A múlt héten már írtunk pár gondolatot Jézus vízen járásának történetéről, ezúttal pedig Bese Gergő atya osztja meg elmélkedését olvasóinkkal.
A vasárnapi evangéliumban Jézus a csodálatos hal- és kenyérszaporítás után a tanítványokat előreküldi a bárkába mindaddig, amíg elbocsátja a tömeget és „lebeszéli” őket arról, hogy földi királlyá koronázzák, válasszák, mert az Ő küldetése ennél magasztosabb.
A tömeg hazamegy, Ő pedig egyedül marad az Atyával. Négyszemközt lenni az Istennel, ez az imádság. Jézus isteni mivolta ellenére is szükségesnek tartotta, hogy megszólítsa és meghallgassa az Atyát. Nem akarta úgy folytatni a tanítását, feladatait, hogy a saját feje után megy, kellett az útmutatás. Itt most álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el a következő kérdéseken: hogyan viselkedsz a hétköznapokban? El tudsz vonulni a zajtól, a forgatagtól, hogy az Atyával legyél? Kérsz tanácsot Tőle? Engeded befolyásolni általa a gondolataidat, döntéseidet? Sajnos a világban zajló események láttán úgy tűnik, hogy a nagy többség erre nem képes.
Leszoktunk arról, hogy bízzunk a lelkiismeretünk szavában. Pedig a legmegbízhatóbb segítség rendelkezésünkre áll.
Az evangéliumi szakasz másik fontos képe Péter cselekedete. A bárka már jó pár stádiumra (1 stádium = 185 m) jár a tóban, amikor elfogja a tanítványokat a rettegés, mert a vízen járó Krisztust nem ismerték fel és kísértetnek gondolták. Mennyire jól mutatja az emberi viselkedést, hogy a bajban érezzük legjobban: szükségünk van az Istenre! Szeretnénk azonnal magunk mellett tudni, még akkor is, ha korábban nem volt szükségünk rá.
De meddig van szükségünk rá? A bajban biztosan, a szükség idején, a félelem korszakaiban. Viszont ha egyenesbe ér az életünk, már ismét feltesszük a polcra az Istent, háttérbe kerül. Így történt Péter apostollal is, amikor a vízen járt. Jézus segítségével megtette az első, bátortalan lépéseket, majd levette a tekintetét róla. Sokkal fontosabb volt, mit mondanak a többiek, mi van körülötte, tudta fitogtatni a természetfeletti képességeit. Viszont nem vagyunk képesek egyedül fent maradni. Nem tudunk Jézus nélkül a vízen járni, nem tudunk nélküle élni! Csak sodródunk, vegetálunk, szenvedünk. Ha pedig süllyedni kezdünk, kiáltjuk, hogy „Uram segíts! Miért nem vagy velem? Miért nem segítesz? Miért hagytál el?” Ismerjük ezt az érzést?
Isten azonban nem hagyja, hogy egy is elvesszen azok közül, akik hozzá folyamodnak, kinyújtja a kezét és kihúzza őket a bajból. Az evangéliumi szakasz két fontos üzenete, hogy
szükségünk van a csendre ahhoz, hogy eligazodjunk az útvesztőkben, és vigyázzunk arra, hogy Jézus és a mi tekintetünk folyamatosan találkozzon,
különben csak süllyedünk, süllyedünk…
Bese Gergő atya
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás