Hajdú-Németh László bácsit akkor ismertem meg, amikor passaici ismerőseim javaslatára elmentünk a New Brunswick-i Szent László templomban tartott „Mindenki karácsonya” című vigíliakoncertre. Laci bácsi a tavaly éppen 30 éves megható zenei műsor szíve-lelke. Akkor nem volt alkalmunk beszélgetni, januárban viszont meghívott somerseti otthonába, ahol a szüleit és nagyapját ábrázoló festmények alatt órákig mesélt népes családjáról, a New Brunswick-i magyar templomról és a helyi magyar közösségekről.
Riport
Érzelmes ember vagyok – mondta váratlanul beszélgetésünk közben Horváth István, az Amerikai Egyesült Államok keleti partjának egyetlen magyar plébániájának, a passiaci Szent István templom tanácsának elnöke. Nagyon meglepődtem, hiszen egyáltalán nem ilyennek ismertem meg. És amikor beszélgetésünk alatt többször is könnyes lett a szeme, végképp másképp néztem rá, mint korábban. Magas, szikár, komoly, sőt komor ember, akiről alig tudtam valamit, annak ellenére, hogy több mint fél éve minden hétvégén találkozunk, és nemcsak a miséken, hanem az egyházi események előkészítése során is. Mindig mindenhol ott van és rendületlenül dolgozik – így hónapokig ismeretlenül és csak távolról tiszteltem.
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium az egyik legismertebb magyar középiskola, ahol 300 diák bentlakásos rendszerben tanul, sportol – és lesz egy rendhagyó közösség tagja. Nemrég Seitz Erik személyében a gimnázium egyik diákja a rákkutatás területén érhetett el áttörést hozó kutatási eredményt, míg másik két iskolatársa országos középiskolai versenyt nyert. Mégsem a kimagasló eredmények a legfontosabbak az ezeréves apátsággal egybeépült intézményben, hanem az a közösség és neveltetés, amely egy életen át meghatározza a pannonhalmi diákok életét. Riportunk a „katolikus Roxfortról”, ahol varázslók helyett kiváló emberekkel találkoztunk.
Szabályos fájások, fokozódó izgalom és a jóleső várakozás érzése keveredik a nőkben a szülés előtti órákban. Utazás a kórházba, berendezkedés, majd vajúdás, kitolás és az eufória, ami az új élet érkezésének legbiztosabb jele. De sajnos, nem mindenki élheti át ilyen nyugalomban és örömmel ezeket a perceket. Vannak, akiknek harsogó sziréna jelzi az idő előtti érkezését.
Nagy előrelépés történt Medjugorjéval kapcsolatban: több, mint 60.000 hívő érkezett – immáron pápai engedéllyel – a bosnyák kisvárosba, ahol május 12-én Henryk Hoser érsek, állandó apostoli vizitátor és Luigi Pezzuto érsek, Bosznia-Hercegovina apostoli nunciusa jelentette be, hogy engedélyezett a plébániák, egyházmegyék zarándoklatainak szervezése. Bese Gergő atya útibeszámolója.
A 2019-es Brain Bar legnagyobb neve kétség kívül Jordan B. Peterson kanadai pszichológus professzor volt, akiről korábban itt írtam már bővebben. Budapesti látogatásának csúcspontja volt a Szent István bazilika előtti fellépése, amelyre a kijelölt szektor mellett egy másodikat is meg kellett nyitni az érdeklődők nagy számára való tekintettel.