Blog, Hodász András

Beszéljünk nyíltan a homoszexualitásról! (2. rész)

Múltkori cikkemmel sajnos heves indulatokat váltottam ki, ami nem állt szándékomban. Éppen ezért, mielőtt továbbmennénk szeretném leszögezni: ennek a sorozatnak nem célja senki élő ember kirekesztése/elítélése/megbélyegzése/verbális bántalmazása. Egyetlen célja van: bemutatni egy lehetséges terápiát azoknak, akik változtatni szeretnének a homoszexuális irányultságukon. Nekik, vagy hozzátartozóiknak szól ez a cikk.

Ja, még valami: mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy a pszichológia jelenleg nem rendelkezik egységes véleménnyel ebben a kérdéskörben (ti. mi is pontosan a homoszexualitás, hogyan alakul ki stb.), ezért azt gondolom, hogy helye van a vitának, vélemények ütköztetésének. Az a vélemény – Nicolosi professzoré – ami mögé én beálltam számomra hiteles, egyrészt mert hiteles maga az ember, aki képviseli, másrészt pedig az általam ismert esetek eddig 100%-ban igazolták az ő gondolatait. Lássuk tehát, hogy Joseph Nicolosi szerint hogyan alakul ki a férfi vonzódása a saját neméhez (ígérem, a nőkről is szót fogok ejteni)!

„Férfi testem van, de belül lánynak érzem magam.”

A férfiasság nem adottság – írja Nicolosi – hanem eredmény, a gyermek megküzd azért, hogy az övé legyen, és ez a küzdelem/fejlődés rendkívül érzékeny a sérülésekre. Azokra a családokra, ahol kialakul a homoszexuális  beállítottságú fiú, jellemző, hogy képtelenek megerősíteni a fiú férfi individualizációját fejlődésének abban a szakaszában, amikor a nemi identitáskeresésnek végbe kéne mennie. Ezekben a családokban gyakran hiányzik (akár fizikálisan, akár érzelmileg) az apa, akinek a feladata lenne segíteni a fiút, hogy felfedezze a férfi világot. (Ezért választottam ezt a képet a cikk elejére.)

A kialakulásának megértéséhez szükséges kulcsszó: kötődés

„Számomra kötelességszerű erőfeszítés kinyújtani a kezem, kapcsolatba lépni. Ez mindig egy feladat, akaratlagos tett, hogy kilökjem magam az elszigeteltségből, hogy beengedjek másokat.” (egy páciens)

A kötődés identitásunk alapja. Az anya-gyermek közötti kötődés által alakul ki bennünk az én-érzet, ennek révén fedezzük fel, hogy kik vagyunk. Ha ennek során szégyent élünk meg, ez aláássa az identitásunkat.

Gyakori tapasztalat a melegek körében, hogy nem annak látják őket a szüleik, mint akik voltak. Úgy élték meg, hogy nem volt szüleikkel bensőséges és szerető kapcsolatuk. (Ez független a szülő jószándékától!) Erre elrontott énvédő mechanizmusok születnek, mint válaszok az én védelmére. A kötődés sérülése később (felnőttkorban) is kötődési nehézséget okoz.

A homoszexualitás kialakulásához vezető családdinamika

„Édesanyám nem törődött az egyik felemmel – a férfival – és a másik felemen, a jó kisfiún csüngött.”

„A bátyám az apám fia volt. Én pedig az anyámé.”

A nemi érésükben zavart fiúk szülei nem szükségképpen bátorították fiaik lányos viselkedését, de hallgatólagosan elnézték azáltal, hogy nem térítették el őket attól. Az egészséges fiú örül annak a ténynek, hogy „én vagyok”, és annak is, hogy „én fiú vagyok”. A meleg hajlamú fiúk szülei vagy aktívan büntették a férfiviselkedést, mert azt fenyegetőnek/kellemetlennek találták, vagy egyszerűen nem segítették elő a férfi nemmel való azonosulást.

Létezik egy jellegzetes családminta, amelyet gyakran megtalálunk az azonos neműek iránt vonzódó férfiak történetében. Ebben a mintában két olyan modell egyesül, amely félbeszakítja a nemi individualizációt:

  1. triádikus család
  2. nárcisztikus család

Ezekről bővebben a sorozatunk következő részében írok!

Hodász András


Az első részt ide kattintva tudod elolvasni.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás