5 dolog, amit a szüleim válása tanított nekem a házasságról

A jegyesség időszakában nem csak az esküvőszervezés körül forog minden. Igyekszünk lélekben is felkészülni a házasságra, az életre szóló elköteleződésre.  A következő személyes hangvételű cikkben azokat a gondolataimat fogalmaztam meg, melyek a szüleim válása óta foglalkoztatnak, de súlyukat csak most éreztem meg igazán.

Megtörtént velem, ami a világon valószínűleg sok ezer másik lánnyal is megtörtént ezen a nyáron: menyasszony lettem. Határtalan boldogságom azonban nem teljesen felhőtlen. Azzal, hogy kimondtam az igent a férfinek, akit teljes szívemből szeretek, felerősödött bennem egy gonosz kis hang, amely a szüleim válása óta folyamatosan ott kaparászott a fejemben: nekem sem fog sikerülni. A statisztikák sem túl kedvezőek, ráadásul a nyughatatlan természetem sem vetít túl sok jót előre. Mi van, ha a véremben van? Mi van, ha képtelen vagyok rá, hogy egy házasságot végigcsináljak?

hirdetés

Volt, hogy odáig jutottam gondolatban, hogy úgy éreztem, ha igazán szeretem a vőlegényem, vissza kell adnom a gyűrűt, hiszen azzal megmentem őt a későbbi önmagamtól.

Azonban ezek a fájdalmas gondolatok azok, amelyek szembenézésre kényszerítenek önmagammal, a családi örökségemmel, végső soron pedig hozzá segítenek ahhoz, hogy valódi esélyt adjak magamnak arra, hogy nekem tényleg sikerüljön.

1. A hitem nem fog megvédeni

Kislánykoromban azt gondoltam, hogy a keresztény házasság, na, az a bombabiztos. Anyukámékon is ezt láttam, a környezetem is megerősített ebben: a keresztény barátaimnak szinte kivétel nélkül együtt voltak a szülei, a nem keresztény barátaim viszont rendszerint mozaikcsaládokban éltek. Mintha pusztán az a tény, hogy mindketten hiszünk Istenben, már meg is védene a gonosz minden cselszövésétől. Mintha a „keresztény házasság” olyan lenne, mint a Harry Potterben az „Expecto Patronum”. Elég kimondanom, és máris fénylő pajzsként körülölel, visszaverve a kísértést és minden földi gondot: Nálunk? Probléma? Ugyan, kérlek, ez egy keresztény házasság!

A szüleim válása kellett hozzá, hogy ráébredjek, milyen hamis ez a kép! Hogy bizony a keresztény házasságokban is előfordulnak gondok, ott is lehetnek boldogtalanok az emberek, attól, hogy nem válnak el. Sőt, van, hogy elválnak! Az, hogy minden este együtt imádkozunk, nem véd meg attól, hogy beleszeressek másba, az, hogy minden nap imádkozom a páromért, nem véd meg attól, hogy egyik nap összecsomagoljon és elmenjen! Félreértés ne essék, kell közösen imádkozni, kell imádkozni a házastársunkért, a házasságunkért! De pusztán az ima nem fog megvédeni, ha közben vak vagyok észrevenni, hogy a másik ember hiányt szenved mellettem. Isten erőt adhat nekem a nehézségekben, de a problémámat nem fogja helyettem megoldani!

2. Minden két emberen múlik

Mivel a házasságban két ember vesz részt, annak a sikere, avagy bukása nem múlhat csak az egyik vagy csak a másik félen. Bizony, ezt észben kell tartanom majd házaséveim alatt, hogy mikor úgy érzem, ez már tarthatatlan, észrevegyem a saját szerepem ebben a tarthatatlanságban, hiszen olyan könnyű mindent a másik nyakába varrni! De ugyanígy maradjak éber akkor is, mikor azt érzem, hogy minden tökéletes: vajon a másik félnek is tökéletes az, ami nekem? Esetleg érzem, hogy van probléma, de nem olyan nagy, hogy ne bírnánk ki. Helyesebben: nem olyan nagy, hogy ne bírnám ki. Én. De vajon a másik… ő is kibírja? Könnyen abban a helyzetben találhatom magam, hogy elhagytak, és bizony nekem fel sem tűnt, hogy mekkora a baj.

3. Segítséget kérni nem szégyen

A családi életünk, a házasságunk magánügy. Nem illik másoknak kiteregetni a problémáinkat. Azonban vannak olyan élethelyzetek, mikor be kell ismerni, nem megy egyedül, szükségünk van egy harmadik, objektív és szakértő félre. Ebben az esetben azonban könyörtelen nyíltsággal és őszinteséggel kell fordulnunk ehhez az emberhez, tabuk és szégyen nélkül. Szerencsére olyan világot élünk, ahol már nem tekintenek hibbantként arra, aki pszichológushoz megy. A pszichológia komoly tudománnyá nőtte ki magát, és minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy segítő kezet nyújtson a bajban. Szüleink generációjához képest sokkal több mankó van a kezünkben, amelyeket segítségül hívhatunk, merjünk hát élni velük!

4. Először feleség és aztán anya

Azt szokták mondani, hogy a legjobb dolog, amit egy anya tehet a gyerekeiért, hogy szereti az apjukat. Minden bizonnyal határtalan rajongással fogom szeretni a csemetéimet, ha egyszer lesznek, azonban számukra az lesz a legjobb, ha egy stabil házasságon nyugvó családban nőhetnek fel. Bármennyire ellentmondásosnak is tűnik, meggyőződésem, hogy egy ilyen családhoz az kell, hogy ne helyezzem a gyerekeket az édesapjuk elé. Mit jelent ez? Számomra azt, hogy ne lényegüljek át teljesen anyává és szűnjek meg ezáltal nő, feleség és társ lenni. Sokkal inkább legyek először nő, feleség és társ, és remélem, ez lesz az, ami majd jó anyává is tesz engem. Persze, könnyen beszélek, még nincs gyerekem…talán írok egy cikket akkor is, amikor már lesz, és szidom magam a naivitásomért.

5. Soha nem szabad lemondani a másikról

Számomra az összes közül talán ez a legnehezebb és legmegrázóbb tanulság, mégis talán ez a házasság valódi esszenciája. Ez az a rész, ahol tényleg elkél az ima. Ahol egyszer talán majd le kell mondanom önmagamról. Ez az utolsó nagy dobás. Illetve biztosíték arra, hogy mindig van utolsó dobás, és az utolsó dobás után is van még egy utolsó dobás. Az, hogy bármennyire mélyen vagyunk a poklok poklában, akkor sem szabad lemondanunk egymásról. Mindig küzdeni kell, és mindig meg kell adni az esélyt. Nem szabad engedni, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor hátat fordítok és nem nézek többet vissza. Ha a sötétben nem keressük többé egymás kezét, attól a pillanattól félek a legjobban. De talán van esélyünk, hogy fittyet hányjunk a statisztikákra, és akkor ez a pillanat soha nem jön el.

Lovas Csenge

hirdetés