„Mielőtt anya lettem, sosem gondoltam volna, mekkora luxus nyugodtan végigülni a vasárnapi szertartást. Azt sem gondoltam, hogy a világ összes ideje a kezemben van, amit imádkozásra fordíthatok.” Stibrányiné Harmati Dóri blogja az anyaságról.
Az anyaságtól nem válunk automatikusan jobb emberekké. Sőt, a legrosszabbat hozza ki belőlünk néha. Ha ezt beismerjük, lehetőségünk lesz mégis a fejlődésre.
A mai társadalmunkban az anyaság elviselhetetlen teherként van beállítva. Nem tagadom, hogy embert próbáló feladat, azonban rengeteg szépség és evangéliumi üzenet rejlik benne, melyekről érdemes említést tennünk.
Lássuk be, templomba menni totyogó, dackorszakukat élő gyerekekkel – nem egyenlő egy lelkigyakorlattal. Miért éri meg mégis a sok fáradságot?
Lángoló erdők a tengeren túlon, véres háborúk a Közel-Keleten – minden pillanatra jut egy katasztrófa, ami sötét árnyékot vet a mindennapjainkra. Vajon szükséges-e nekünk emberekként mindenről tudnunk, ami a világban történik?
„Állunk a szülőszobán az üvöltő csecsemővel a kezünkben, mi, férfiak, és nem értjük, mi történt. Eddig ugyanis nem mondta senki, hogy mi is újra megszületünk, csak ezúttal apaként” – Véssey Miklós könyve egy újszülött édesapa első lépéseiről.
Időnként napvilágot látnak olyan statisztikák, melyek bemutatják, mennyire veszteséges „vállalkozás” gyermeket nevelni. De vajon jó döntés-e odáig merészkedni, hogy pénzben mérjük az emberi életet?
Kis megdöbbenéssel fogadtam, hogy idén anyák napja már rám is vonatkozik. Bár a kisbabám már erőteljes rúgásokkal ad hírt jelenlétéről, még nem érzem magamat anyának. Vajon mikor változik ez meg?