Tízezren a 777-ért kampány
Blog, Harmati Dóra

Jegyesség a korona idején

Amikor Magyarországon megjelentek az első hírek a fertőzés terjedéséről, vőlegényemmel úgy döntöttünk, hogy a szüleink és mások érdekében nem találkozunk egy darabig. Akkor még nem gondoltuk végig rendesen, hogy mivel is állunk szemben: fél év van hátra az esküvőig és talán hónapokig nem fogjuk látni egymást.

Nem hazudok, a távjegyesség piszkosul nehéz. Persze vannak ötletek, amikkel meg lehet könnyíteni ezt az időszakot, de azt is megértem, ha sokan elkeserednek. Utóbbi velem is megesett, és időnként erőt vesz rajtam, de Istennek hála megtaláltam a módját annak, hogyan tudjam mégis értékelni az egyedül töltött időt.

Utoljára vagyok együtt a családommal

Az eljegyzésem után elkezdtem tervezgetni, hogyan fogom lelkileg felkészíteni magamat a házasságra. Akkor még a programokkal teli, hónapokkal előre betáblázott naptáramat látva keserűen sóhajtottam fel: milyen jó lenne, ha hajadonságom utolsó hónapjaiban több időt tudnék tölteni a családommal! Pár hete ez még elképzelhetetlennek tűnt, de most megkaptam erre is a lehetőséget. Amikor a vőlegényem hiánya miatt szomorkodom, akkor mindig arra gondolok: inkább beszélgetek a testvéreimmel egyet vagy a szüleimmel kávézok reggel. A férjemmel fogom leélni a hátrelévő életemet, és ezek a pillanatok bizony soha nem fognak visszatérni, így

inkább hálát adok ezért a lehetőségért!

Személyes hit elmélyítése

Egyedülállóként rengeteg időm volt az Istennel való kapcsolatom ápolására. Nem mintha most ne lenne rá időm, de teljesen más az egész. A gondolataim nagyrészt a párkapcsolatom ápolására korlátozódnak és a problémáimmal is először inkább a vőlegényemhez fordulok, ahelyett, hogy imádkoznék egyet. Igen, egyedülállóként a hitéletem nagyobb részét töltötte ki a mindennapjaimnak, az imádkozások és elmélkedések helyét átvették a randik és a családi események. Nem, ez nem panaszkodás, csak úgy tűnik még mindig nem tanultam meg ehhez alkalmazkodni.

hirdetés

A mostani időszak éppen ezért tud nagyon különlegessé válni. Úgy gondolok rá, mint egy böjtre. Párkapcsolati böjtnek is mondhatnám.

Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el a jegyességemet, de Isten mindig jobbat tud adni!

“Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55,8-9) 

Rájöttem, hogy ez az intenzív egyedüllét lehetőséget ad rá, hogy még közelebb kerüljünk Istenhez az esküvő előtt. Lehetőségünk van arra, hogy Rá koncentráljunk, aki megáldja a házasságunkat és akit szeretnénk a közös életünkbe is behívni. Két esendő ember vagyunk, akik biztos fognak majd veszekedni, megbántani a másikat, de Isten az, aki képessé tesz a megbocsátásra, a türelemre, az önfeláldozó szeretetre. Ha ezen az alapon nyugszik a házasságunk, akkor hiszem, hogy minden kihívást meg fogunk tudni ugrani!

Szokatlan egy jegyesség ez. Ki tudja lesz-e idén esküvőnk. Tényleg csak az Isten tudja. De ez a nem tökéletes, és emberileg kontrollálhatatlan állapot rádöbbentett arra, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami lényegtelen.

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás