Trópusi szigetvilág, turisták millióit vonzó tengerpart. Spanyol gyökerű katolikus vallásosság. Erős amerikai befolyás. Elképesztő szegénység, virágzó drogmaffia, véres leszámolások. Nem Latin-Amerikában járunk, pedig a leírás alapján könnyen valamelyik karibi szigetre képzelhetné magát az ember. Ez a szigetország azonban a Távol-Keleten fekszik, alig ezer kilométerre Hongkong és Tajvan felhőkarcolóitól.
A Fülöp-szigetek nem csak földrajzi, hanem vallási értelemben is szigetként emelkedik ki a környezetéből. Északról a nagyrészt ateista Kína gazdag kikötővárosai, nyugatról a buddhizmus bástyájaként ismert Indokína, délről a muzulmán Indonézia határolja. Parányi szigeteket leszámítva a legközelebbi keresztény ország több mint háromezer kilométerre fekszik. Mégis: a Fülöp-szigetek 70 millió fős közösségével a világ harmadik legnagyobb katolikus országa.
A Fülöp-szigeteken több katolikus él, mint Olaszországban és Lengyelországban összesen.
A szigetekre a nagy felfedező, Magellán révén jutott el a kereszténység és a spanyol gyarmatosítás. A Távol-Kelet más vidékeivel ellentétben itt végül szinte mindenki felvette a kereszténységet. A gyarmatosítás ebben az esetben szerencsére nem járt együtt az eredeti kultúra eltűnésével: a népet ma is az őslakosok leszármazottai alkotják. Sok régi hagyomány új értelmet nyerve beépült a kereszténységbe, ami így egy különlegesen gazdag kulturális-vallási közeget teremtett.
hirdetés
A gyermek Jézus szobra Cebuban. A kegyszobrot személyesen Magellán adta ajándékba a keresztény hitre tért őslakosoknak. [Fotó: Wikimedia/Pinoy916]
A keresztények hivatalos aránya 92%, ez azonban csalóka: a Fülöp-szigeteken is szégyen hitetlennek lenni, ezért a népszámláláson gyakorlatilag mindenki hívőnek vallja magát. Felmérések szerint az emberek körülbelül 40%-a jár hetente templomba. Nagyobb ünnepeken viszont megáll az élet az országban, valóságos fesztivál zajlik ilyenkor. Évente másfél millió keresztelőt tartanak, és hiába szentelnek több száz papot is, a népességrobbanás miatt a paphiány egyre égetőbbé válik. 2000 óta a népesség 25 millió fővel nőtt, és a több tucat kisegyház létszáma is hasonló ütemben gyarapszik.
A kereszténységre fogékony filippínók körében robbanásszerű az amerikai kisegyházak terjedése, ami mögött sokszor politikai érdekek húzódnak. A hivatalos népszámlálási statisztika 24 féle protestáns egyházat különböztet meg, akik együtt közel 15 millió főt képviselnek. Pedig nagy szükség lenne az összefogásra az Iszlám Állam által jelentett fenyegetéssel szemben. Az ISIS támogatását élvező milíciák folyamatos fegyveres harcra kényszerítik a hadsereget, és júniusban egy várost is elfoglaltak.
A manilai főszékesegyház [Fotó: Wikimedia/Jasonyianap]
Bár az állam hivatalosan szekularizált, sok esetben mégis a papok a nép igazi vezetői, akiknek ráadásul a szegény országban a szociális feladatok nagy részét is magukra kell vállalniuk. A politikusok hol nagyhatalmi érdekeket képviselnek, hol a drogbárók tartják őket a markukban. Egy-egy prédikáció viszont európai ésszel elképzelhetetlen tömegeket képes megmozgatni. 1986-ban a manilai érsek rádióbeszédének hatására hétmillió ember vonult az utcára, hogy egy vér nélküli forradalomban elűzzék a diktátort. Az elnök és az egyház viszonya ma sem felhőtlen: a papok felszólalnak Duterte véres túlkapásai ellen, amire az elnök heves egyházellenes kirohanásokkal válaszol.
A teljes földrajzi elszigeteltségben létező 70 milliós katolikus egyháznak politikai támadások és állandó humanitárius krízis viharában kell helytállnia, miközben hívei egyre nagyobb számban veszik fel valamelyik szekta tanait. A Vatikán messze van, és bár a pápák személyes látogatásaikkal is próbálják erősíteni a világegyházzal való kapcsolatot, a gazdag keresztény országok figyelme sokszor csak Afrikáig és a Közel-Keletig terjed. Pedig jobban meg kellene becsülnünk azt a népet, amelyik a Távol-Keleten szinte egyedüliként évszázadok óta kitartó egységben őrzi a katolikus hitet.
Leelőssy Ádám
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás