Blog, Varga Gergő Zoltán

Keresztény jelképek a testünkön

Keresztek, rózsafüzérek, ikonok az utóbbi évek legkeresettebb fast fashion márkáinak polcain. Örüljünk-e annak, hogy legalább nem fordított keresztet, kecskefejet, vagy esetleg holdsarlót hordanak az emberek pusztán divatból? Az írás az S4C.news oldalon jelent meg, melyet most változtatás nélkül közlünk.

Annak idején többet gondolkoztam azon, hogy esetleg egy kereszt tetoválást csináltatnék a vállamra, így is megvallva a hitemet az emberek előtt. A döntő mozzanat, amelynek következtében teljesen letettem ebbéli gondolataim továbbfűzéséről, az a lelkemben megszületett, mély igazságérzet volt, hogy a kereszt jelképe és szimbóluma, az üzenete, amit hordoz, sokkal méltóságteljesebb, tisztább és szentebb annál, hogy én azt a sokszor bűnös mivoltom testének felületén hordozzam.

Ennek megfelelően elég magasra vont szemöldökkel fedeztem fel a ruhaboltok mindenféle kiegészítőket felvonultató akasztóin a rózsafüzéreket, és egyéb divatos vonalvezetéssel megalkotott kereszteket. Természetesen egyáltalán nem vagyok ellene, hogy valaki esetleg keresztet hordjon a nyakában (én magam is több évig tettem ezt), és mikor először felbukkantak ilyenek az utcán, még örültem is, hogy „mostanában milyen sok ember, mennyire nyíltan felvállalja a kereszténységét”. Aztán kissé elszomorodva be kellett lássam, hogy itt egészen más állhat a háttérben…

hirdetés

A divat jön-megy, még Coco Chanel szerint is. Ember legyen a talpán, aki képes megfogalmazni a változásának miértjeit, vagy megjósolni a holnapját. Én sem tudom, hogy ez a fajta „öltözködés” most a latin-amerikai kultúrából származott-e el, vagy valami egészen más lehet ennek az oka, mindenesetre kötve hiszem, hogy Ferenc pápának a nem hívők körében is sokszor szimpatikus személyisége váltott volna ki ilyetén hatást.

De mi ezzel a baj?

Hiszen ezek nem megszentelt tárgyak, valószínűleg – remélhetőleg – semmi olyat nem művelnek velük, amit egy hétköznapi nyaklánccal, ékszerrel ne tennének. Jó, ha eszünkbe villan egy pár kép az ószövetségi írásokból, ahol nagyon szépen kitűnik, hogy az Isten személye olyannyira szent, hogy azt a bűnös ember egyszerűen nem képes megállni, és sok helyen, nagyon részletesen meg van írva, hogy kik, milyen módon, milyen előkészületek mellett léphetnek csak be a szent sátorba, amely az Isten hajléka volt Izrael fiai körében.

Az Újszövetség eljöttével és a végtelenül irgalmas Isten megismerésének szándékával, mikor nem győzzük hangsúlyozni: az Isten közel van, és felfoghatatlanul intim a kapcsolata velünk, a ló túloldalán sajnos sokszor el tudjuk bagatellizálni ugyanennek az Istennek a nagyságát és méltóságát.

Ha másért nem, ezért is megéri belelapozni az ószövetségi könyvekbe, mert abból nagyon jó emlékeztetőt kapunk, hogy Isten, aki pusztán szeretetből közénk jött és testvérünkként, barátunkként vállalt minden nyűgöt, ami emberségünkkel együtt jár; ez az Isten az a mérhetetlenül szent és hatalmas Isten, aki a mindenséget alkotta. Azt a mindenséget, amit az általunk sokszor nála is jobban tisztelt, mindenféle Nobel-díjakkal kitüntetett emberek csak elméleti szinten kapirgálnak.

Hol van meg ez a tiszteletadás abban, mikor valaki egy méter hosszú láncon lobogtatja nyakában a legszentebb, megváltásunk üzenetét leginkább kifejező jelképet? Hol van az alázat abban, mikor valaki a köldökig kivágott dekoltázsába lógatja bele a rózsafüzért?

Igen, úgy gondolom, a következő évtizedekben jogosan tarthatunk az európai kultúránkban gyorsan növekvő iszlám közösségek térhódításától és örülhetünk annak, hogy nyakunkban a divat-kereszt még nem vált ki társadalmunkban túlkapásokat. De tartsuk észben: vallási jelképeink ingerküszöb fölé helyezése a közöny és nemtörődömség közegében nem az a recept, amellyel az Úr minket az Élet felé vezetni akar!

Varga Gergő Zoltán

 

S4C.news

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás