Kivonatok a Politika és társadalom: beszélgetések Dominique Woltonnal könyvhosszúságú interjúból, amely szerdán fog megjelenni Franciaországban. A 432 oldal hosszúságú kötetben a pápa azon témákat is érinti, amelyek a legnagyobb hullámokat vetik napjaink közéleti kérdéseit illetően.
A francia újságíró már két éve foglalkozik az interjú elkészítésével, és ez egyben az első alkalom Ferenc pápasága alatt, hogy ilyen terjedelemben nyilatkozik meg. Wolton egyébként szakmáját tekintve szociológus, a francia Nemzeti Kommunikációtudományi Intézet igazgatója. A Le Figaroban megjelent kivonatokat szemlézzük.
A tisztaság választása
Ferenc pápa: Lemondani a szexualitásról és dönteni a tisztaság és szűzi élet mellett, a megszentelt életre is utal egyben. De mi ennek a feltétele, ami nélkül ez az út nem járható? Az a feltétele, hogy ezen az úton el kell jutni a spirituális anyaságig, vagy apaságig. Az egyház egyik betegsége az ún. „agglegény” papság vagy másképpen egyfajta „egyedüli” vallásosság, mert ez tele van keserűséggel. A másik oldalról pedig azok, akik elérik a spirituális atyaságot, akár egy plébánián, vagy iskolában, vagy kórházban – rendben vannak. Ugyanez igaz a felszentelt életű nőkre is, mivelhogy ők is „anyák”. … Ez egy önkéntes lemondás.
A szüzesség, legyen az férfiúi vagy női, az egy olyan szerzetesi hagyomány, amely már a katolicizmus előtt is létezett.
hirdetésEz egy formája az ember istenkeresésének: lemondani annak érdekében, hogy kutassam Istent, az Ő eredeti valóját, a szemlélődés által. De ennek a lemondásnak termékenynek kell lennie, ami fenntartja azt a fajta termékenységet, amely viszont különbözik a nemi vagy szexuális termékenységtől.
Az egyházban is vannak házas papok, a keleti kereszténység papjai. De a házasságról való lemondás az Isten Országáért, az önmagában értéket jelent. Ez azt jelenti, hogy valaki lemond valamiről annak érdekében, hogy belehelyezze magát a szolgálatba, hogy még inkább szemlélődhessen.
Ha egy pap bántalmaz, akkor beteg
Ferenc pápa: […] Azelőtt, a papot csak áthelyezték, és a probléma szintén áthelyeződött. Az irányelv, amelyet XVI. Benedek és én is alkalmazunk, a két éve létrehozott Kiskorúak Védelmének Bizottságán keresztül történik: megvédeni a fiatalságot. Ez azt jelenti, hogy igenis szembenézünk a problémával. Az Anyaszentegyház tanítja, hogy hogyan kell megelőzni a bántalmazást és, hogy hogyan lehet lehetővé tenni egy gyermek számára, hogy beszéljen a problémáról, hogy elmondja a szüleinek és hogy képes legyen beszélni arról, ami történt.
Ez egy épületes, hasznos tapasztalat. Az egyháznak nem szabad védekező pozícióba helyezkednie. Ha egy pap bántalmaz, akkor ő olyan valaki, aki beteg. Minden négy bántalmazóból kettőt szintén bántalmaztak gyermekkorukban. Ez a pszichiáterek statisztikája.
Házasság férfi és nő között
Ferenc pápa: Mit gondolhatunk a házasságról azonos neműek között?
A „házasság” egy történelmi szó. Az emberiség története során, és nem csak az egyházon belül, mindig egy férfiről és egy nőről volt szó. Ezt nem lehet csak úgy megváltoztatni. […] Nem lehet. Ez a természetesség része.
Ez így működik. Hívjuk akkor inkább „civil egységnek”. De inkább ne játszunk az igazsággal.
Ez igaz, hogy mind e mögött megtaláljuk a gender ideológiáját. Könyvekben, a gyerekek megtanulják, hogy lehetséges megváltoztatni valakinek a nemét. Lehet a gender, akár nőnek vagy férfinek, egy opció, nem pedig a természet törvénye? Ez vezet ehhez a tévedéshez. Nevezzük nevén a dolgokat. A házasság férfi és nő között jön létre. Ez a helyes kifejezés. Hívjuk akkor az azonos neműek kapcsolatát „civil uniónak”.
