2021. 08. 25.

Két fohász autózóknak a biztonságos utazásért

Mielőtt útra kelnénk, autóba ülnénk, mondjunk el egy imádságot és kérjük a Jóistent, hogy épségben célba érjünk. 

Mindig féltem az autózástól, nem mertem akárki mellé beülni, mindig becsatoltam a biztonsági övet és beraktam a fejtámlát. Ha a szeretteim nélkülem utaztak valahová, gondolatban utánuk küldtem az őrangyalomat, mondván, nekik nagyobb szükségük van rá, mint nekem, én majd megleszek addig, míg visszatérnek. Mikor meglett a jogosítványom, évekig tartottam a vezetéstől. Nem is annyira a magam életét féltettem, hanem, hogy megsebesítek vagy netán megölök valakit. Azonban ahogy gyakoroltam, egyre magabiztosabban kezdtem a volán mögé ülni és a félelmem kezdett elpárologni.

Bár éreztem a felelősséget, kezdtem elfelejteni azt, hogy a baj velem is bármikor megtörténhet.

Egészen a mostani hosszú hétvégéig. Este volt, és én fáradtan és idegesen ültem autóba, egy olyan terepen, amely számomra ismeretlen kanyarokat és bukkanókat rejtett. Csak egy pillanat volt az egész. Egy apró figyelmetlenség, egy rosszul meghozott döntés. Az én hibám volt, és nem rajtam múlt, hogy nem lett baj. Az őrangyalok óvó keze vigyázott rám és azokra, akiket veszélybe sodortam, és mire elmúlt a veszély, én újra az a rémült kislány voltam a kormány mögött, aki még autóba is csak félve ül be. A kontrollvesztés érzése, a sodródás az eseményekkel rémülettel töltött el, ugyanakkor óvatosságra intett. Felidézett bennem egy régi szokást, amelyet sajnos mostanában sokszor elhanyagoltam: az utazás előtti imádságot.

hirdetés

Egy apró fohász, egy keresztvetés is ima, de 2 olyan imát szeretnék megosztani veletek, amelyeket az egész család együtt tud imádkozni, mikor útra keltek.

Szent Kristóf az utazók, hajósok, vándorok és gépkocsivezetők védőszentje. A Magyar Autóklub díjat nevezett el róla, mellyel azokat jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért. A legenda szerint Krisztust, mint Istengyermeket a karjában vitte át a folyón. Az ő közbenjárását kéri a következő ima:

 

Drága Szent Kristóf,

őrizz meg engem ma

minden utamon,

amerre járok.

 

Adj figyelmeztető jelet,

ha veszély közeleg,

hogy meg tudjak állni,

amíg az út biztonságos.

Légy mellettem,

és vezess engem,

ha a látási viszonyok

hirtelen elhomályosulnak. 

 

Vigyél el biztonságban

úti célomig,

ahogy Krisztust vitted

karod erős ölelésében. Ámen.

 

A következő imában az őrangyalunkhoz fohászkodhatunk:

 

Őrangyalom, szívből kérlek,

Bűntől, bajtól őrizzél meg!

Életemben légy vezérem,

Halálomkor állj mellettem!

Ámen.

Lovas Csenge

Imát fordította: Nagy János

Forrás: Philip Kosloski | Aleteia

Ima Mindennapok
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás