó újra és újra emlékeztetni magunkat, hogy a mi reményünk nem ezen a földön van. A politikai kérdések kevéssé fontosak, és a saját helyükön kell azokat kezelnünk.
Amikor társaságban kerülök ilyen jellegű vitákba, akkor legtöbbször megváltoztatom a témát vagy a vitát. II. János Pál pápától tanultam meg, hogy ő a parttalan viták folytatása helyett gyakran választott egy egészen új szempontot, újra megnyitva ezzel a vitát, de már egy egészen más összefüggésben. Gyakran ugyanis azért nem jutunk túl ezeken a vitákon, mert a vitázó feleknek megmerevedtek az álláspontjai, és nem képesek egymás felé elmozdulni. Ha semmiképpen nem lehet kimaradni a parttalan vitákból, és nem lehet új témát nyitni, akkor érdemes egyszerűen ugyanabban a vitában egy új szempontot, egy új nézőpontot behozni. Ha újrakeretezed a vitát, akkor a vitázók is megnyugszanak, mert a megmerevedett szempontjaikat nem akarja senki lerombolni. De új szempontokkal ugyanazt a vitát máshogy tudod lefolytatni, és gyakran megesik, hogy a vitázók fellélegeznek, merthogy annak az adott vitának sem csak az a két oldala van, amit addig ők behoztak, így maguk is új perspektívákat találnak a téma értelmezéséhez.
A viták elkerülése és a távolmaradás híján tehát kreativitást javaslok, új szempontokat, a téma újrakeretezését, amely a mélyebb megértés szempontjából is fontos és izgalmas lehet.
Ez a rovat a ti kérdéseitekből áll össze. Várjuk kérdéseiteket a kerdes@777blog.hu címre, vagy a Facebook / Instagram oldalunkra privát üzenetben!
hirdetés
