Az idei adventben az elcsendesedés útján kísérnek bennünket Alpek Gergely terézvárosi káplán lelkiségi írásai – az első rész már most arra hív, hogy a rohanásból kilépve a csöndben találjunk rá Isten hangjára.
Keresztelő Szent Jánosról úgy szoktunk beszélni, mint prófétáról, aki az Ó-és Újszövetség határán élt. Viszont általában a prófétáról nem az jut eszünkbe, hogy egy csöndes személy: inkább olyan valaki, aki Isten nevében szól az emberekhez, akinek szava van, akire éppen a szavak miatt figyelünk fel. De a Keresztelőnél nagy hangsúly van a csöndes életen.
Figyelmünk úgy irányul Rá, mint a pusztában kiáltó hangra.
Az evangéliumban először nem a hangját halljuk meg, hanem a csöndjét. Mielőtt János kiáltott volna, hosszasan hallgatott. Hallgatása a Csöndre, Istenre figyelés volt. Ez a pusztai csönd, amit nekünk is ki kell alakítanunk, hogy hangot adjunk ki. A pusztában, a csöndben van idő arra, hogy formálódjon bennünk, az, amiről kell, vagy amiről érdemes beszélni. A hallgatás által idő adódik arra, hogy gyűjtsük a megfelelő szavakat,és amint úgy érezzük, hogy éretté váltak a bennünk csöndben megfogalmazódott szavak, akkor már kiálthatunk. A pusztaság csöndje előkészít arra, hogy hangot adjunk annak, amit érleltünk, kimondjuk, amit befogadtunk.
Mert egyedül az Isten jelenlétében formálódott a hang, amely képessé tette Jánost, az emberek közé való kiállásra. Aki Isten szavát akarja közvetíteni, annak előbb meg kell tanulnia hallgatni. János, amikor kiadja magából az első hangokat, akkor az már nem a csöndről szól, hanem Arról, aki a csöndben szólt, akit a csöndben meghallott. A kiadott hangok, „a pusztában kiáltónak szavai”, prófétaiak, személyesek, tapasztalatból fakadóak, megfontolt, átgondolt, megimádkozott szavak, melyek valóban a lényeget ragadják meg. Vajon a mi kimondott szavaink a Lényegre mutatnak? Megfontoltak? Megimádkozottak? Egyáltalán hagyunk-e lehetőséget annak, hogy a csöndből fakadóak legyenek?
Aki mindig beszél, az nem igazán tud hallgatni.
Aki folyton zajban él, az már nem tudja megkülönböztetni, mikor is szól, és mit mond Isten. János kiment a pusztába, hogy meghallja azt, aki szól hozzá. Ott csak a sivatag nesztelensége volt, ezért szülehetett meg benne olyan üzenet, amely mindenkihez szólt: „Készítsétek az Úr útját!” Talán ez minden évben előttünk van feladatként adventben, amihez két irányt kell megvalósítanunk. Lezárni mindent, ami zajos, ami elnyomja a csöndet, és nyitottá kell válni, hogy meghalljuk a csöndben Jelen Lévőnek a hangját és hozzánk szóló üzenetét.
Egy ilyen tapasztalatból fakadóan rá kell jönnünk, hogy a saját szavaink csak addig helyénvalóak, amíg azok az Úrra irányulnak. A csönd arra hív, hogy visszább lépjünk, ugyanakkor erőt ad és felkészít a megnyilvánulásainkra, a világban való jelenlétünkre. A csöndet megélve lelepleződik minden önigazolásunk, minden felszínes szerepünk. Megmutatja, letisztázza bennünk, hogy kik vagyunk valójában, és kinek az útját készítjük: a magunkét vagy az Úrét.
János csöndje arra hív, hogy mi is vegyünk visszább a szavainkból, tegyük félre véleményeinket, megnyilvánulásainkat, kommentjeinket.
A csönd az a tér, ahol Isten szólni tud, így olyan állapot lehet, ahol végre meghalljuk, hogy mit kér tőlünk. Keresztelő János arra készült a csöndben eltöltött idejében, hogy a világban utat készíthessen. Felkészülési idő volt, hogy fogadja aki, majd jön. Adventben közeledik az érkezés napja, így mi is erre kell, hogy felkészüljünk lelkünkben. Adjunk időt annak, hogy a saját életünkben újra legyen hely Isten hangjának. Nem a zajban kell prófétává lenni, hanem a csöndben, és a csöndből előlépni, amikor elérkezik az idő.
Talán ez Advent első ajándéka: lehetőséget kínál visszatalálni a csöndhöz, amelyben Isten formál, elválasztja egymástól az alkalmas és alkalmatlan szavainkat, és erőt ad, hogy megújultan kilépjünk az emberek közé. Ha csöndben vagyunk, akkor mi is fel tudunk készülni arra, hogy amikor eljön az Úr, legyen bennünk hely számára.
Miután végére értél a gondolatoknak, arra hívlak, tedd félre az eszközt, amin keresztül olvastad. Lépj be ennek a csöndnek világába, és kezdj hosszan hallgatni. És ha úgy érzed, hogy már megérlelődött benned a hang, akkor add ki magadból. Legyen csöndből születő olyan hangod az adventben, ami a közénk érkező Istent mutatja a világnak!
Alpek Gergely
hirdetés
