Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok egykori öttusázó szerint isteni figyelmeztetés a mostani járvány, és sokan tanulni fognak belőle, megváltoztatják gondolkodásmódjukat. A sportlegendával a Mandiner készített interjút.

Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok egykori öttusázó szerint isteni figyelmeztetés a mostani járvány, és sokan tanulni fognak belőle, megváltoztatják gondolkodásmódjukat. A sportlegendával a Mandiner készített interjút.

Többen is megosztották – így nem is sikerült beazonosítanunk az alkotóját – azt a rajzsorozatot, amely az orvosok és a nővérek hősies munkáját mutatja be – kicsit máshogy, mint eddig megszokhattuk.

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, amikor a keresztény világ Jézus, Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulására emlékezik. Ezt valószínűleg sokan tudjuk a mai napról. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy honnan ered a virágvasárnap elnevezés vagy éppen miért hallhatunk két evangéliumot. Fábry Kornél atya misevlogjában többek között ezeket a kérdéseket is megválaszolja.

A járvány nélkül valószínűleg nem lenne részünk abban az elképesztő kegyelemben, hogy ennyi fantasztikus prédikáció és Biblia ismereti előadás legyen fent a világhálón. Korábbi OFFLINE vendégünk Révész Szilvia is belevetette magát a videózásba – mindannyiunk örömére. A Biblia egyik legnehezebb történetét, Ábrahám és Izsák történetét értelmezi számunkra elképesztő bölcsességgel!

Sokan megdöbbennek, ha szenvedéssel találkoznak, holott Isten sosem ígérte nekünk, hogy fájdalmaktól mentes életet fogunk élni.
„hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.” (Jób 5:7)

Ezekben a hetekbenn a világ feszülten figyeli Olaszországot, amely a koronavírus legfőbb gócpontjává vált: sokan imádkoznak az olasz népért – így tesznek a szíriai keresztények is, akik maguk is kilátástalan helyzetben vannak.

Érzelmes interjút adott a közmédia „Isten kezében” című vallási műsorának Szikora Róbert énekes, az R-GO énekese. A beszélgetés során olyan váratlan témák is előkerültek, mint a cölibátus, de saját megtéréséről is beszélt a popsztár, aki a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca lesz.

Két éven át szervezte Lukács Gabriella, az RTL Klub riportere azt a forgatást, amely során a Szociális Testvérek Társaságának noviciáit és már fogadalmat tett tagjait mutatta be. Megérte a hosszas várakozás, hiszen a Fókusz című műsorban egy átfogó, színes és kimondottan értékes anyagot láthattak a nézők.
