Blog, Varga Gergő Zoltán

Ökumenizmus lépésről lépésre

Talán több – hitét mélyen megélő – ember életében fordultak már elő olyan radikálisabb pillanatok, mikor úgy érezte, képtelen elfogadni: más emberek bizony másképpen élik meg, gyakorolják a hitüket, mint ahogyan azt az ő igazságérzete diktálná. Ha te is köztük vagy, ne aggódj, nem vagy egyedül.

19-20 éves koromban, mikor a hitéletem szempontjából kezdett benőni a fejem lágya (mikor például már nem azért jártam templomba vasárnap, mert azt már megszoktam), kezdett egyfajta, addig ismeretlen harcos lelkület is felszínre törni bennem. Mindemellett a rokonságunkban elő-elő fordultak protestáns testvérek is, akik szájából az örökké viccesen elhangzó „ti pápisták!” jellegű vitazáró legyintések már egyre jobban kezdték piszkálni a büszkeségemet. És mit tettem ilyenkor, ha elöntött a „szent düh”? Először is, hálát adtam az Istennek, hogy kellően konfliktuskerülő a személyiségem, mintsem megkockáztattam volna egy fölösleges családközi konfrontációt. Másodsorban – Pál Feri atyától tanulva – próbáltam mantrázni magamban: a harag akkor jó, ha az abban felgyülemlett energiát valaminek az építésére tudjuk felhasználni, úgyhogy azzal a lendülettel perdültem is átgondolni, mi a csudát kezdjek én ezzel az egész helyzettel, hogy a keresztyén vallások tetemes százalékát olyan népek teszik ki, akik még Krisztus földi helytartóját sem látják annak, ami. Pedig Szent Péter utódja, és apostol, és hagyomány meg minden…

Úgy éreztem, hiába voltak minden évben az egész várost összehívó ökumenikus istentiszteletek, hiába beszéltek mindig arról, hogy tulajdonképpen „közös” Istenről van szó, mélyen legbelül valahogy soha nem elégítettek ki ezek a válaszok. Történt aztán, hogy a legközelebbi ismerőseim reformátusok lettek, én meg leültem az Isten elé és azt mondtam, hogy „most komolyan Uram, én aztán semmilyen feszültséget emiatt nem akarok, szeretem ezeket az embereket, és bár egyáltalán nem értem az egész gondolkodásukat, de csak meg leszünk valahogy békében nem?” És béke lett. Alkalmam nyílt testközelből szemlélni ezeknek az embereknek az Istenkapcsolatát, volt alkalmam tragikus és kevésbé tragikus élettapasztalatokat megélni velük, közösen, és egyszer csak már azon kaptam magam, hogy nincs bennem más, csupán a felebaráti szeretet. Hogy tényleg egy irányba nézünk és tényleg nem is kell más. Megéltem, hogy békét kapok az Úrtól, ahogy mondja is: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek”. Bár nem azonnal, hanem hosszú idő alatt végigélt és tapasztalt események sorozata kellett hozzá, de ezt a fajta állandót, amivel az emberi időszámítást az Istenihez képest be kell szorozni, lassan megszokja az ember.

A tudat, hogy nem kell fogást találni a másik ember gondolkodásmódján, nem kell csomót keresni a kákán, mert én magam leszek a csomó, hanem szembesülni azzal, hogy mindenekelőtt elég az, ha látod, ő szereti az Istent, őt szereti az Isten; ez a tudat felszabadít.

Varga Gergő Zoltán

hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Benkő Mária 2017. 05. 12. 07:19

    Az “ökumenizmus” első lépése, hogy mi, Római Katolikusok megtérjünk, és megalkuvás nélküli keresztény életünkkel visszahozzuk az egyházba a kívül állókat!

    • Válasz Szabó Andi 2017. 05. 20. 17:04

      Jézusról eszünkbe kellene jutnia, hogy a tabernákulumban szüntelenül jelen van.

      Elsősorban nem egymásfelé kell irányulnunk, hanem a tabernákulum felé.

      Nem szabad a római katolikus vallást más vallással egyenrangúnak tekinteni, sőt a szeretet címszó alatt megalkuvónak lenni, hiszen Jézus maga mondta:

      “Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.

      Akik nem római katolikusok, akik nem járulnak Szentáldozáshoz, azok élnek, de még önmagukban, és nem Jézus bennük.
      Mi, a Szentáldozásban esszük az Ő Szentséges Testét.
      Olyankor Ő él bennünk.

      És azt tudjuk, hogy Jézus az Élet.
      Az Út, és az Igazság.
      Ilyenkor válik Isten és az Ő teremtménye között a kapcsolat szorosabbá.
      És ez a legfontosabb.

      És erre legyinteni hogy nem baj, hisz Ők is ( a másvallásúak) hisznek Istenben, hát……

      A szeretet nem a megalkuvást jelenti.