Tradicionalista ideológia
Ferenc pápa: Hogy növekszik a tradíció? Akárcsak egy személy: dialógus útján, pont úgy, ahogy egy gyermek, amikor gondozzák. Párbeszéd a világgal, amely körülvesz minket. A párbeszéd növekedéssel jár együtt. Ha nem gyakoroljuk, nem lehetséges; az adott személy bezárkózik, kicsi marad, megszakad benne valami. Nem léphetek előre füldugókkal a fülemben, mert látnom és párbeszédet kell folytatnom. Ezáltal lesz lehetséges a növekedés, a tradíció számára is. A párbeszéd és a másik véleményének a meghallgatása az, ami a halálbüntetés ügyében, a kínzás ügyében és a rabszolgaság ügyében is meg tudja változtatni a véleményem. A tantételek megváltoztatása nélkül. A tantételek a felfogás és az értelem útján növekedtek. Ez a tradíció alapja […]
Másrészről viszont a tradicionalista ideológiából fakadó hit ilyen is lehet: (a pápa egy kézmozdulattal utánozza, mintha füldugókat tenne be). „Az áldásnak bedugott fülekkel kellene elhangoznia. A szentmisének szintén, kesztyűkkel, mint azelőtt…” A Második Vatikáni Zsinat változtatott a liturgián. Ez óriási dolog, mert lehetővé tette az emberek számára, hogy dicsőíthessék Istent. Így most az emberek részt vesznek benne.
Dominique Wolton és Ferenc pápa (fotó: La Croix á Rome, twitter)
A vallások nem szubkultúrák
Ferenc pápa: A szekuláris állam egy egészséges dolog. Van egészséges szekularizmus. Jézus szavaival:”Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és adjátok meg az Istennek, ami az Istené!” Isten előtt mind egyenlők vagyunk.
De azt gondolom, hogy néhány országban, mint Franciaországban is, a szekularizmus jelentős mértékben a felvilágosodásból merít, ami rendkívül erős; ez egy olyan kollektív képzetet eredményez, amelyben a vallások és szubkultúra közé egyenlőségjel kerül.
Szerintem Franciaországnak – és ez az én személyes véleményem, nem az egyházé – felül kellene emelkednie ezen a fajta szekularizmuson egy kicsit, abban az értelemben, hogy ki kellene mondani, hogy a vallások ugyanúgy szerves részét képezik a kultúrának.
Hogy is fejeződhetne ez ki szekuláris módon? A transzcendensre való nyitottságban. Minden egyén képes megtalálni nyitottságának saját formáját. A francia örökségben túl nagy súlya van a felvilágosodásnak. Értem ezt a történelmi hagyatékot, de a bővülés folyamatát folytatni kell, el kell végezni ezt a munkát. Vannak keresztény és nem keresztény kormányok, amelyek nem fogadják el a szekularizmust.
Mit jelent egy világi államnak az, hogy nyitottak legyenek a transzcendensre? Azt, hogy a vallások részét képezik a kultúrának; hogy nem szubkultúrák. Nevetséges azt mondani valakinek, hogy ne viseljen látható módon keresztet a nyakában, vagy egy nőnek, hogy ne viseljen ezt vagy azt. Mert ez is és az is egy-egy kultúrát képvisel. Valaki keresztet visel, mások pedig valamit mást, a rabbi kipát, a pápa pedig zucchetto-t visel (nevet) … ez az egészséges szekularizmus.
A Második Vatikáni Zsinat jól elmagyarázza ezt, teljesen világosan. Úgy gondolom, hogy sokszor túlzások merülnek fel ezen kérdés kapcsán, különösen akkor, amikor a szekularizmust a vallás fölé helyezik. Tehát akkor a vallás nem is része a kultúrának? Szubkultúrák lennének?
Forrás: aleteia.org
Kép: CNA, Outlook Magazine
Fordította: Dallos Bence
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás