Blog, Varga Gergő Zoltán

Antióchia

Vasárnap este befejeződött a Szent Imre Antióchia ifjúsági közösség félévente megrendezett Nagyhétvégéje. Épp egy éve már írtam egy itt tapasztalt élményemről és most is csupán szeretném a részvételem után bennem kavargó érzések hatására keletkezett gondolataimat megosztani veletek.

Az Antióchia egy Amerikában atyák és pszichológusok által megálmodott és kidolgozott, majd Ausztráliában létrehozott és onnan hozzánk importált fiataloknak szóló közösségi franchise. Hogy enyhítsem ennek a talán túlságosan is idegen szónak az élét, ez a közösség tulajdonképpen ad egy fix keretet a felső gimnazista illetve fiatal felnőtt korúak számára, hogy a lelki fejlődését ki-ki a maga módján teljesebben megélhesse, vagy egyáltalán csak elindulhasson az úton. Itt alapvetően fiatalok szolgálnak fiataloknak, hogy a kamaszkorból a keresztényi felnőtt életbe segítsék át egymást, így könnyebben válva önálló és tevékeny tagjaivá az Egyháznak.

Így próbálják áthidalni azt a sokszor túl széles árkot, amely a szószék és a hallgatóság füle közt tátong, hogy bizonyos témákról, aktuálisan harcolt küzdelmekről egymás előtt tesznek tanúságot.

Igaz, habár a keret adott – és egy jól működő rendszert nem is érdemes megpiszkálni -, azért minden Antióchia különbözik, mint ahogy a benne élő emberek is különböznek.

Ez alapvetően egy nyitott közösség, bizonyos korosztályban mindenkit szeretettel várnak, mégis talán az ellenkezőjéről tehet tanúságot, ha azt mondom, nem feltétlenül kapcsolódhat be az ember fia/lánya bármikor. A heti rendszerességű imatalálkozókon és minden egyéb hétközi programokon túl, amelyeket még felsorolni is nehéz lenne, az Antióchia legnagyobb eseményei közé tartozik a Nagyhétvége.

Ezt az egész hétvégés programsorozatot minden tavasszal és ősszel megrendezik, és az egész azt a célt szolgálja, hogy az új, érdeklődő, csatlakozni vágyó embereket a lehető legtökéletesebben bevonja a közösségbe. Tanúságtételek, elmélkedések, őszinte vallomások hitről és életről mindenféle témában, keresőknek és már úton lévőknek egyaránt. Az az érzése támadhat az egyszeri hallgatónak – egyébként teljesen jogosan -, hogy szinte az összes témát érintik, amelyek egy ma élő keresztény fiatalt érdekelhetnek és az egésznek egy olyan keretet is tudnak adni egyházi oldalról a szertartások révén, melyek megtapasztalása esszenciális fontosságú hitük megélése szempontjából.

Ha valaki odacsöppen péntek este, szinte észre sem veszi, és már azon kapja magát, hogy a vasárnap esti lemenő nap fényét vizslatja az ablakból. A sűrű program persze elképesztő módon fárasztó, de mindez csak azért van így szervezve, hogy a lehető legtöbbet oszthassák meg magukból a közösség tagjai, „ezek vagyunk mi”. Sokszor el is mondják, nem várnak semmit, csupán nyitott szíveket, hogy habár csak töredékesen is, de képesek legyenek valamennyit befogadni mindabból, amit ők adni szeretnének.

Az itt megismert emberekkel soha nem látott gyorsasággal tudtam kialakítani, korábban még nem tapasztalt mélységű kapcsolatokat. A szó legteljesebb értelmében érzés, mikor a lelki töltettől még napokig képes vagy a felhők fölött járni, hogy van az a hely, ahol nem kell attól félned, hogy valami rosszat mondasz, nem kell folyamatosan monitorozni magad, hogy elég jó vagy-e, hogy megüss valamilyen szintet, hanem csak ennek a feltétlen szeretetnek a légkörében tudsz fürdőzni, mikor azt érzed, már csupán azért szeretve vagy, mert téged is az Isten teremtett a világra.

Életem legmeghatározóbb, megrendítő mélységű beszélgetéseit köszönhetem a közösségnek, melyek minduntalan ráébresztenek arra: az embernek nem jó egyedül.

Megtapasztaltam, hogy hordoznak, megtartanak, ha szükségem van rá, a másik oldalról viszont legyen szó fizikailag, vagy szellemileg megterhelő áldozathozatalról, keresztényként éldegélve mindig jó, hogy kéznél vannak olyan emberek, akikért milliószor egyszerűbb könnyű lélekkel tenni.

„A tanítványokat először Antióchiában nevezték keresztényeknek” /ApCsel 11,26/

Varga Gergő Zoltán

 

(Fotók: Fekete Márk)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá