Következzen a negyedik rész a homoszexuális vonzódás kialakulásával és terápiájával kapcsolatban! (Az előző részeket itt és itt és itt találod!) Ebben a cikkben még nem lesz szó a női homoszexualitásról és a terápiáról, de eljön annak is az ideje.
A nárcisztikus család – a közeg, ami elősegíti a homoszexualitás kialakulását a gyermekben
Ebben a családban a gyermeknek az a szerepe, hogy kielégítse a szülei érzelmi igényeit, és át kell vennie azokat, mintha a sajátjai lennének. Az anya és az apa nem úgy tekint a gyermekre, mint egy külön személyre, hanem inkább azt nézik, hogy milyen érzéseket vált ki belőlük (tehát önközpontúan viszonyulnak a gyermekhez). A nárcisztikus család alapvető jellemzője, hogy a család szükségletei elsőbbséget élveznek a gyermek szükségleteivel szemben. Ebben a családban a szülők a pozitív figyelemmel, a melegség, az érzelmek és a szeretet adagolásával általában a gyermek viselkedését kívánják alakítani.
hirdetésA szeretetet a szülő kedve, szeszélye, érzései szerint adja vagy vonja meg.
Ahelyett, hogy megértő, elfogadó és támogató érzelmi környezetet biztosítanának fiuk kialakuló egyéni szelfjének, általában képtelenek a fiukat önálló szükségletekkel rendelkező személynek látni. Amit látnak, az a gyermek által bennük kiváltott érzésekből alakul ki.
Ebben a családban a gyermek azt tapasztalja, hogy sohasem tudja teljes egészében kielégíteni szülei vélt szükségleteit, így ezt kudarcként éli meg. Alkalmatlannak, éretlennek, a felnőtt felelősségvállalásra felkészületlennek és a saját élete feletti irányítás átvételére képtelennek érzi magát, miközben folyamatosan mások elvárásaira figyel. Emiatt nem képes a valódi érzelmi kapcsolatteremtésre sem magával, sem másokkal: kapcsolat nélküliség pedig boldogtalanság-érzéshez vezet.
Ez gyakran olyan érzés, mintha két család élne egymás mellett: gyerekek és szülők. A gyermeket arra tanítják, hogy viselkedése határozza meg a szülő boldogságát, emellett a szülő gyakran kiszámíthatatlan: a jutalmazás találomra történik. Gyakran megsértik a gyermek magánélethez, érzelmi élethez, fizikai állapothoz, vagyonhoz fűződő jogát. Emiatt a fiú állandóan zavarban van a saját valódi igényeivel kapcsolatban, amire úgy válaszol, hogy elnyomja a fájdalmas érzéseit, különösen a haragját, és így egy hamis én-t alakít ki, amely kifelé szolgálatkész de egyben passzív is. Kívülről nézve ő lesz a „jó fiú”, aki nem lázad, de elkezd érezni egy kikapcsolódás iránti igényt, elszeparálódik. Ez a hamis én egy megküzdési mechanizmus, ami segíti, hogy alkalmazkodjon környezete igényeihez. Ebből kifolyólag viszont meg kell szakítania a kapcsolatát a saját érzelmi életével. Emiatt könnyen színészi hajlamúvá válik: csodálja, amikor valaki másnak az érzelmi életébe bújhat.
A nárcisztikus család elsődleges igénye mindig az, hogy megfelelő képet tartson fenn magáról. Ennek a családnak látszólag nincsenek problémái, gyakran vallásos, konzervatív.
Tipikus mondat: „Az én családomban ilyen nem történhet!” – ha valami történik a gyermekkel (vagy valamit elkövet), úgy kommunikálják, mintha az eset elsősorban a családról, a szülőről szólna, és nem a gyerekről. Egyszerűbben szólva: magával foglalkozik, nem a gyerekkel. A nárcisztikus szülők gyakran túldramatizált életet élnek, a gyermekek passzív szemlélők, vagy manipulált résztvevők. Az ilyen családban felnövő fiú gyakran fejez ki rendkívül fájdalmas együttérzést a szülei iránt, sőt akár intenzív szomorúságot, és fájdalmat is, miközben a saját érzelmi életét elhanyagolja. Azaz nem saját magával érez együtt, hanem az anyjával és az apjával.
A nárcisztikus családból származó páciens ritkán ismeri fel a kórosat neveltetésében. A terápia kezdetén nagyon normális családi életről számol be, annak ellenére, hogy képtelen a haragra, kicsi az önbecsülése, kapcsolataiban megfelelésre képtelennek érzi magát, depressziós, időnként cinikus és pesszimista, valamint döntéshozatali nehézségei vannak. Gyakran szó sincs nyilvánvaló szülői elhanyagolásról! A ráhangolódás hiánya nehezen megfogható, nem könnyű felfedezni. A szülők adott esetben nem bánnak rosszul a gyermekkel, látható módon.
Ebből a modellből erednek aztán a homoszexuális hajlamú férfi életében a nárcisztikus vonások. Az ilyen személynek általában alacsony az önbecsülése (ez megjelenhet túlzott ön-exponációban, népszerűség keresésben), és problémája van a jutalmazás késleltetésével. Nem ismeri magát, hiszen hiányzott egy jól ráhangolódott szülő, aki segítette volna valódi érzelmi szükségleteik azonosításában és kifejezésében, valamint jó és rossz tulajdonságaik valóságnak megfelelő értékelésében.
A homoszexuális férfinál gyakran a nárcisztikus vonások közé tartozik az önmagába-feledkezés, érzelmi távolságtartás, a külső megjelenés iránti túlzott aggodalom, korlátozott önvizsgálatra való készség, hajlam arra, hogy a lényeggel szemben a külső megjelenést válassza, valamint hajlam a sértődékenységre és megbántódásra.
Túlzottan szükségük van a megerősítésre, és állandóan igénylik, hogy éreztessék velük, hogy különlegesek. Gyakran irreális várakozásokat táplálnak más emberekkel szemben. Feldicsérnek másokat, hogy ezt a különlegességet visszavetítsék rájuk. Érzéseikben a grandiozitás váltakozik a reményt vesztett önlekicsinyléssel.
Végül: a magányos és sebezhető fiatal férfi iránt egy másik férfi kezd mutatni érdeklődést, és a páciens elindul a homoszexualitás megerősödésének útján. Ahogy a cikkünk elején jeleztük: minél korábban felismerjük a kóros folyamatot, annál hatékonyabb a helyreállító terápia.
Hodász András
(A cikk J. Nicolosi: Szégyen és kötődésvesztés c. könyve alapján készül, és nyomtatott formában megjelent az Ösvény magazinban.)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás