• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Ha egy centit is lépsz Isten irányába, ő kilométereket jön feléd” – Böjte Csaba

Böjte Csaba testvér a Hargita megyei Hidegségen mutatott be szentmisét, beszédében újra szívhez szóló gondolatokat mondott.

Megvan a legjobb házassági szerződés!

Két kedves barátom, akik arra készülnek, hogy összekötik az életüket, nemrégiben arról írtak remek blogot, hogy véletlenül sem akarnak házassági szerződést kötni. Írásukkal kapcsolatosan olvastam pár érdekes kommentet („a házassági szerződés nem a válás miatt kell … de azért jól fog jönni, ha elválnak” – mi van?), Leelőssy Ádám pedig védelmébe vette az intézményt.

883 év után zárják be a ciszterci rendházat Németországban

A kolostort még clairvaux-i Szent Bernát alapította, azonban a szerzetesi hivatások számának csökkenése miatt bezárásra kerül.

Politizálhat-e az egyház?

A hódmezővásárhelyi beszéd után magasra csaptak a médiavihar hullámai, sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg a konkrét szituációval kapcsolatban, melynek során Németh László plébános a szentmise záró áldása előtt kortesbeszédet mondott a közelgő időközi polgármester-választás kormánypárti aspiránsa mellett és a függetlenként induló, ellenzéki pártok által támogatott – egyébként gyakorló katolikus – jelölttel szemben. Az eset kapcsán ebben a cikkben a lényegre szeretnék szorítkozni.

KV – Az evangélium kemény!

Új év, új KV! Hodász András atya idén is válaszol a kérdéseitekre.

A papokról és a politikáról – 3 pontban

Amikor megkértek, hogy mondjam el a véleményemet a fenti témában, elsőként az jutott eszembe, hogy amióta felszenteltek, csak kapkodom a fejem attól a rengeteg elvárástól, amivel papként szembesülök: hogy miről ne beszéljek, miről beszéljek, és miről hogyan beszéljek. Végre valaki arra is kíváncsi, hogy amúgy én mit gondolok!

Amikor a paptanár elérzékenyül

Az ember életében kellenek olyan események, pillanatok, mikor ünnepelni tud. Kicsit megáll a munkájában és hagyja, hogy a szépség és az öröm járja át. Nem figyel oda az időre, nem rohan, hanem megéli a pillanatot.

Isten szolgái legyetek, ne a politikáé!

A mai napon Magyarország – és a Kárpát-medence – több ezer templomában imádkoztak az emberek. Több ezer templomban beszéltek papok az örömhírről, Isten szeretetéről, a megváltás fantasztikus titkáról. Kivéve egyetlenegy helyen, de mégis most erről beszél az egész ország. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére