Többen is megosztották – így nem is sikerült beazonosítanunk az alkotóját – azt a rajzsorozatot, amely az orvosok és a nővérek hősies munkáját mutatja be – kicsit máshogy, mint eddig megszokhattuk.
A képek arra világítanak rá, hogy milyen emberfeletti munkát végeznek ezekben a napokban az orvosok szerte a világban – most már az összes kontinensen az Antarktiszon kívül. Számos kórházban – főleg az Amerikai Egyesült Államokban – közös imával kezdik vagy zárják a napot az orvosok és a nővérek.
Mindegyik ábra jelképesen mutatja be, hogy hogyan védi a kórházi személyzet a vírusoktól a betegeket: az egyik rajzon a beteg ágyát állják körül, a másikon egy futópályán lévő orvost látunk, aki a halál elől menekíti a beteget. A rajzok azért is figyelemreméltóak, mert az orvosok és a nővérek valóban hősként végzik munkájukat, nem véletlen, hogy közülük rengetegen fertőzödtek meg – sőt, haltak meg.
Forrás: Facebook/Kaan Özcan
1 Komment
Az ápolókat azért hivjuk nővéreknek mert valaha kitárólag szerzetes nővérek végezték ezt a munkát. Saját életükről örökfogadalommal végleg lemondva. De talán annak a lemondása manapság akinek lehetne élete de belehal ebbe, nagyobbnak tűnik. Már már Krisztus keresztjéhez hasonul.