Készülünk az Eucharisztikus kongresszusra, már külön imát is imádkozunk a mise végén. De mi is történt a mise vége előtt pár perccel? Megálltunk és találkoztunk valakivel vagy eldaráltuk a kérés-listát és azon gondolkodunk hogy mi is jön most mise után.
„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) – Szól a kongresszus mottója. És igen, katolikusként a legnagyobb misztériumunk hogy Krisztus, az Élő Isten fia, aki egy a Teremtővel, a végtelen szeretettel, jelen van az Oltáriszentségben. Valószínűleg fel se tudjuk fogni, akárhányszor is próbálunk ebbe belegondolni. Igen, Ő az életünk forrása. És Ő hozzám jön, belém költözik. Mindezt fizikailag is, a mise csúcspontján. Magunkhoz vesszük az Eucharisztiát.
Krisztust.
Az Élő Istent.
A Teremtőnket.
A túlcsorduló szeretetet.
Egyáltalán megpróbálunk ebbe ilyenkor belegondolni? Félretenni minden világi dolgot és gondolatot, és csak arra gondolni hogy kivel is találkozunk most? Megpróbáljuk ezt a találkozást átélni? Talán túl se élnénk emberileg ha felfognánk mit is jelent mindez. Megfogalmazhatatlan az érzés mikor áldozás után csöndben, térdelve, megpróbálok ebbe belegondni és közben hála és öröm tölt el. Kifejezni az imádatot. Krisztus itt van bennem és áldhatom Őt. Méltó se vagyok erre, de az Ő kegyelme túlárad.
hirdetésLegutóbbi misén az atya olyan hosszú csöndet tartott, hogy el is feledkeztem arról hogy misén vagyok, meglepődve ocsúdtam fel mikor folytatta. Annyira hálás voltam ezért a hosszú csöndért. A legtöbb misén elérkezünk a csúcsponthoz, katolikus hitünk legfontosabb pontjához és sokszor át se éljük. Volt, hogy még a számban volt de már vége volt a misének és mentek ki az emberek olyan gyorsan lerendezték a mise végét. Annyira elszomorított… De jó volna ha mindig lenne az áldozás után 3 perc csend! Mikor minden csendben van. Csak Krisztussal foglalkozhatnánk, akit most újra magunkhoz vehettünk. Nem sok, 3 perc. A napi fogmosással több időt töltünk mint amennyit egy misén Krisztussal a fizikai találkozáskor. A régi plébánosom miután végzett az oltár körüli teendőivel, leült és csend volt. A legáldottabb pillanat: Krisztussal lenni fizikailag.
“Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” (Jn 6,56)
Mondja Krisztus. Igen, maradjunk meg benne és próbáljuk meg átélni a pillanatot mikor minden misén újra magunkhoz vesszük. Találkozzunk Vele. Engedjük, hogy formáljon és alakítson minket. Kezdjük a felkészülést a kongresszusra magunkban Krisztussal, hiszen minden forrásunk belőle fakad.
Forintos Bence
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
1 Komment
Igen, tényleg jó lenne. Nálunk volt néhányszor ilyen, hogy az atya leült a helyére áldozás után és csend volt, de a hívek nem értették, mozgolódni kezdtek, meg egymásra tekintgettek, hogy “most elaludt a pap, vagy mi van? ” szóval nem igazán értették az emberek. Meg szentségimádáson sem értik a csendes részt, akkor is feszengnek, hogy “mért nem szólal már meg?”. Manapság az emberek nem tudnak csak úgy csendben Istenre figyelni, sajnos sokszor én sem. Gondolom ennek az az oka, hogy annyiféle inger vesz körül minket, hogy nem bírjuk elviselni, ha csak úgy nyugi van.