Ahogy a plébániádnak, úgy a plébánosodnak is szüksége van rád – mindannyian rendelkezünk talentumokkal, amelyek ajándékká válhatnak közösségünk számára, amelyek megkönnyítik az életet. Íme néhány gondolat és konkrét javaslat arról, hogyan kapcsolódhatsz be aktívabban egyházközséged szolgálataiba!
közösség
Martos Levente Balázs püspök immár négy éve a Központi Papnevelő Intézet rektora, a papképzésben azonban már több mint 15 éve vesz részt, korábban a Győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanára és prefektusa volt. Saját tapasztalataira is alapozva tartott előadást a hazai papképzés múltjáról és jelenéről, a fejlesztendő területeket és jó gyakorlatokat sem kihagyva. Előadásában olyan, sokakat foglalkoztató témákra is kitért, mint a cölibátus és a paphiány kérdése.
„Ha elfogadod, hogy értékes vagy, hiszen Isten szeretett gyermeke vagy, olyan leszel, mint egy kiömléses vulkán, amely a bensejéből meleget áraszt, kiemelkedik a saját környezetéből, és életet ad” – mondta tanításában Forgács Balázs katolikus pap a 777 imaestjén. De vajon hogyan kapcsolódik a láva és a vulkán önmagunk elfogadásához és a közösségépítéshez? Balázs atya szokatlan, ámde remekül működő hasonlatát bővebben is kibontotta, ezt osztjuk most meg Veletek.
Hogyan gazdagíthatja a személyiségünket, ha egy másik országban tanulunk, vagy ha egy keresztény közösséggel misszióba megyünk? Miért éri meg kilépni a komfortzónákból? Mit tanulhatunk más nemzetektől? Ezeket a kérdéseket is feltette Szilágyi Anna a 777 Úton podcastrovatában Fekete Áginak, aki három külföldi tapasztalatáról is örömmel mesélt.
„A templom ajtaját szélesre tártuk, és 50 órán át be se csuktuk. Ott tömörültünk egy egész hétvégén át, örültünk egymásnak, és éreztük, hogy az egyház él.” Ez a beszámoló nem a távoli múltból származik, hanem a közelmúltból, egészen pontosan olvasónk hétvégi élményét osztotta meg velünk. Bár sokszor érezhetjük azt, hogy a fiatalok távol kerültek az egyháztól, de jó látni, hogy vannak olyan közösségek, alkalmak, ahol még él az egyház.
Három újabb nehéz, de nagyon fontos témában érkezett kérdés Papp Miklós görögkatolikus paphoz és családapához: vajon hogyan tudjuk helyesen elfogadni azt, ha szeretett nagyszülőnk súlyosan beteg? A házasságon kívüli csók házasságtörést jelent? Csak akkor leszünk “jó keresztények”, ha járunk közösségbe?
Továbbra is várjuk kérdéseiteket – egyben köszönjük is türelmeteket, hiszen számtalan levél érkezik a rovat kapcsán!
Többször is foglalkoztunk már a 777-en azzal a fontos témával, hogy a munkahelyünkön hogyan élhetjük meg a hitünket. Nem véletlen: a munkahely (vagy az iskola) az a közeg, ahol az életünk egyik legnagyobb részét töltjük. Próbáltad már kideríteni, hogy vannak-e rajtad kívül keresztények ahol a mindennapjaidat töltöd? Ha vannak, volt már kezdeményezés nálatok közös imára, összejövetelre? Mindenképp érdemes megpróbálni!
Valljuk be, nagyon sokan szeretnénk azt, hogy a kereszténység népszerű legyen. Tömve legyenek a templomok, sokan járjanak dicsőítő alkalmakra, minél többen imádkozzanak, és népszerű emberek beszéljenek pozitívan a hitről. Erősnek és magabiztosnak akarjuk érezni magunkat. De vajon Jézus is így volt vele?
Mások hibáztatása mindig könnyebb. De nekünk is van felelősségünk.
Kora délelőtt érkeztem meg Budakalászra, ahol nem volt nehéz dolgom, mert a legszebb kertet kellett keresnem. Holló Andráshoz igyekeztem, aki kertészmérnökként végzett, majd tánctanár lett. Elvégezte a teológiát is, de igazi megtérése csak egy tragikus motorbaleset után következett el, amely kerekesszékbe kényszerítette. Most táncot tanít, hitoktat és előadásokat tart Istenkapcsolatról, férfi és női szerepekről és Isten személyes szeretetéről.