Számtalanszor vagyok úgy, hogy nagyon erősnek érzem magam, és határozottan kijelentem, hogy nem hagyom el Istent, nem fogok a Sátánra hallgatni. Ilyenkor nem csak a tudatos végiggondolás segít, hanem az érzelmeim is. Olyan mintha egy modern kori kereszteslovag lennék. „A hit az én pajzsom, és az ige az én kardom…”
De eltelik néhány nap, esetleg jön egy influenza, ami az érzelmi fűtöttséget fizikai hőemelkedésre változtatja, és máris nem érzem magam olyan erősnek. Elmaradnak az őszinte imák, csökken a lelkesedés a csendben töltött idő iránt,
pótlékokat keresek, hogy ne kelljen Istennel foglalkozni, és szembesülni azzal, hogy amúgy tényleg gyenge vagyok.
Erőteljesebben kísértenek meg a különböző testi kívánságok, vágyak lényegtelen dolgok iránt. Kevésbé van kedvem a jót tenni, inkább becsukom a szemem, és nem veszek tudomást a jó lehetőségekről.
A mai napon Máté evangéliumából (Mt 4,1-11) Jézus első kísértését olvastam. Jézust három típusú kísértéssel próbálja meg a Sátán. A testi kívánságok, a népszerűség és a hatalom vagy a „világi messiás” vágya. Jézus ismeri Isten szándékát, tudja, hogy pontosan milyen irányba, és milyen módon kell haladnia. Nagyon foglalkoztatott most is és korábban is, hogy Jézust a Lélek viszi oda. Azaz Isten akarja, hogy kísértésbe kerüljön.
hirdetés„Isten, aki annyira szeret minket, azt akarja, hogy közel kerüljünk a bukáshoz? Nagyon szerethet…”
A válasz az, hogy igen. A Bibliában máshol is látunk arra példát, hogy egy felfokozott állapot után jön a Semmi (A törvénykönyv után a pusztai 40 év). Jézust az Atya megerősíti abban ( „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm.” Mt 3,17), hogy Ő tényleg Isten fia, majd jön a puszta. A kísértésnek/pusztának/ lelki szárazságnak itt van a nagy feladata:
segít magunkat, a döntéseinket tisztázni.
Tisztázza, hogy mi a fontos, milyen módon szeretnénk elérni azt a célt, Isten számára ez a mód elfogadható-e, nem rólam szólnak-e ezek a nagy szavak, és sorolhatnánk még…
Ezekben a helyzetekben ha nincs is kedvünk, vagy nem értjük a dolgokat, tovább kell menni. Ilyenkor nem tudjuk objektíven felmérni a környezetünket, érzelmeink ellenünk dolgoznak és nagy valószínűséggel csak rosszabb döntéseket fogunk hozni. „Viharban nem változtatunk irányt.” – Ki kell tartani, és amint van lehetőségünk megállni, kicsit rendezni a dolgainkat, akkor lehet a tanulságokat levonni, megnézni, hogy mi csúszott félre, mi volt nehéz, és miért.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás