Szabályos fájások, fokozódó izgalom és a jóleső várakozás érzése keveredik a nőkben a szülés előtti órákban. Utazás a kórházba, berendezkedés, majd vajúdás, kitolás és az eufória, ami az új élet érkezésének legbiztosabb jele. De sajnos, nem mindenki élheti át ilyen nyugalomban és örömmel ezeket a perceket. Vannak, akiknek harsogó sziréna jelzi az idő előtti érkezését.
November 17-e a koraszülöttek világnapja. Ennek tiszteletére világszerte lilába borultak középületek, megváltoztak a borítóképek és egy napig mindenki a PIC-i hősökre, a szüleikre és az őket megmentő orvosokra gondolt. De vajon az év többi napján mennyi figyelmet és támogatást kapnak? Egyre több kezdeményezés segíti a szülőket, talán a korházakat is, de vajon elér-e a köszönet azokhoz az emberekhez, akik a babák gondját viselik, akik az életükért küzdenek az első percekben? Nekem van szerencsém ismerni egy fantasztikus embert, aki a Peter Cerny Alapítvány mentői között dolgozik és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy apró életeket ment, hatalmas alázattal. Ő Pákozdy Richárd, Ricsi.
Egy alkalommal édesapámnak lehetősége nyílt megnézni, milyen is egy munkanapja a Cerny mentőknek, majd az ott készült képek alapján beszélgettünk Ricsivel. Az első, ami szöget ütött a fejemben, hogy a legnagyobb természetességgel mesélt a munkájáról, mintha nem is élethalál helyzetekről lenne szó. Nem volt benne semmi önfényezés, az önelégült büszkeség legapróbb szikrája sem. Hihetetlen alázattal és szeretettel beszélt a beavatkozásokról, az életmentésről és az aggódó szülőkről, akik tehetetlenek a kritikus helyzetekben. Valaki közülünk meg is jegyezte:
hirdetés„Ti igazi hősök vagytok!” Ricsi egy könnyed mondattal elhessegette a bókot: „Azért én nem mondanám magamat hősnek. Ezt tanultam, ezt csinálom”. Mire mi egyöntetűen válaszoltuk rá, hogy „Pont ezért vagy igazi hős!”
A képek és a beszámoló alapján kiderült, hogy olyan beavatkozásokat végeznek el pillanatok alatt, amelyek a laikusok számára hátborzongatók, az aggódó szülők számára pedig egyenesen félelmetesek. Rutinosan és nyugodtan veszik elő az eszközöket, nem kapkodnak és a kétségbeesés legapróbb jele sem látszik rajtuk, miközben a babákat elaltatják, lélegeztetik és stabilizálják az állapotukat. Egyes esetekben nem elég néhány perc, mire szállítható lesz a baba, hogy roboghassanak vele a megadott koraszülött-intenzívosztályra. Sőt, arra is volt példa, hogy a kórházi orvos, aki a szülésnél volt jelen már tehetetlenül nézte a Ricsiék munkáját, míg ők lépésről lépésre higgadtan stabilizálták a baba állapotát.
Azt gondolnánk, hogy ez már könnyen megy a gépesített 21. században, hiszen van lélegeztetőgép, inkubátor és mindenféle állapotot monitorozó eszköz. De ez nem ilyen egyszerű. Nem egyszer kézzel kell pumpálniuk a lélegeztetőt és lift hiányában a karjaikban vinni az apró csecsemőt a kocsiban lévő inkubátorig. A csöpp kis életek ezekben a percekben csak Isten és a mentők kézében vannak. Hatalmas áldás, ha valaki ezt munkát nem csak egy fizetős állásnak fogja fel, hanem az Úr szőlőjében végzett munkának is. És Ricsi így fogja fel, de ott a Cernynél mindenki szeretettel és alázattal áll a munkájához függetlenül attól, hogy vallásos-e. Elképesztő, amit tesznek a babákért és a családjaikért!
A munkájuk pedig a mentőben sem ér véget. Látszólag tétlenül ülnek az gépjárműben, miközben az eléri a végsebességet és 170 km/h-ás sebességgel robog az autópályán, ők folyamatosan figyelik a monitorokat, konzultálnak. Egy percre sem lankad a figyelmük. Sőt, amikor azt hinnénk, hogy visszaélnek a megkülönböztető jelzéseikkel, hiszen negyvennel haladnak a szirénázó mentőautóvak, ők akkor dolgoznak igazán odabent. A kórházhoz megérkezve pedig rutinosan kiemelik az inkubátort, vállukra kanyarítják a mentős táskát és már mennek is a lift felé. Mikor megkérdeztem, hogy a kórházba miért viszik a táskát egyszerű és józan választ kaptam: „Lifttel közlekedünk a kórházban.”
Ez aztán a gondoskodás! Mindenre fel vannak készülve, de nem csinálnak ebből nagy ügyet. Nem verik nagy dobra, hogy a kis korababáknak vagy az életveszélyes állapotba került csecsemőknek ők a földi őrangyalaik. Ha szárnyuk nincs is, mégis szinte repülnek, hogy segítsenek a babákon. Azt hiszem, nem lehet nekik elégszer köszönetet mondani, és a legtöbb szülő nem is tudja személyesen kifejezni a háláját, mert nem találkozik velük. De legyen bennünk hála az év többi napján is, amikor hallunk egy PIC-i babáról, akinek megmentették az életét. Amikor átrobog a kereszteződésen egy Cerny-mentő. Annyi mindent jelent a lila szín, többek között ez az advent és a bűnbánat színe is. De ezentúl jussanak eszünkbe róla a PIC-i babák és az őket mentő alázatos szakemberek is. Sőt, ha segíteni szeretnénk a munkájukat, most a Jónak lenni jó! adományvonala is őket támogatja.
Lábánné Hollai Katalin
Képek: Hollai Kornél András
Kiemelt kép: Pixabay
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás