2022. 04. 01.

A keresztény képmutatásról

Sokszor beleesünk az ítélkezés csapdájába. Méregetjük a másikat, ahelyett, hogy a saját lelkünkkel foglalkoznánk. De ne felejtsük el, egyedül Isten láthat az emberek szívének a mélyére. 

Én azért nem járok templomba, mert sok az álszent, képmutató keresztény. Nem megyek el misére, mert tudom, hogy a mögöttem ülő Margitka néni amúgy egy pletykás és rosszindulatú öregasszony, de vasárnap meg csak úgy hányja magára a keresztet. Nem megyek el, mert tudom, hogy az első sorban ülő házaspárnak már régen megromlott a viszonya, csak nem mernek elválni, az egész csak látszatboldogság. Nem megyek el, mert a pap unalmasan prédikál. Nem megyek, mert a templomba járó emberek fele számomra nem hiteles keresztény ember. Ismerem őket jól, ha ilyenek a keresztények, akkor én ebből nem kérek.

Hányszor találkozunk ezekkel a szavakkal, és – nézzünk magunkba – bizony hányszor fogalmazódnak meg bennünk is ilyen vagy ehhez hasonló gondolatok, még akkor is, ha ki már nem is mondjuk őket! Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk.

Mikor a templomba megyünk, mikor imára kulcsoljuk a kezünket, mi a Jóistennel találkozunk, Őrá figyelünk, nem Margitka nénire.

Ha fel tudjuk mérni azt a hatalmas csodát, azt az örömteli találkozást, amit a szentmise nyújt az Úristennel, egyből el is felejtkezünk az elöl ülő pár megromlott házaséletéről. Ne más emberek kedvéért menjünk a templomba, és ne hagyjuk, hogy szintén más emberek eltántorítsanak minket ettől. Még csak ne is a jó prédikáció miatt menjünk el a misére. Azért menjünk, hogy a Jóistennel találkozzunk. Ahogy egy kedves barátom mondta egyszer: a mise nem azért van, hogy engem ott szórakoztassanak. A mise nem értem van. Ha esetleg jól prédikál a pap, akkor az egy plusz jó dolog, de közel sem a lényeg.

Persze, mind emberek vagyunk, néha fáradtak, néha idegesek. Szinte lehetetlen minden egyes vasárnap a maga valóságában átélni a szentmisét. Előfordul, hogy csak rutinszerűen veszünk részt rajta, és az is, hogy bizony felbosszant Margitka néni. Azonban a templomba járás nem a bűntelenek kiváltsága, ha így lenne, üres lenne a templom.

Az Úr mindannyiunkat vár, nem csak vasárnap, hanem életünk minden percében. Nála végtelen esélyünk van. Mindannyiunknak.

Soha nem tudhatjuk, hogy a másik ember lelke mivel van tele. Nem tudhatjuk, hogy Margitka néni miért lett olyan, amilyen, és azt sem tudhatjuk, hogy az ő szívében mi lakik, amikor beül a templompadba. Azt viszont tudhatjuk, hogy a miénkben mi van.

Lovas Csenge

Borítókép - Fotó: Scott Griessel | Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

#csakegygondolat

Még nem érkezett hozzászólás