Miért dicsőítünk?

Sokan megütközéssel fogadják és furcsálják mikor a dicsőítő imával (leginkább karizmatikusoknál) találkoznak. Én is átéltem. Mik ezek a feltett kezek? És hova ez a nagy lelkesedés?

Mikor először találkoztam a dicsőítéssel, akkor körülbelül ugyanaz a megrökönyödés volt a reakcióm, amit Melinda átélt és leírt ebben a cikkben. Aztán szépen lassan megértettem a dolgot, és ma már el se tudnám nélküle képzelni az imáimat és életemet. Teljesen átformálta általa Isten a Vele való kapcsolatomat és életemet, így én ebben a cikkben magáról a dicsőítésről szeretnék beszélni, néhány gyakorlati tanáccsal is. 

A dicsőítés olyan ima, melynek középpontjában Isten és az Ő létezése van. Dicsőítjük Istent a létezéséért, nagyságáért, ahogy a katekizmus is írja:

hirdetés

„A dicséret az az imaforma, mely egész közvetlenül Istennek ismeri el Istent. Önmaga miatt énekel Neki, dicsőíti Őt, nem azért, amit tesz, hanem, mert Ő VAN.” (KEK 2639)

De gyorsan tisztázzunk egy dolgot: Istennek nincs szüksége arra, hogy mi dicsőítsük, Ő nem várja az imádóit, akik majd emlékeztetik arra, hogy milyen hatalmas és fenséges. Isten a mi dicsőítésünktől nem fog megváltozni (mivel soha nem változik), minket viszont átformál, mi változunk meg. Ő megadja ezt a lehetőséget, és nekünk van szükségünk arra, hogy dicsőítsük. És hogy miért van szükségünk arra hogy dicsőítsük Istent? Nézzük, mit ír a jelenések könyve:

„Amikor az élőlények dicsőséget, tiszteletet és hálát zengenek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborul a trónon ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt, és ledobja koszorúját, mondván: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy a tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, és akaratod hívott létre és teremtett mindent.” (Jel. 4,9-11)

Eszerint a Mennyben folyamatos a dicsőítés, Isten az örök dicséretben van. Tehát ha dicsőítünk, akkor ugyanazt tesszük, ami a mennyben is van. Belépünk a mennybe, az Ő közvetlen jelenlétébe. Isten előtt állunk szemtől-szembe vele. Minden figyelmünket felé fordítjuk, teljesen kizárjuk ezt a világot, Őt szemléljük.

Csak Ő és én.

Isten pedig az Ő jelenlétével formál minket és átalakítja a szívünket. Eltölt az iránta való vágyódással és boldogsággal, mert Isten megtapasztalása mindig örömöt okoz. Szerelmes leszel belé. Nekem segít Istenre koncentrálnom és kizárni a világot ha becsukom a szemem, de szerintem ezzel nem csak én vagyok így. És hogy mindez miért dicsőítés közben történik?

Mert dicsőítés közben Istenről az igazságot mondjuk ki. A kimondott szavaknak ereje van, az igazság pedig szabaddá tesz. 

Nekem sokszor szokott segíteni, ha épp nehezemre esik az imádkozás, hogy megvallom Istent létét. Megvallom az Ő hatalmát és cselekedeteit és ez nagyon felszabadító! Egyből könnyebb utána az ima! Isten igazságának kimondása és megvallása szabaddá tesz és Isten Lelke tölt el minket, Ő pedig dolgozik bennünk. A gonosznak ilyenkor nincs hatalma felettünk és láncok törnek meg. Többször megtapasztaltam már, hogy ilyenkor, az Isten iránti mérhetetlen vágyódás hatására minden gondolkodás nélkül feladtam azon vágyaimat amiktől nem bírtam szabadulni.

Szóval, ha még távol áll tőled ez az imamód vagy csak ismerkedsz vele, és olyan közegben vagy, ahol dicsőítenek, akkor gondolj arra, hogy a többieket csak Isten érdekli, nem azzal foglalkoznak, hogy te mit csinálsz. Néha én is visszaesek a kételybe, ha olyan közegben vagyok; elfog a félelem, hogy most rám úgy fognak tekinteni, mint aki nem normális. Lehet, hogy az elején tudatos döntés kell, hogy én Istent akarom dicsőíteni, de ne félj, ez hamar át fog alakulni egy vággyá! Ha becsukod a szemed, csak Rá figyelsz, megvallod az Ő létét és kéred a segítségét, hogy megtapasztald jelenlétét, akkor könnyen azon kaphatod magad, hogy már csak Ő van és Te. Legyen rá nyitott a szíved, engedd, hogy formáljon, és ne ijedj meg ha fizikailag is késztetést érzel 😉

Egy imában próbáld ki, hogy magad elé rakod ökölbe szorítva a kezed, majd fordítsd fel és nyisd ki a tenyered! Nekem egészen megdöbbentő érzés volt ezt először megtenni, mert ez is kifejezi a nyitottságot Felé. Volt, hogy úgy éreztem, ha nem akarom, hogy felemelkedjen a kezem, akkor fizikailag kellett ellenállnom, mert olyan volt mintha valaki emelte volna. És Dávid még táncolt is Neki! Már az Ószövetségben is megjelenik Isten dicsőítése, álljon is itt befejezésül a 150. zsoltár:

“Alleluja! Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért!
Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával!
Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!
Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!”

Forintos Bence

hirdetés