Reményekkel telve indultam Budapestre, abban bízva, hogy nem fogja elmosni a rendezvényt egy óriási nyári vihar, hiszen most először tartottak szentmisét a lezárt Szabadság-hídon. A Szabihíd a VALYO és a Pro Progressione projektje, melynek célja, hogy közelebb hozza az embereket a városi terekhez, a városhoz és a folyóhoz és immáron a szentmise által közelebb hozza az emberekhez Istent is.
A közösségi oldal eseményénél több mint 600-an jelezték, hogy ott lesznek a rendezvényen, ezért úgy gondoltam, milyen jó lesz, hogy a „kis” keresztény csoportunk majd meghúzza magát a hídon és evangelizál csupán a jelenlétével abban a tömegben, akik eljöttek chill-ezni a hídra. Ehhez képest „kis” csoportunk közel 1500-2000 körüli főt ért el a becslések szerint és majdhogynem az egész hidat elleptük. Az arra járók csak álmélkodtak: mi ez a közösségi esemény? Bízom benne, hogy ők is azt látták, amit én: hitüket felvállaló és együtt megélő lelkes keresztényeket.
Sajgó Szabolcs SJ atya úgy fejezte ki, hogy a legszebb katedrálisban lehetünk most. Valóban igaza volt. Személy szerint mindig is rajongtam a szabadtéri misékért, de ez az alkalom különösen megérintett. Nem csak azért, mert az előrejelzés szerinti viharok helyett verőfényes napsütésben volt részünk, de azért is, mert a dunai szellő a hídon minden túlzás nélkül valóban mintha simogatott volna a mise közben. Budapest közepét elárasztotta a Szentlélek! Megéltük együtt a teljes szabadságot, az Isten jelenlétét és mindenhová kiterjedő áldását, és a közösség látványos egységét is.
A prédikációban is elhangzott: Itt lehetetlen nem gondolni arra a szabadságra, amit Istentől kapunk. Ő szabadon alkotott, szabadnak alkotott, társnak teremtett – szerető társnak, és szeretni csak szabadon lehet. Meg kell nyílnunk a szeretet szabadságára, meg kell szabadulni a belső kötöttségeinktől és szeretni az Istent, aki a szabadságunk igazi záloga.
Fel tudunk lélegezni ezután a mise után, kiegyenesedett a derekunk? Ha igen, akkor a Jóistennel voltunk együtt. Ha nem, akkor csak egy képzelt Istennel.
A földi és az égi szabadságunknak ára van, mindezt az árat valaki megfizette – értünk, helyettünk. Ábrahám történetében egy kisebb alkudozás után kiderül, hogy az irgalmas Isten már 10 igaz emberért megkímélné Szodomát a pusztulástól. Ahol Ábrahám megállt, ott nem kellett volna megállni. Ma már tudjuk: Krisztus áldozata és hűsége is elegendő volt a szabadulásra – egyetlen igaz ember élete az egész teremtett világot megmentette, megváltotta.
Az Istenben való szabadságunkban teljesedik be a természetes emberi szabadságunk is.
„Ne falak, hanem hidak legyünk az emberek életében” – hangzott el mise közben a gondolat, mely annyira találó hasonlat volt az alkalomhoz. Annyiszor lehetne jelképe életünknek a sokszor háborgó Duna, ami konfliktusaink okozta távolság is egyben a két part között. A híd egy fix pont a folyó fölött – mi is lehetünk hidak, hídépítők: megéljük közösen, hogy összetartozunk, fix közösség vagyunk a változások ellenére. Nagyon jó érzés volt megélni ezen a szentmisén, hogy mi is lehetünk híd építők.
És ahogy Szabolcs atya mondta: Jézus a mi igazi fix pontunk, aki mindent összeköt, akiben leomlanak a kerítések, a falak, a különböző elválasztó tényezők ember és ember között.
Ez a misén tökéletesen látható volt: a nagy létszám ellenére „jóleső” és korosztályfüggetlen tömeg volt jelen: idősek, családosok és ifjúság egyaránt elfért az óriás pipacsos szőnyegen.
A gyönyörű dicsőítő gitáros dalok, az Ave Maria és a meglepetésként a szentmise után következő Boldogasszony Anyánk is ugyanolyan összhangban voltak, mint a jelenlévők. Csodálatos volt, hogy a tárogató felcsendülését minden vezényszó nélkül követte a tömeg éneklő hangja.
Köszönjük ezúton is a szervezőknek, hogy ilyen élményben lehetett részünk! Reméljük, hogy az első kezdeményezés után évről évre hagyománnyá fogja kinőni magát az alkalom. A szentmise, ami olyan volt, mintha csak leemelte volna egy égi kéz a templomot a fejünk fölül – természetes, nem hivalkodó, igazi. Remélem, átadtuk az üzenetet: ez a mi keresztény életünk szép ünnepe, minden vasárnap, minden nap.
Téglásy Nóra és Bonifert Rita
Fotók: Bonifert Rita
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás