Tisztulás a bűntől – szellemi kaland! - 777
Blog

Tisztulás a bűntől – szellemi kaland!

Sokan vagyunk úgy katolikusok, hogy bizony meg kell küzdenünk azért, hogy elmenjünk gyónni. Fárasztó lehet, „egyéb dolgunk is van”, kellemetlennek, esetleg megalázónak tűnik megvallani egy ember előtt, de legfőképpen Isten előtt, hogy megint „gátlástalan hullarablók” voltunk.

De éppen ez az ösztönös ellenállás sejtet valamit abból, hogy mekkora dologról van szó. Hogy egy pap igazán a hivatásának él-e, azt abból is leszűrhetjük, hogy (stílusától függően) szelíden vagy rámenősen, de noszogat-e minket arra, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel, teremtődjünk újjá, lépjünk vissza a szentté válás Istenhez vezető útjára. Szükségünk van erre, akár ha épp csak letértünk egy kicsit (bocsánatos bűn), de főleg, ha direkt visszafordultunk (halálos bűn), és a kocsmai rablók törött kézzel-lábbal otthagytak a bokorban. (Pedig mi eleinte csak egy kicsit kártyázni akartunk velük, csak kicsit hagytuk magunkat elcsábítani, nem?) Fontosnak tartottam, hogy írjak erről a bűnbánat-témáról én is, aki gyónáskor „a rács innenső oldalán” vagyok, hogy mit is jelent ez nekem, ha jobban belegondolok.

Amit most először leírok, olyasmivel legtöbben nem fogunk találkozni, de azért utazgassunk kicsit képzeletben. Nem kell a középkorig visszamenni, sok ilyen eset van ma is… A fiú, mint minden tizenéves, tele volt tiszta vágyakkal, de frusztrációkkal és csalódásokkal is. Egyszer igazán mély ütés érte, éppen akkor nem állt mögötte a családja, az Egyház, amikben pedig nevelkedett. Ellene mond Istennek, szellemileg és tettekben. Esetleg igen rossz társaságba keveredik, drogok, rituális szex, nyílt vagy burkolt mágikus praktikák közé… Ismerősei egyre jobban aggódnak; elmarad a napi életével, furcsán viselkedik, zárkózott, agresszív lesz, különösen, ha szent dolgok (templom, szenteltvíz) közelébe kerül. Furcsa zajok hallatszanak a lakásban; a pszichológus, a pszichiáter és az orvos széttárják a kezüket…

Kezdetét veszi a szertartás. A pap keresztet rajzol a levegőbe; a sátán, a „levegőben uralkodó fejedelem” (Ef 2,2) tudja, hogy kevés ideje van hátra. Keresztet rajzol a megszállott homlokára: a démon hatalma már megtört a keresztségkor. Szenteltvizet, szentelt sót és olajat használ (a víz: tisztulás; a test olajjal megkenése: az élethalál-birkózóküzdelemre való felkészítés; a só: minden mocsok és fertőzés fölött álló tisztaság), ezek a szimbólumok Isten áldását közvetítik. Az imádságok egy része latinul van, változatlanul sok évszázad óta. A démon utálja a latint; ez az Egyháznak, Krisztus menyasszonyának egyetemes nyelve, és amíg – mindig – ez a Menyasszony a világban lesz, az ő művei romlásra vannak ítélve.

Hosszú, esetleg több ülésen át tartó küzdelem után bevallja a nevét, ezzel Isten mintegy aláveti őt a teremtményeknek nevet adó embernek. A démon elmegy, visszatér a béke, Isten ajándéka…

Ez az exorcizmus, az ördögűzés szentelménye. Ezt az egészet azért meséltem így el, hogy a bűnbánat szentségének, a gyónásnak keretet rajzoljak. A bűnbánat szentségének nagyobb az ereje, mint az ördögűzésnek. (Nem én mondom ezt, hanem olyanok, akik életük nagyobbik részében ezzel foglalkoztak, mint pl. a római Gabriele Amorth atya.) Az ördögűzés ritkán előforduló esetben, de megszabadít a konkrét démoni zaklatástól, megszállottságtól, kellemetlenségtől. A bűnbánat szentsége mindig, rendes körülmények között megszabadít minket a bűntől, a sátán közvetlen uralmától, amit az életünk fölött szerzett.

Mert ne tévedjünk: nagyon félelmetes dolog elgondolni a démont, mint valami rémálombeli szörnyeteget, de a sátán fő célja velünk nem az ijesztgetés. Hanem éppen az, hogy lehetőleg ne ijedjünk meg, hogy lehetőleg szép kényelmesen haladjunk a széles úton, és csak a pokolban ocsúdjunk fel. Ezt pedig a bűn érheti el. Ettől szabadulhatunk meg „minden további nélkül”, mondjuk havonta 4×30 percet (lelkiismeret-vizsgálat, utazás, gyónás, elégtétel) rászánva.

divine-mercy-confession

Menjünk el gyónni! (Magamnak is szól.) Látványos filmeket forgattak már az ördög látványos kiűzéséről, de csendben és szelíden az összes démoni fejedelemségek minden hatalma megtörik azokon az egyszerű szavakon, amikor elmondom, hogy „tudom, és igaziból akkor is tudtam, hogy ez nem Isten akarata szerint való, mégis megtettem, nem is egyszer… kérem Isten bocsánatát”, de főleg az utána következő feloldozáson, amikor már csak „oda kell állnom” a kegyelem színpompában ragyogó vízesése alá.

hqdefault

Nagy Márton

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá