Lelkiség

A gyóntatószékben átélt kegyelem

Elsőáldozásra készülve azt tanultam hittanórán, hogy járjunk rendszeresen gyónni, de legalább évente egyszer, Nagyböjtben tegyük le a bűneinket Isten elé, kérve az Ő szolgája által a bűnbocsánat szentségét. Hát én most megtettem.

Miért is olyan nagy dolog ez most? Ezt szeretném kicsit kifejteni.

Amióta az eszemet tudom, igyekeztem „jókislány keresztény” lenni. Ez hol sikerült, hol nem. Utóbbi esetben elmentem gyónni, hogy tiszta lapot kapjak. Legtöbb esetben annyira éreztem ennek a szentségnek a kegyelmét, hogy szavakkal talán le sem tudnám írni, nem adnák át azt az érzést. Isten kegyelme mindig velem volt. Ezt az eszemmel ma is tudom. Viszont most több mint egy éve nem voltam már gyónni

Mindig volt valami kifogásom: amikor a kisebbik fiunk még pici volt, akkor foghattam arra, hogy őt nem hagyhatom itthon ki tudja mennyi időre, mert csak én tudom megetetni; bevallom, bennem volt, hogy mit fog gondolni rólam a plébános; és a már-már klasszikusnak számító “úgyis újra elkövetem, akkor minek úgy csinálni, mintha elhinném, hogy nem fogom”. Régebben ezek a gondolatok nem tartottak vissza. De most valamiért igen.

Leginkább attól féltem, hogy elmegyek gyónni, és aztán hazaérek, és ugyanolyan türelmetlen leszek a gyerekekkel, mint előtte. De itt jött képbe az a sok emlék, amikor megtapasztaltam a gyónásban a bűnbocsánat szentségét. És akartam ezt az érzést! Vágytam rá!

Közeledett a nagyböjt, és éreztem, hogy változtatnom kell jelenlegi “helyzetemen”, a hozzáállásomon. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Néha elfog a félelem, hogy hol leszek az Örökkévalóságban. Milyen ítélet vár. Nem akarok ettől félni, és ezért gyónni.

Nem a félelem miatt kell letennem a bűneimet.

A gyónással kifejezem a szándékomat, hogy nem akarok bűnös lenni, Istenhez akarok tartozni, hozzá közeledni. Vele lenni. Tőle kérem az erőt is a bűnök legyőzéséhez.

Tehát idén már előre készültem, hogy a nagyböjt folyamán valahogyan mindenképp szeretnék eljutni gyónni. Ekkor jött a hír, hogy idén is jön hozzánk egy másik atya, aki nagyböjti lelkigyakorlatot tart 3 esti mise keretében, előtte gyónási lehetőséggel. Tudtam, hogy ez lesz az én időm! Nincs kifogás, nincs megtántorodás, megyek, és kész!

Eljött a nagy nap, és már nagyon vártam! Vártam, hogy letehessem a terheimet, és beengedhessem a kegyelmet. Délután összeszedtem a gondolataimat, és amikor itt volt az ideje, indultam.

A gyóntatószékben pedig hosszú idő után újra átélhettem azt az érzést, azt a kegyelmet, amire úgy vágytam! Ott volt Isten, és átölelt!

Mivel sajnos a szentmisén nem tudtam maradni, az atya összefoglalta a mondanivalóját röviden, és ez még többet adott nekem, mint amire számítottam. Amikor kiléptem a templomból a friss levegő és az esti templomudvar látványa is elbűvölt, és Isten szeretetével betöltötte a szívemet!

Ő mindenben és mindenhol ott van, csak meg kell látnunk! Isten újra és újra meglep. Érzem, milyen kicsi, törékeny és béna vagyok, és ő mégsem eltipor, hanem felemel, erőt ad, és szeret! Nincs kifogás! Isten arra vár, hogy megbocsáthasson, felemelhessen és átölelhessen!

Szücs Szonja

 

Kép: pixabay.com

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás