Politizálhat-e az egyház? – 777
Blog, Vágvölgyi Gergely

Politizálhat-e az egyház?

A hódmezővásárhelyi beszéd után magasra csaptak a médiavihar hullámai, sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg a konkrét szituációval kapcsolatban, melynek során Németh László plébános a szentmise záró áldása előtt kortesbeszédet mondott a közelgő időközi polgármester-választás kormánypárti aspiránsa mellett és a függetlenként induló, ellenzéki pártok által támogatott – egyébként gyakorló katolikus – jelölttel szemben. Az eset kapcsán ebben a cikkben a lényegre szeretnék szorítkozni.

Politizálhat-e az egyház?

A tömör válasz: igen. Sőt, kell is politizálnia. Azonban úton-útfélen arra próbálok rámutatni (a 777 felületén sem először), hogy a politika fogalmát jól kell értelmeznünk. A keresztény tanítás szerint a politika nem más, mint a közjó előmozdításának eszköze, a közjó pedig az egész ember és minden ember jólétét tartja szem előtt. A politika tehát: szolgálat. A társadalom szolgálatával, a közjó előmozdításával pedig természetesen aktívan és cselekvően kell foglalkoznia az egyháznak. (A könyvtárnyi politikadefinícióból ide emelem még másik kedvencemet, az antik görög megfogalmazást, amely szerint a politika a jó kormányzás művészete. Ez erősítheti bennünk azt a benyomást, hogy szükségünk van a politikára, arra ne csak a “szenny” szinonimájaként gondoljunk.) 

Ugyanakkor a politikafogalom a köznyelvben szűkebb értelemben jelenik meg: itt már a pártpolitikai csatározások (hovatovább az Orbán vs. Gyurcsány kérdése) az értelmezési keret, a szó a legtöbb ember számára sajnos csak a mindennapok pártos küzdelmeit és szóváltásait takarja. Így tehát önmagától adódik a következő kérdés:

belefolyhat-e a pártpolitikába az egyház?

Itt értünk veszélyesebb terepre, a pártpolitikai szerepvállalástól ugyanis határozottan tartózkodnia kell az intézményes egyháznak (ami nem jelenti azt, hogy a keresztény embernek is tartózkodnia kéne). Az egyház küldetése a társadalom egészéhez, minden emberhez szól. A krisztusi értékek megjelenítése kötelesség a társadalmi vitákban, az értékek védelmében és a közéletben, azonban nincs a glóbuszon olyan párt, amely az egyházi küldetésnek száz százalékban megfelelne. Azaz: ügyek mentén kell politizálni. Cseppet sem szabad hátrálni például az életvédelem terén, vagy a házasság intézménye körüli vitákban. Támogatólag kell fellépni a demográfiai válságot, a család válságát megoldani kívánó kezdeményezések mellett (legyenek azon kormányzati lépések, vagy NGO-k kezdeményezései), de az egyház nem azonosulhat egyetlen párttal, vagy kormányzattal sem. A ma támogatott pártról (kormányról, jelöltről) holnap kiderülhet az évszázad korrupciós botránya, a jóhiszeműség vissza is üthet a pártot/kormányt/jelöltet korábban teljes mellszélességgel támogató egyházra. A pártok küldetése pedig – bár szeretik ezt gondolni –  az egyházzal szemben nem egyetemes, elég csak a szó etimológiai hátterét (“rész”) vizsgálni.  Bár a XXI. században divatos az ideológiák végéről töprengeni, a politika mégis ideológiai megalapozottságú, míg a kereszténység nem eszme- hanem hitrendszer, a kettő között pedig jelentős különbség van. A pártpolitikai csaták olykor piszkos eszközei még a jószándékkal közel lépő egyházat is beszennyezhetik, ezért érdemes egészséges távolságot tartani.

Akkor az egyház tagjainak nem is lehet véleménye?

Dehogynem! Híveknek és papoknak egyaránt. Kell is, hogy – megfelelő, alapos tájékozottság birtokában – véleményt formáljunk. A választásokon, népszavazásokon való részvételünk is kötelesség, a társadalom, nemzet iránti felelősségünk ugyanis kiterjed a voksolásokra is. Az egyéni véleményünket pedig nem kell véka alá rejtenünk. De látnunk kell azt is: amikor egy pap a szószékről, vagy ambótól mondja el pártpolitikai véleményét, azt óhatatlanul az egyház véleményével azonosítják és az elmondottakat hamar leválasztják a megfogalmazó személyéről. Ezért a papoknak, lelkészeknek különösen is körültekintően kell eljárniuk. A feladatuk az, hogy rámutassanak: 

a keresztényeknek lelkiismereti kötelességük az urnákhoz járulni és ott megalapozott döntéssel hozzájárulni közös jövőnk formálásához. Ahogy rá kell mutatni arra is, hogy olyan jelölteket, szervezeteket érdemes támogatni, akik/amelyek programja összeegyeztethető a keresztény moralitással és társadalmi tanítással – azokét, akik keresztény programot hirdetnek és vallanak.

De hiba, ha konkrét nevet mondanak. Saját pártpolitikai meggyőződésüket a szentmise/istentisztelet keretében kifejteni nem helyes dolog. Ott annak van helye, hogy bemutassuk, az egyes társadalmi problémákra milyen válaszokat kínál az egyház társadalmi tanítása. Hogy szépen érvelve kifejtsük, mik azok az értékek, amelyek képviseletét elvárjuk választott vezetőinktől, a döntéshozóktól. 

A közéleti szerepvállalásra pápák egész sora bátorítja a keresztény embereket, VI. Pál pedig úgy beszél róla, mint amely a szeretet egyik legmagasabb rendű formája lehet. Az egyház és az egyháziak részéről tehát mulasztás, következésképp bűn volna, ha nem vállalná fel a közéleti-társadalmi vitákban a keresztény álláspont világos és tiszta képviseletét – de az egyetemes küldetés igénye miatt hiba az is, ha nem látjuk ennek világos határvonalait.

Vágvölgyi Gergely
a szerző politológus

A témáról itt írt Hodász András és itt Martí Zoltán.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá