Miért az én gyerekemnek kell fizetnie a te nyugdíjadat?

Botrányos cikk jelent meg a napokban az azonnali.hu oldalán, a tartalmáról már erőteljes címe – Miért nekem kell fizetnem azt, ha te gyereket akarsz? – is sokat elárul. A szerző írásában többek között arról értekezik, hogy a környezetvédelem és a túlnépesedés miatt el kéne gondolkozni azon, vajon “kell-e ennyi gyerek”? Az írásra bloggerünk, a többgyermekes édesanya, Kunszabó Anna reagál.

A mi nyugati társadalmunk elöregedő. A túlnépesedés kérdése abból a perspektívából, ami értéknek tartja ezt a kultúrát, nyilván másképp fest. Egy hangzatos fogalom mögött érdemes a szó szerinti értelmezésen túllépve folyamatokat és összefüggéseket vizsgálni. A Föld állapotáért és erőforrásaiért való aggodalom arra kellene, hogy ösztönözzön minket, hogy társadalmi szinten kutassuk a lehetőségeket, személyesen tudatos döntéseket hozzunk a fogyasztási szokásainkkal kapcsolatban és feltegyük magunknak a kérdést, mik a valós igényeink. Az értékek mentén meghatározott, tudatos családtervezés népszerűsítése ugyanúgy hasznos, ahogy a házasságra való felkészülésre, illetve az élet más területeinek világos átgondolására való biztatás is, ám a klímakatasztrófa és a gyermekvállalás összefüggéseit banalizálni a meglévő környezetkárosító létmódunk rövidtávú meghosszabbításának reményében morálisan erősen megkérdőjelezhető – finoman fogalmazva. Ha valóban a túlnépesedés aggasztja a cikk íróját, célszerűbb volna ezzel az érvvel inkább a világ más részein előrukkolnia, ahol a gyermekek tervezésének kérdésével a női egyenjogúság ügyét is előmozdítaná. Ha ilyen komoly téma felé érez elkötelezettséget valaki, mint a bolygó megmentése, akkor

ez miért egy kényszerűen odacitált érv amögött, hogy fáj neki a sok adó, mikor esetleg mást csinálna a pénzzel.

Példaként hozza az utazást, aminek költséges formái egyébként rengeteg szén-dioxid-kibocsátással járnak… Összességében nem a környezet jövője miatti vérmes elkötelezettséget látom itt az indulatok hátterében. Ha nem áll személyes zöld – vagy legalább afelé törekvő – életmód ezek mögött a mondatok mögött, akkor egy valóban komoly problémát csúfol meg azzal a szerző, hogy környezetkárosító életvitelt folytat – reményei szerint még sok-sok évtizeden át – miközben a környezetvédelem zászlajába pólyálja egyik komoly érvét amellett, hogy nem akar gyermeket vállalni. 

A környezetvédelemnek számos módja van. Mi lenne, ha nem csak azon filózna a cikk, hogy a meg se született gyerekének nulla az ökológiai lábnyoma. Ez nem egy nagy felfedezés.

hirdetés

Inkább azon kéne dolgozni, hogy a társadalmunkban ne a környezetszennyező gyakorlat legyen az alapvető.

Én is mosható pelenkát használok, szelektíven gyűjtök, komposztálok, turiból öltözöm, újra használatos változatot használok, amiből létezik és csomagolásmentesen vásárolok, ha lehet, a gyerekholmik pedig körbejárnak a széles baráti körünkben. Amit tudok, újrahasznosítok itthon valamiképp. És még bőven van hová fejlődnöm. Ha a környezetvédelem iránt elkötelezett, felelősségteljes emberek vállalnak gyermekeket, olyan szemléletben nevelik fel őket, ami hasznára válhat az egész következő generációnak. Kiktől is várnánk bármilyen jövőt? Én olyanokat nevelek, akik harcolhatnak a Földért, mikor én már itt sem leszek.  

A robotizációs folyamatok kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy habár számos munkakör valóban megszűnik, rendre betanítják a gépek alapvető karbantartásával járó egyszerű feladatokra akár a korábban a robot munkakörét végző munkást, így a folyamat lassabb, mint első pillantásra tűnik. Ráadásul sok esetben olyan magas összegű beruházással lehet munkába állítani a megfelelő fejlettségű robotot, ami nem áll mindenhol rendelkezésre. Elnézve a jelenlegi buszállományt, én nem aggódnék rövidtávon az önvezető tömegközlekedés okozta problémákon. A gyártósorok gépeit működtető folyamatok jelenleg is emberi erőforrást igényelnek, ahogy az önkiszolgáló pénztárak mellett is gyakran áll valaki. A robot hatékonysága persze lényegesen magasabb, nyilván kiszorít humán munkaerőt, mégis komolyan eltúlzottnak érzem azt a képet, amit a cikk a téma kapcsán fest, a megjegyzések inkább táplálkoznak filmélményekből, mint bármilyen tényanyagból… Ráadásul annak lehetőségét fel sem villantja, hogy a változó igények és technológiák idővel új, egyszerűen ellátható munkaköröket is teremthetnek, illetve egy szemléletváltás is nagyon esedékes, amit a környezet védelme is megkövetelne.

Remélem, az emberi munka érték lehet a jövő társadalmában.

A családoknak járó támogatási formák jelentős része bejelentett keresethez, munkaviszonyhoz kötött. Nem a feketén dolgozó, vagy segélyből élő szülők részesülnek a legkomolyabb összegű juttatásokból és kedvezményekből, ráadásul egyes támogatási formák önerőt, hitelképességet és meghatározott ideje fennálló munkaviszonyt igényelnek. A támogatási rendszer részleteiben el lehet merülni még, de a két legkisebb összegű jár alanyi jogon, a GYES  hároméves korig és a családi pótlék. Ebből a kettőből szerintem nem tervez előre komolyan senki… Ami  többször kritikaként merült fel a családtámogatási rendszerrel kapcsolatban korábban, az éppen az volt, hogy a biztos anyagi helyzetű középosztályt érinti, ennek a rétegnek a gyermekvállalását szorgalmazza. Ebből következik, hogy ezek az intézkedések épp a jövő orvosainak, mérnökeinek megszületését célozzák. Ezek a kormányzati törekvések.

A magyar társadalom attitűdje az, hogy sokat vár az államtól, és ehhez bizony sokat is kell befizetni. Nem ördögtől való egy másik gazdasági modell, de annak egy jól átgondolt struktúra lehet csak az alapja, a fröcsögés ehhez édes kevés. Lehet kidolgozni új stratégiát, uccu neki! Ha a gyerekvállalás nem érték valaki számára, és ezt rendszerszinten érvényesítené, tessék politikai programmal előállni, ki fog derülni, hogy van-e ennek az álláspontnak olyan széleskörű támogatottsága, ami képviseletet érdemel.

Amiben a cikk szerzőjének igaza van, hogy a gyermekvállalás nagyon komoly felelősség, egész életre kiható döntés, valóban érdemes feltenni jópár kérdést előtte. Ami pedig a cikk szerzőjének segítségre lehet, ha a címben feltett kérdésének megoldásához valóban közelebb szeretne jutni, ha az alapoktól kezdi, a társadalmi szerződés fogalmával például, aztán komolyabban el lehet mélyedni a különböző adórendszerek és támogatási formák részleteiben. Kosztolányi fordulatával élve: beírtak minket mindenféle könyvbe. A gyermek nemcsak a szülei gyermeke, hanem a társadalomé is, ami állampolgári és állami kötelezettségek és jogok sorának alapja. Mikor az állampolgárok gyermekvállalási szándéka találkozik a fennmaradás társadalmi törekvésével, támogatásban részesülnek a szülők, amikhez nagyon részletes szempontrendszer tartozik. Ennek a fennmaradásnak a fenntartható formája valóban kihívás elé állít minket. Úgy gondolom a cikket olvasva, hogy szerzőjének nyugdíját – hála az általa kárhoztatott rendszernek – az én gyerekem fogja fizetni.

hirdetés