A kialakult veszélyhelyzet egyik következménye lett, hogy rengetegen – így mi is – távkapcsolatba kerültünk – amely egy teljesen új fejezet a jegyességünkben. Eddig öt megállóra laktunk egymástól, most már másik településen. Mégis úgy érezzük, hogy az elmúlt napok megerősítették kapcsolatunkat, ezért összegyűjtöttünk nektek pár ötletet, amely nekünk bevált!
1. Használd ki az online kommunikációs eszközöket!
Kommunikáció, kommunikáció – és kommunikáció. Szinte mindenki egyetért abban, hogy egy jó párkapcsolat alapja a minőségi időtöltés és a sok beszélgetés – természetesen sok más tényező mellett, mint például a hasonló értékrend megléte. A minőségi időtöltést a távkapcsolat sem zárja ki, sőt! Talán most lesz igazán időtök arra, hogy sokat beszélgessetek egymással, és habár nem pótolhatja teljesen azt az érzést, amikor fizikailag is együtt vagytok, mégis segít a mostani nehéz időszak leküzdésében
Mi lehetőségünk szerint naponta többször is beszélünk, sőt a videochat lehetőségét is bevetjük! Utóbbinak nem csak az az előnye, hogy láthatod a kedvesed arcát, hanem akarva-akaratlanul is jobban fogsz figyelni a beszélgetésre, mintha csak a telefonban mondanád az “ühümm” szavakat egymás után, ütemesen.
Arra, hogy mennyire hasznos lehet az online tér, ez a cikk is bizonyíték, hiszen egymástól távol, de mégis együtt írjuk!
2. Írjatok levelet egymásnak!
Annak ellenére, hogy lassan elfeledkezünk a kapcsolattartásnak erről a formájáról, talán mind tudjuk milyen nagyszerű érzés levelet (vagy képeslapot) kapni. Még inkább ha a szeretett személytől érkezik! Nagyszüleink annak idején kézzel írott levelet írtak egymásnak, leírták mi minden történt velük az elmúlt időkben, viccelődtek egymással, udvaroltak benne a másiknak. Nyugodtan ragadjatok papírt és tollat, talán így még mélyebb gondolatokat is meg mertek majd osztani egymással. Ezáltal mélyebbé válhat a kapcsolatotok!
Vajon tudod a párod irányítószámát?
3. Nézzetek együtt filmet vagy előadást!
Az együtt nem csak fizikailag lehetséges. Válasszatok ki egy filmet és egy időpontot, hogy mikor nézitek meg. Pattogtassatok ki kukoricát, teremtsétek meg a hangulatot, majd indulhat is a film. Utána pedig nyugodtan beszéljétek meg egymással mi az ami megfogott, amivel egyetértetek vagy éppen amivel nem. Ezt tehetitek videochat formájában is!
4. Fejleszd magad – és a párod!
A hirtelen jött otthonlét egyben nagy lehetőség, hogy olyan dolgokba is belevágj, amelyeket régóta halogatsz. Alighanem sokunknál ilyen a nyelvtanulás! Éppen ezért mi külön-külön letöltöttük az egyik ilyen applikációt, és egymást buzdítjuk arra, hogy minden nap gyakoroljunk. Ha a kedvesed elgyengülne és szíve szerint kihagyná az aznapi leckét, akkor te tudsz lelket önteni belé és biztatni – hogy másnap már fordítva lehessen! Ezáltal úgy fogtok tanulni, kihasználni a szabadidőt, hogy közben közös élményekben lesz részetek, amelyek megerősíthetnek titeket. Ráadásul egymás motiválására később is szükségetek lesz még!
5. Közös imádság és Biblia-olvasás
Sokan járnak a párjukkal, jegyesükkel együtt szentmisére. Ez most nem lehetséges, de a közös imádság mint lehetőség még mindig megvan arra hogy Istennel együtt találkozzatok. Abban a korban élünk, amikor a technika lehetőséget ad rá, hogy az imádságnak legyen ‘együtt’ része is. Felhívhatjátok egymást telefonon és imádkozhattok együtt. Beszéljétek meg az ima menetét, vagy válasszatok ki egy részt a Bibliából amivel elkezditek (pl. minden nap egy zsoltár) . És akkor még nem is említettük meg a hálát: az a különleges helyzet, hogy adott esetben a szerelmed az ország másik felén van nem csak bosszúsággal tölthet el téged. Talán a hiánya fog ráébreszteni arra, hogy nem magától értetődő a kapcsolatotok, hogy hálát adjál neki – de elsősorban Istennek azért, hogy ismerheted, szeretheted – és hogy mindez fordítva is így van.
Mi igyekszünk minél több alkalommal így együtt is imádkozni. Nagyszerű érzés azáltal megismerni a másikat, hogy mit kér Istentől vagy miért ad hálát!
+1 Készítsetek albumot a közös emlékekből, fényképekből!
Ahány fénykép, annyi élmény! Csináljatok egy mappát, amelybe beteszitek a kedvenc képeitek!
Ez azért is nagyszerű mert így felelevenítitek a közös élményeket, ráadásul felemelő érzés újra és újra átlapozni. Ragaszthattok bele a mozijegytől kezdve, egy-egy kézzel írott emlékig bármit. Az első évfordulónkra meglepetésből készítettem egy ilyen albumot Zolinak, aki azóta is meghatottan veszi kézbe időről-időre. Ahogy telik az idő, folyamatosan lehet frissíteni is, ami mindig új közös kaland. Ráadásul akkor is erőt adhat, amikor majd egy (ennél is) nehezebb időszakot vészeltek át, hiszen a régi szép élményekre mindig örömmel gondolunk vissza!
Ne csüggedjetek, helyette használjátok ki a modern és a régi technika lehetőségeit arra, hogy sok-sok év után úgy gondoljatok vissza majd erre az időszakra, mint amely a kapcsolatotok egyik nagyszerű szakasza volt!
Pintér Lilla és Martí Zoltán
Fotó: unsplash, noihirek.hu
Még nem érkezett hozzászólás