Pontokba szedve

Miért nem járok templomba? 9+1 kifogás keresztényektől

Az időpontok sokasága, a megválasztható helyszínek és dicsőítési módok mai kultúrájában érdekes, milyen sokféle kifogást képesek egyesek találni, hogy miért ne menjenek templomba. Nem azokról van szó, akik csak a nagyobb keresztény ünnepeken jelennek meg, hanem azokról, akiknek ugyan nagy hite van Istenben, mégis küzdenek, hogy bárhova is rendszeresen járjanak.

1. A zene nem az én stílusom

Túl hangos, vagy túl régi. Vagy több vidámságot szeretnének, vagy a „ködöt” és a villogó fényeket kifogásolják. A Bibliában olvashatunk beszámolókat olyan emberekről, akik összegyűltek dicsőíteni és énekelni. A zsoltáríró azt mondja: „énekeljetek az Úrnak új éneket, énekelj az Úrnak, egész föld! Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek nevét!” (Zsolt 96:1-2), mégis sokan azt mondják, jönnének templomba, „ha jobban tetszene a dicsőítés”.

hirdetés

2. Nem az én korosztályom

A legtöbb templomban nem oldható meg, hogy olyan szolgálatok és istentiszteletek legyenek, amelyek minden korosztálynak, családi állapotnak és érdeklődésnek megfelelnek. Nehézséget okozhat többgenerációs egyházközséget működtetni, amelyben mindenki egyformán jól érezheti magát és amely lelkesítheti. Azoknak, akik észreveszik, hogy ők az egyetlen 30 alatti egyedülállók a közösségben, amely tele van ősz hajúakkal, csak idő kérdése, hogy valami fiatalosabb után nézzenek. Hasonlóképp a családok is kényelmetlenül érezhetik magukat egy teremnyi tizenévessel, akik az iPhone-jukon olvassák a Bibliát – különösen, ha gyermekszolgálat sincsen, vasárnap este 8 óra van, és a gyermekeiknek másnap reggel iskola van.

3. Rosszkor van az istentisztelet

Ez a kifogás kéz a kézben jár az előzővel. Ha valaki az istentisztelet idejére panaszkodik, esélyes, hogy a korosztályba sem illik bele. A reggel 8 órai istentisztelethez való felkelés nem egyeztethető össze a késő este hazajáró fiatal életével, csakúgy, mint ahogy a legtöbb (kisgyerekes) középkorú felnőtt jobban örül egy déli istentiszteletnek, mert ők már ébren vannak.

4. Nem tudok kapcsolódni

Bár a „közösség” az egyik legfontosabb oka a gyülekezetbe járásnak, gyakran kifogásként is használják ellene is. Bár minden egyes tag felelőssége, hogy létrehozzon és működtessen kapcsolatokat a gyülekezetben, elég félelmetes lehet, hogy az egyház vezetésétől mindenki felé „hiteles kapcsolatok”-at várnak el.  

Ahelyett, hogy kilépjenek a komfortzónájukból és új barátságokat kössenek, a terem hátsó végébe húzódnak, késve, és kifogásokat gyártanak, miért nem tudnak egy ebédre összefutni veled istentisztelet után. Szintén jellemzően képtelenek a bibliakörökön részt venni, vagy bármilyen szolgálatban önkénteskedni –ahol elkerülhetetlenül találkozniuk kellene új emberekkel.

5. Nem szeretem az itteni tanítást

A zenei stíluson kívül erre panaszkodnak a legtöbben. A lelkész vagy pap túl bőbeszédű, vagy szokatlan fordítást használ; túl sokat beszél a pénzről/válásról/politikáról, vagy a Biblia helyett túl sok történetet mesél.

Sok embernek van véleménye arról, miről kellene a lelkésznek beszélnie hétről hétre, az egyháztól pedig azt várja, hogy demokratikusan működjön, ahol mindenki szavazhat a témákról, vagy a prédikáció hosszáról. Néhányan úgy érzik, kiabálnak velük, mások azt, hogy ajnározzák őket – és ez elég szorongást okoz ahhoz, hogy ne érje meg többet oda menni.

 

6. A gyerekeim nem szeretnek ide járni

A legtöbb szülő számára a fő szempont a minőségi gyermekszolgálat. Ha kisgyermekeik minden alkalommal földhöz vágják magukat a búcsúzáskor, a szülők egy idő után inkább úgy döntenek, vasárnap reggel inkább nem lépnek ki a házból. A tinik, velük ellentétben ugyan hisztizni nem fognak a vasárnapi iskola ajtajánál… de ha bezárkóznak a hálószobába, vagy a lábukat felhúzva, szemforgatva utaznak velünk a helyszínig, számíthatunk rá, hogy a szülők más közösséget fognak keresni a városban, ahol a diákok számára jobb programok vannak.

Sok szülő akkor is a közösségben marad, ha már nem is igazán érzik ott jól magukat, vagy ha úgy érzik, ez megfelelő hely a gyermekeiknek. A hittanárok, az órák minősége és a fizikai környezet is oka lehet annak, ha egy gyerek nem érzi ott jól magát – anyának és apának pedig ez elég.

7. Nem érek rá

Akár az, hogy több műszakban dolgoznak, vagy hétvégén, akár az, hogy a gyermekeik csapatsportban vesznek részt, sokaknak kihívást jelent az istentiszteleteket beilleszteni a naptárba. Azok esetében, akik kis, vidéki templomba járnak, ahol csak egy vagy két istentisztelet van, ez egy könnyen érthető kifogás. Bár a többség számára néha több tucat lehetőség van péntektől vasárnap estig, és sok helyszín közül választhatnak.

Másoknak talán lenne idejük szolgálatra, de valahogy mindig van okuk a hiányzásra: „beindult az üzlet”, túlóráznom kell”, vagy a hétvégi tennivalók, ügyintézések végtelen listája, utazások, amik fontosabbak a prioritások sorában.

8. Már nagyon sok templomi dolgot csinálok

Sokaknak, akik a gyülekezetnek dolgoznak, vagy egy gyülekezeti szervezetnek, gyakori kifogása ez – kissé kockázatos, amikor ott dicsőítesz, ahol a fizetésedet számfejtik.

Vannak mások, akiknek a naptára annyira tele van bibliaórákkal, konferenciákkal és szemináriumokkal, hogy igazán nincs idejük a hétvégi istentiszteleten részt venni. Sokan találnak időt önkénteskedésre, akár a saját gyülekezetükben, akár más jótékonysági területen, és azt hiszik, ez kiváltja az istentiszteleten való részvételt.  

9. Nem vagyok híve a „szervezett vallás”-nak

Talán mély istenhitre hivatkoznak, és szeretik a Bibliát, de komolyan küzdenek a „képmutatókkal” és „pénzéhes” buzgókkal teli helyi egyháznak való engedelmesség gondolatával. Szeretik Jézust, és hisznek abban, amit tanított, de sérültek a múltban, kihasználták, vagy megsértették őket valahogyan. Elég nekik, hogy az istentiszteletet élő adásban vagy videón nézik, vagy valamilyen hasonló technikai közvetítéssel, így érthető, miért csökken a személyes részvétel.

10. Nem gondolom, hogy minden héten mennem kellene

Az átlag amerikai havonta kétszer jár templomba, kipipálja a „jócselekedetet” az egyik hétre, és elégedetten otthon marad a következőn. Ez számukra nem az egyház jellegzetességeitől függ, egyszerűen nem ez az első a számukra.

Talán sosem hallották a Zsidók 10:25 figyelmeztetését: “Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták”  – vagy talán úgy érzik, hogy ez a vers csak az egyház „tagjaira” vonatkozik. 

Forrás: Crosswalk
Képek forrása: Crosswalk, Reuters

Ezt a cikket Gyarmati Szilvia önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul.

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

2 hozzászólás

  • Válasz Elinor 2017. 06. 07. 16:35

    Hát, az itt felsorolt dolgok közül több is van, ami miatt nem szívesen járok templomba. De járok, csak nem azeretek, mert több mindennel nem értek egyet.

    1. A zene nem az én stílusom
    Hát igen. Túl siralmasnak, tragikusnak találom a szentmise énekeit, mintha mjnden vasárnap gyászmise lenne. Pedig szerintem örvendezni kellene, nem ilyen vontatott szomorú énekeket énekelni

    2. Nem az én korosztályom
    Ez is igaz. Itt, ahol lakom, mindenki aki jár, az vagy 14 éven aluli, vagy 60 év feletti. Így nem érzem ott jól magam.

    5. Nem szeretem az itteni tanítást
    Ez is. Egyszerűen nem tudok azonosulni a prédikációval, unalmasnak találom, nem tudok rá odafigyelni.

    Ráadásul nem is látok őszinte hitet az embereken, a misére járás itt csak egy vasárnapi rutin. Én szeretnék járni, és a lakóhelyemen jó közösséghez tartozni, de a lakóhelyemen ez lehetetlen sajnos.

  • Válasz Veronika 2017. 06. 07. 21:37

    Hmm, egészen más a helyzet azért vidéken, falun, mint a városban. Egyrészt falun csak egy mise van, annak fix az időpontja, ha valaki nem ér rá, muszáj máshova mennie, kilométerekre másik faluban, városba, vagy kihagyja. Városban naponta többször is van mise, tehát aki akar tud választani.
    A zenékkel én úgy vagyok, hogy eleinte nem szerettem, unalmasnak és tényleg siratónak tűnt mind, főleg ahogy énekelték őket nálunk. De mára megkedveltem a legtöbbet, máshogy nézek rájuk, a szöveget figyelem, amik pozitívak, és youtubon is megtaláltam többet is közülük, és rájöttem, hogy nem is siratóénekek, csak nálunk adják úgy elő, szóval misén visszaemlékezek, hogy milyen másfajta előadásban hallottam ugyanazt, és úgy sokkal jobb, néha még nekem is kedvem támad énekelni. 🙂
    Egy valami viszont van a listán, ami bennem is mindig tüske a misével kapcsolatban: a képmutatók, borzalmas, elmész,hogy Istennel legyél, átszellemülsz, feltöltődsz lelkileg…. aztán ahogy belépsz, már látod, hogy sokan nem a saját imakönyvükkel foglalkoznak, hanem azt vizslatják kivel mész, milyen ruha van rajtad, hallod, hogy pusmognak a hátad mögött, ha becsukod a szemed, mert épp megérint egy olvasmány, prédikáció vagy dal, egyből megbámulnak, hogy mi bajod, aztán mise végén hazafele sétálva is arról megy a szó, hogy ki milyen ruhában volt, túl halkan vagy túl hangosan énekelt, biztos aludt a padban, azért hunyta be a szemét, vagy épp a papot kritizálják, stb…. de azt a kérdést is többször hallottam, hogy mi ütött belém, hogy ott voltam misén (ha hétközbe is eljutok templomba). Ez a képmutató álszent viselkedés nagyon tudja rombolni a közösséget, és a nem ilyen emberek templomba járó kedvét.
    Itt teszem hozzá, hogy szerencsére pozitív példa is ért már. És ez feledtetni tudja a negatívokat. És többször kértem Istent, hogy adjon türelmet a képmutatókhoz, és áldja meg őket. Türelmet már kaptam… 🙂

    Szóval szerintem nem kifogásokat kell keresni, hanem imádkozni, hogy a mise és az egyházközösség olyan legyen, amilyet Isten szeretne, és a hívőknek adjon türelmet egymáshoz és elfogadást, és kérni Istent, hogy kifogás helyett lelkesedést adjon, hogy igen is részt kell venni misén, és ha valakinek valami nem tetszik, akkor ne kifogást keressen, hanem tegyen valamit a változásért.