2019. 12. 31.

Gondolatok egy szilveszteri esküvő margójára

Durrannak a pezsgősüvegek és a petárdák, szikráznak a tűzijátékok és lassan minden szilveszteri buli elkezdődik. A kutyák vonyítanak, a gazdáik idegeskednek, a gyerekek nem akarnak időben lefeküdni, majd éjfél előtt pár perccel pont a kölyökpezsgővel a kezükben fognak elbóbiskolni. Ilyen is csak egy napon van az évben, pont ma, szilveszterkor.

Ugyanakkor 5 évvel ezelőtt mindebből én alig vettem észre valamit. Éppen a fehér fátylamat igazgattam újra, pedig eredetileg nem is szerettem volna fátylat viselni. Éppen a házi készítésű fűszeres forraltborral koccintottam valamelyik régi vagy új rokonommal. Éppen azt latolgattam, levegyem-e a magassarkú cipőmet a saját lagzimon ha már túl kényelmetlen lenne. Nem zavart, hogy éjfélkor nem koccannak a pezsgős poharak, mert az egyetemista büdzsénkből csak műanyagpohárra futotta. Nem bántam, hogy a legnagyobb parti közepén az egész násznép vigyázzba vágta magát és elénekelte a Himnuszt. Egyetlen részeg sem volt a bulin, mégis mindenki vígan ropta. (Erről persze nem mutatok képeket, mert még szeretném megtartani a barátaimat, rokonaimat.) Minden esetre így történt, hogy 5 évvel ezelőtt szilveszter napján örök hűséget esküdtünk egymásnak.

Az volt ám az igazi rendbontó esküvő és lakodalom! Kezdjük ott, hogy nem pap esketett bennünket, hanem diakónus, így nem lehetett nászmise, csak házasságkötéssel egybekötött ünnepi igeliturgia. Ezt persze egy percig sem bántuk meg, hiszen olyan férfi prédikált nekünk az oltár mögül, aki maga is felnevelt három gyereket. Utána református esküt mondtunk egymásnak, nem katolikust. Karácsonyfák és betlehemek között fotózkodtunk Szentendre Fő terén, miközben turisták mutogattak ránk, mint a fellelhető legnagyobb látványosságra.

El nem tudom képzelni, hány külföldi telefonjában van elmentve rólunk egy kép, mint valami hungarikum!

A lakodalmunk is egészen bensőséges volt, hiszen nem futotta nagy ültetett vacsorára, amolyan batyus lakodalom sikeredett. Persze az sem volt egyszerű, mert az esküvő előtt másfél hónappal lemondták a helyszínt és karácsony előtt nem sokkal találtunk másikat egy kedves jótevő segítségével. Mindent összevetve igazi filléres, de annál bensőségesebb és áldottabb nap volt az 5 évvel ezelőtti szilveszter.

Áldott volt, mert

  • azon a napon pecsételtük meg eddigi életünk legjobb és legfontosabb döntését egy visszavonhatatlan esküvel,
  • azon a napon Isten színe előtt térdelhettünk és az Ő áldásával indulhattunk neki a házas éveinknek,
  • megtapasztalhattuk, mennyi jóakarónk, támogatónk és barátunk van, akik önzetlenül segítettek nekünk, hogy az a nap tökéletes legyen számunkra,
  • azon a napon először igazán átéltük Isten legmélyebb szeretetét, az agapét.
  • azon a napon szemernyit sem foglalkoztam a világi szokásokkal, elvárásokkal, csak és kizárólag arra tudtam fókuszálni, hogy Isten milyen fantasztikus áldást adott az életembe a férjem személyében.
  • azon a napon igazán szabad voltam, de nem azét, mert bármit megtehettem és akár a ház oldalát is kilőhettem volna egy petárdával.

Azért voltam szabad, mert igent mondtam arra az elhívásra, amire Isten hívott meg és tudtam, hogy ebben teljes lehetek a férjemmel.

Azt kívánom, hogy minél többen és minél többször éljük meg ezt a szabadságot, amikor Isten elhívására válaszolva teljesek lehetünk. Éljük ezt meg ma, holnap és minél több napon!

Lábánné Hollai Katalin

Képek: Kocsis Tamás

Blog Lábánné Hollai Katalin

Még nem érkezett hozzászólás